Hackereket toboroz a Pentagon

Külsős hackereket kért fel az Amerikai Védelmi Minisztérium (Pentagon) arra, hogy próbálják feltörni rendszereiket - írja a BBC. Nagy cégek rendszeresen szoktak ilyen kéréssel a nem kártékony szándékú hekkerekhez fordulni, hogy aztán megtalálják nekik a gyenge láncszemeket a biztonsági rendszereikben.

A védelmi minisztérium jelezte, hogy a „Hack the Pentagon” (Hekkeld meg a Pentagont) program keretében akár fizetni is hajlandó a felkért informatikus szakembereknek. Azt várják, hogy több ezren jelentkeznek majd, így még azelőtt észre vehetik a sebezhetőségeket, hogy azokat a rosszindulatú hackerek kihasználnák. Ashton Carter amerikai védelmi miniszter szerint ezzel az innovatív kezdeményezéssel megerősítik digitális védelmüket, és végső soron a nemzetbiztonságot is.

A Reuters értesülései szerint a Pentagon nem az egész rendszerét engedné át, a legfontosabbak és a fegyverprogramok egyelőre biztosan kimaradnak a kezdeményezésből. Csak kiválasztott számítógépes hálózatokról és alapvetően több nyilvános honlapról lesz szó első körben. A programban nem is vehet részt minden jóindulatú hacker, a Pentagon rendszerének feltörőinek amerikai állampolgárnak kell lenniük, a munka megkezdése előtt pedig alaposan átvilágítják őket.

Szerző

Maláj gép: szakértők vizsgálják a farokrészt

Ausztráliába küldik tesztelésre azt a Mozambik partjai mentén talált roncsdarabot, amelyről feltételezik, hogy a malajziai légitársaság 2014. március 8-án eltűnt MH 370-es járatához tartozik. Ausztrál szakértők szerint a tengeráramlatok modellezése alapján nem kizárható, hogy a farokrész a Mozambik és Madagaszkár közötti tengerrészre sodródott.

Az egy méter hosszúságú, háromszögletű, fehér roncsdarab a fotókból ítélve „nagy valószínűséggel” egy Boeing 777-es repülőgép része – mondta csütörtökön Kuala Lumpurban újságíróknak Liow Tiong Lai malajziai közlekedési miniszter. Ausztrália közlekedési minisztere, Darren Chester, aki a rejtélyes módon eltűnt malajziai utasszállító gép utáni kutatómunkát irányítja, óvatosságra intett. Malajziai és ausztrál szakemberek mellett a Boeing szakértői is megvizsgálják majd, hogy azonosítható-e a roncs, amely valószínűleg a repülő farokrészének egy jobboldali darabja lehet.

Némi óvatosságra int, hogy a roncsdarabra egy amerikai kincsvadász, Blaine Gibson bukkant rá, éppen az évforduló közeledtével. A Seattle-ben élő férfinek szenvedélyévé vált az MH 370-es járat utáni kutatás, s számos országba ellátogatott, ahol a roncsok felbukkanását remélni lehetett. Gibsont egy helyi csónaktulajdonos vitte el a roncsdarabhoz, amelyen „NO STEP” felirat látható. Az amerikai férfi az AP hírügynökségnek elmondta, eredetileg azt hitte, hogy a farokrész egy kisebb repülő része lehet. A műholdas adatok alapján azt feltételezik, hogy a repülő az Indiai-óceán déli részén, Mozambiktól mintegy 6 ezer kilométer távolságban zuhanhatott le, s arra számítottak, hogy a roncsokat Afrikai keleti felénél mossák majd partra az áramlatok.

Tavaly júliusban az indiai-óceáni Réunion szigetén találtak egy, a gép fékezését segítő szárnydarabot (flaperont), amelyről francia szakértők azt állapították meg, hogy az eltűnt Boeinghez tartozhatott. A roncson talált kagylók származási helye miatt azonban más szakemberek kétségeiket hangoztatták. A most talált farokrész ugyanakkor rendkívül tiszta, noha két évet kellett eltöltenie az óceánban. Idén januárban Thaiföldnél bukkantak egy roncsdarabra, arról azonban gyorsan kiderült, hogy egy japán rakéta része lehet.

A gép eltűnésének második évfordulója egyébként a végső határidő, ameddig az utasok hozzátartozói kártérítési igényt nyújthatnak be. Eddig 42 áldozat családjának fizettek, összesen 96 kérelmet kapott a Malaysian Airlines, egyet sem utasítottak el.

