Előfizetés

Olajozottan

Meglehet, a köztársasági elnök nem írja alá a kedden módosított jegybanktörvényt. Kevéssé valószínű, de elképzelhető, hogy alkotmánybírósági normakontrollt kér. Meglehet, a házelnök is pontosan látja az új jogszabály buktatóit, hiszen egyetért azzal, a jegybank alapítványai által kezelt forrás közpénz.

És akkor mi van? Semmi. Izmozhat kicsit az adatvédelmi hatóság elnöke, aki szerint a titkosítás több ponton sérti az alaptörvényt. Meg a Transparency International hazai kirendeltsége is érvelhet bármeddig, hogy ez így nincs rendben, biztosítani kell a hozzáférést a közérdekű adatokhoz. Majd elmúlik ez a felháborodás is, mint annyi minden az utóbbi öt és fél évben.

A kedves vezető újra egyszer bebizonyította, hogy itt csak az történhet, amit ő akar. Márpedig a jobbkezének - még ha most másutt is tölt be fontos pozíciót - segítségre volt szüksége. Aggódott, hogy kiderülhetnek a jegybank sokmilliárdos ingatlanvásárlásainak részletei. Így hát működésbe lépett a mentő-gépezet. A kormánypárti képviselők hétfőn kaptak egy elektronikus körlevelet a módosításokról és arról, hogyan kommunikálják. Mi sem természetesebb, hogy alig 24 óra múltán megszavazták. A nemzeti együttműködés rendszere olajozottan érvényesül.

Nagyon szórakoztató, hogy egy kormánytag - ha igaz -, azt mondta, nahát, a kabinet már a látszatra sem ad. Jó reggelt, Vietnam! Az illetőnek bizonyára nem tűnt fel, hogy az a szervezet, amelynek maga is tagja - kiszolgálója és haszonélvezője - már évek óta így működik. Tesznek a látszatra (is), ha érdekeik érvényesítéséről van szó. A törvénygyár pedig a gombnyomogató sokasággal megszolgálja azt a nem kevés pénzt, amelyet - egyébként a közéből - a kedves vezető nekik juttat.

És ne tévedjünk. Ennek a jól felépített és bejáratott gépezetnek éppúgy része Áder János és Kövér László, mint a fideszes politikusokkal és kegyeltekkel is telerakott, jogaiban megkurtított alkotmánybíróság. Ha pedig véletlenül elmeszelnek valamit és az visszajut a parlamenthez, hatályba lép az első pont: a főnöknek mindig igaza van. A többiek meg le vannak sajnálva.

Matolcsynak semmiért nem kell aggódnia.

Tovább robog az Audi

Rekorderedményeket könyvelhetett el az Audi: a vállalat első alkalommal lépte át a kétmilliós mérföldkövet egy adott évben. 

„Termelési számaink és a vállalat pénzügyi eredményei igazolják, milyen remek teljesítményre képes az Audi Hungaria - fogalmazott a tegnapi, Ingolstadtban megtartott sajtótájékoztatón Peter Kössler, az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. ügyvezető igazgatója.

A német cég az utánpótlás nevelést is fontosnak tartja. Az elmúlt évben 155 szakmunkástanuló végzett a vállalat duális szakképzési rendszerében. 2001 óta több mint 1 700 fiatal szerezte meg szakmáját a vállalatnál.

„A 2016-os év számos új feladatot tartogat számunkra. Hamarosan megkezdjük új modellünk, az Audi Q3 sorozatgyártásához szükséges előkészületeket - mondta Kössler.

A cég a motorgyártás területén újabb motorvariánsokat vezet be, és a Volkswagen Konszern központi motorszállítójaként továbbra is ellátja világszerte a konszern telephelyeit győri motorokkal.