lefejezés;

2016-03-02 18:49:00

Allahra hivatkozik a kislányt lefejező dada

Allah utasítására hivatkozott szerdán az az üzbegisztáni nő, aki Moszkvában a hét elején megölte a gondjaira bízott négyéves kislányt. Gülcsehra Bobokulova, miközben a bíróság elé vezették, újságíróknak azt mondta: Allah utasításának tett eleget azzal, hogy megölte és lefejezte a kisgyermeket. Őrizetbe vételét szerdán két hónappal, április 29-ig meghosszabbította a bíróság.

A kislány dadájaként dolgozó háromgyermekes anya nyugodtan, a világhálón közzétett felvételek szerint szinte közömbösen hallgatta, amint a bíróság kihirdette döntését, és ellenkezés nélkül tudomásul vette azt. A nő a bíróság előtt elismerte tettét, de arra a kérdésre, hogy megbánta-e a gyilkosságot, a fejét rázta. Az orosz hatóságok korábban azt közölték, hogy a nő nem beszámítható, mentálisan zavart személyiség.

A tárgyaláson felszólaló egyik nyomozó közlése szerint a hatóságok egyelőre nem találtak bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy bárki másnak köze lett volna a gyermekgyilkossághoz. Az ügyészség ugyanakkor feltételezi, hogy voltak felbujtók. Keresik a nő férjét, akinek gyanú szerint köze lehet a gyilkossághoz. Egyes hírek szerint a nő állítólag férje hűtlenségével indokolta tettét.

A nyomozás megállapította, hogy hétfőn Bobokulova megvárta, amíg négyéves áldozatának szülei és idősebb testvére elmennek otthonról, megölte a gyermeket, majd felgyújtotta a lakást. A gyermek dadája később a gyerek levágott fejét az egyik kezében tartva az Oktyabrszkoje polje metróállomásnál üvöltözött, ahol a hatóságok őrizetbe vették.