Szerző

A terror a modern török átok

Publikálás dátuma
2016.03.04. 06:33
Reméljük, nálunk nem történik meg, Insallah – mondják a helyiek FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/DEFNE KARADENIZ
Tegnap női fegyveresek támadtak az isztambuli rendőrség egyik épületére. A szíriai háború ürügyén újra kibontakozott török-kurd szembeállásnak illetve a szélsőséges dzsihádista csoportok térségbeli térhódításának köszönhetően Törökországban ismét elharapózott a terror. Az ország lakói azonban nem szívesen beszélnek erről. Helyszíni riport.

A törökök nem szeretnek beszélni a hazájukat sújtó terrorról. Így volt ez már napokkal a február 17-i véres ankarai merénylet előtt is, amikor azon kérdéseimre, melyeket turistacsoportunk kísérőinek, a szállodai személyzetnek vagy az utcai árusoknak tettem fel, a válasz leginkább vállvonogatás vagy hallgatás volt. A 28 emberéletet kioltó terrorakció után ezt a tartózkodást persze már nem tudták fenntartani, de akkor is inkább csak csillapítani próbálták a kíváncsiságomat. - Itt nálunk (Törökország dél-nyugati részén) nincs ilyen veszély – mondogatták, s közben nagyon is érezhető volt rajtuk a félelem. Nem annyira maguktól a merényletektől - inkább a következményektől.

Törökország – hála az elmúlt másfél évtized gazdasági fellendülésének – már nincs annyira ráutalva az idegenforgalomra, mint sok dél-mediterrán ország. Azon polgárai számára azonban, akik az ugyancsak az elmúlt másfél évtizedben felfutott turisztikai iparban – a gyorsan felhúzott hatalmas szállodákban, az üdülőhelyeken tömegesen megnyílt árusítóhelyeken - dolgoznak, létkérdésről, maguk és családjuk megélhetéséről van szó. Ám kérdéseimre „Ankara után” is jórészt csak vállvonogatás volt a válasz. – Mi itt nem tehetünk semmit - mondták. – Reméljük, nálunk nem lesznek robbantások. Insallah.

Törökország délnyugati részét beutazva nem igen láttuk nyomát különösebb biztonsági készültségnek. Katonát egyáltalán nem, rendőrt is alig. (Vagy csak jól álcázták magukat?) A szállodák éttermeiben persze feltűntek azok a szúrós szemű férfiak, akik a távolabbi sarkokban álldogálva szüntelenül a vendégeket fürkészték. Vigyázni kell, hiszen talán egy államot sem fenyegeti annyiféle irányból a terror, mint éppen Törökországot: robbanthat az Iszlám Állam vagy az Al-Kaida, gyilkolhatnak a tavaly különösen felbőszült kurd szélsőségesek, vagy akár valamelyik megkergült szélsőbalos vagy szélsőjobbos csoport. Akkor pedig becsukhatják a szállodát, befellegzett a tulajdonosok üzleti terveinek és az alkalmazottak megélhetésének.

Amellett a török idegenforgalmat nem csak a terrorizmus fenyegeti, hanem Ankara és Moszkva viszálya is. A két ország Szíria ügyében különbözött össze, s viszonyukat különösen kiélezte, hogy a törökök tavaly novemberben lelőttek egy, a légterükbe rövid időre behatoló orosz harci gépet. Putyin orosz elnök válaszul – egyéb megtorló lépések mellett - eltiltotta államának polgárait a törökországi utazásoktól. Ami ismét csak érzékeny veszteség Ankara számára, hiszen tavaly több mint négy millió orosz turista járt Törökországban - a második legnagyobb kontingens a német után! Elmaradásuk hatványozottan sújtja Törökország dél-nyugati részét, melyet kellemes mediterrán klímája miatt különösen szerettek az oroszok. Olyan sokan mentek oda, hogy a térség tengerparti nagyvárosát, Antalyát a helyiek már „Kis Moszkvaként” emlegettek.

Ott-tartózkodásunkkor azonban már csak az oroszok hűlt helye maradt. A dolgot kísértetiessé tette korábbi jelenlétük számtalan látható jele: a mindenütt ott díszelgő orosz feliratok, a turistaboltokban porosodó orosz nyelvű útikönyvek, a szállodai tévék programkínálatában bőségesen fellelhető orosz adások. Minden ott volt még, csak maguk az oroszok hiányoztak.

Ankara érzékeli a gondokat, ezért folyamatosan próbál máshonnan Törökországba csábítani turistákat - elsősorban az arab világból és Iránból. Amiből persze ismét csak gondok fakadhatnak, hiszen ez utóbbiak igényei sok tekintetben mások, mint a nyugatiaké vagy az oroszoké.

Az iráni turisták mindenesetre már megjelentek – szállodánkban is megszállt egy csoport. Az egész testet fedő, többnyire fekete ruhát és fekete kendőt viselő iráni nők furcsán hatottak, amint a svédasztalos ételek körül együtt tolongtak a meglehetősen szellősen öltözött nyugati turistákkal és - turistanőkkel.

Hogy a törököknek mennyire különböző igényeket kell kielégíteniük, azt jól példázta az a zenés-táncos rendezvény, melyet Török Est néven egy Antalya környéki étteremben tartottak a környező szállodák külföldi vendégei számára. A hatalmas, hodályszerű helyiségben több száz turista ülte körül az asztalokat: angolok, amerikaiak, németek, hollandok, skandinávok – és magyarok. Egy konferanszié egyenként üdvözölte a különböző nemzetiségű csoportokat – elsőként a magyarokat (hiába, a törökök szeretnek bennünket). Aztán következett a műsor, melynek legsikeresebb része a hastánc volt, ezen belül is egy férfi(!) hastáncos, aki - legalábbis a női nézők köréből - a legdörgőbb tapsot kapta. Nos, mint említettem, a teremben sokféle nemzetiségű turista ült, de muszlim országokból való egy sem. Bár a hastánc közel-keleti eredetű, ilyen „erkölcstelenséget” nekik nem lehet eladni.

De térjünk vissza egy pillanatra az oroszokhoz! Mert ha az volt az érzésem, hogy nyomtalanul eltűntek Törökországból, akkor tévedtem. A korábban odavetődött vállalkozók, szakmunkások vagy éppen szerencselovagok nagy része a kapcsolatok romlása nyomán ugyan a turistákkal együtt távozott, ám volt egy orosz csoport, amely szinte teljes egészében helyben maradt. Ezek azok a nők, aki az elmúlt években törökökhöz mentek férjhez.

A kapcsolatok fénykorában ugyanis rengeteg orosz lány próbált szerencsét Törökországban. A többnyire csinos, szőke, kékszemű teremtésekre a társadalom konzervatív többsége gyanakodva tekintett – túlságosan szabados életvitelűnek tartotta őket. Ugyanezen okból azonban rendkívül népszerűek voltak a tehetősebb – és liberálisabban gondolkodó - török ifjak körében. Aminek eredményeképpen nem csak alkalmi kapcsolatok szövődtek. Házasságok is köttettek, méghozzá meglehetősen nagy számban. És láss csodát: a korábban szabados életvitelűnek tartott orosz lányok többségéből török mérce szerint is mintafeleség lett: otthon maradnak, gyereket nevelnek és eszükbe sem jutnak olyanféle nyugati „hóbortok”, mint a munkavállalás vagy a karrierépítés. A Törökországba vetődő európai vagy amerikai nők sokkal kevésbé kaphatók ilyen begubódzásra.

 Ideológiák birkózása a közéletben
Az elmúlt évtizedek török belpolitikájában alapvetően két irányzat birkózott egymással: a világi gondolkodásúak által kultivált nacionalizmus és az Erdogan elnök neve által fémjelzett mérsékelt iszlamizmus. Mindkét irányzat erős.
Akárhol jár az ember Törökországban, mindenütt akad olyan ház, melyre ki van tűzve a török zászló. Sok képen látható Kemal Atatürk, a köztársaság megalapítója is, akit általános tisztelet övez, ám mégis inkább a világi nacionalisták jelképe. Az iskolákban minden hétfőn zászlófelvonással kezdődik a hét, és pénteken zászlólevonással fejeződik be. A tanulók naponta fogadalmat tesznek, mely szerint segítik a kisebbeket, engedelmeskednek a felnőtteknek és minden erejükkel nemzetüket szolgálják.
Mindez Atatürk világi hagyománya. Ám Törökországban immár másfél évtizede az iszlamista tábor van hatalmon. Ennek erősségét az alkalmi látogató számára az jelzi, milyen sok nő visel fejkendőt. Mint az egyik idegenvezetőnk elmondta, ezt a ruhakelléket néhány évtizeddel ez előtt még inkább csak idősebb, falusi nők hordták, mára viszont már a városokban, a fiatal nők körében is elterjedt. A táborok vetélkedése folytatódik.