Tőkés megszólalt kitüntetésének visszavonása után

Tőkés László szerint a neki adományozott román állami kitüntetés visszavonásával Klaus Iohannis államfő és a visszavonást javasoló becsületbíróság megkérdőjelezte Románia jogát, hogy felléphet a határon túli románok védelmében.

Tőkés László, aki jelenleg az Európai Parlament képviselője (Fidesz-KDNP), egy nagyváradi sajtótájékoztatón reagált pénteken a Románia csillaga érdemrend csütörtöki visszavonására.  "Nem tettem egyebet, csak kiálltam amellett, hogy egy kisebbséget az illetékes anyaország részesítsen védelemben, olyanképpen, ahogyan Ausztria védhatalmi státussal rendelkezett az olaszországi dél-tiroli osztrák kisebbség tekintetében" - idézte fel azt az álláspontját, amely miatt méltatlannak találták a kitüntetésre.     Megemlítette, hogy 1989-ben "a hallgatás falát" törte át megszólalásaival, és most is a politikai véleménye szabad kinyilvánítása miatt kell bűnhődnie. "Bujtatott formában tovább tart a ceausizmus" - jelentette ki a Nicolae Ceausescu román kommunista diktátor által kialakított rendszerre utalva.

Úgy vélte, hogy a rendszerváltozásban játszott szerepéért kapott elismerés megvonása a romániai rendszerváltozás állapotát jelzi, és a szólásszabadság eszméjét, valamint Temesvár szellemét is sérti. Emlékeztetett rá, hogy a kitüntetést már 2013-ban átadta megőrzésre az egykori temesvári harcostársaiból alakult forradalmi emlékbizottságnak.

Tőkés László szerint kitüntetésének megvonása beleilleszkedik abba az általános magyarellenes hangulatba, amely Romániában az elmúlt években erősödött meg. "Célpontokat keresnek a megfélemlítés céljával, és példát kívánnak statuálni azokkal, akik szólni mernek" - utalt a székelyföldi városok polgármesterei ellen indított eljárásokra.  Kijelentette: "fokozott mértékben ragaszkodnunk kell az olyan értékekhez, mint a szólásszabadság és a román magyar barátság", amelyek kárt szenvednek a döntés következtében. 

Újságírói kérdésre Tőkés László elmondta, nem döntötte még el, hogy megtámadja-e a bíróságon az államfő intézkedését. Hozzátette, a pereskedés mellett is és ellen is tud érveket felsorakoztatni. Kijelentette, 1989-ben sem a dicsőség vágya késztette cselekvésre, és most sem kell neki föltétlenül a kitüntetés, de "nem lehet válasz nélkül hagyni, ha belénk fojtják a szót". 

Azt is megemlítette, hogy a történtek után az általa vezetett Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak (EMNT), és az EMNT védnöksége alatt működő Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) is újra kell értelmeznie a 2014-es választásokon támogatott Klaus Iohannishoz fűződő viszonyát. 

Klaus Iohannis államfő csütörtökön jelentette be, hogy a kitüntetettek becsületbírósága által tett javaslatnak megfelelően visszavonta Tőkés Lászlótól a Románia csillaga érdemrendet.

Szerző

Orbán kihasználja, hogy "hátba támadják" Merkelt

Publikálás dátuma
2016.03.04. 13:30
Sigmar Gabriel FOTÓ: Sean Gallup/Getty Images
Orbán Viktor magyar miniszterelnök "kihasználja, hogy a német kancellárt naponta hátba támadja saját pártcsaládja" - mondta Sigmar Gabriel alkancellár, a szociáldemokrata párt (SPD) elnöke egy pénteki lapinterjúban Horst Seehofer bajor kormányfő budapesti látogatásával kapcsolatban.

Sigmar Gabriel a Stuttgarter Zeitung című lapban megjelent interjúban kiemelte, hogy Horst Seehofer - az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke-, valamint a CDU választási kampányt folytató Rajna-vidék-Pfalz és Baden-Württemberg tartományi szervezeteinek vezetői - Julia Klöckner és Guido Wolf - a menekültválsággal kapcsolatos tevékenységükkel "megnehezítik a kancellár életét". Így az a "paradox helyzet állt elő, hogy jelenleg csak az SPD garantálja Merkel asszony cselekvőképességét" - mondta Sigmar Gabriel.

Arra a felvetésre, hogy igazolva látják figyelmeztetéseiket az olyan politikusok, mint Orbán Viktor, akik azt mondták, hogy nem történt volna baj, ha időben lezárják a határokat, Sigmar Gabriel kifejtette: az a "keserű félelmem, hogy ez a hozzáállás csak azt eredményezi, hogy a Földközi-tenger nyáron ismét veszélyes menekülési útvonal és temető lesz"

Valamennyi európai országnak világosan látnia kell, hogy "a menekülési útvonalak változásával és a nemzeti határok lezárásával bármikor arra a sorsra juthatnak, mint Görögország" - hangsúlyozta a német alkancellár. Hozzátette: már rég letett arról, hogy mindenkit meg kell győzni Európában, de azt reméli, hogy az eddiginél több tagországban érik meg az a felismerés, hogy "nincs értelme valahol meghúzni egy új határt, és másnap végignézni, miként kerül bajba egy újabb ország" a lépés miatt.

Pártjának álláspontját megerősítve aláhúzta, hogy segíteni kell a Szíriával szomszédos országokat a menekültek ellátásában, Törökországgal együttműködve biztosítani kell az uniós külső határt működtetni kell az elutasított menedékkérők visszafogadásáról Törökországgal kötött megállapodást, továbbá az EU-ban előre rögzített létszámú "nagy kontingenseket" kell befogadni Törökországból, Jordániából és Libanonból.

Bírálta Horst Seehofer budapesti látogatását az SPD főtitkára is. Katarina Barley a Passauer Neue Presse című lapnak az újság pénteki beszámolója szerint a bajor miniszterelnökkel kapcsolatban egyebek között megjegyezte: "akinek ilyen barátai vannak, annak nincs szüksége ellenségekre".

Bírálta a bajor miniszterelnököt az ellenzéki Zöldek parlamenti (Bundestag-) frakciójának vezetője, Anton Hofreiter is, aki a Passauer Neue Pressének azt mondta, hogy Horst Seehofer a budapesti látogatása révén "gyengíti a szövetségi kormány tárgyalási pozícióját a hétfői EU-csúcson", és ezzel "a CSU sérti a német érdekeket".

Szerző

Orbánt figyelmeztették: "neked is el kell mozdulnod"

Publikálás dátuma
2016.03.04. 11:37
Seehofer és Orbán. - Weber szerint a politikai kapcsolatok ápolásának szokványos formája lesz a találkozó. FOTÓ: Sean Gallup/Get
Horst Seehfoer bajor kormányfő, a Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke budapesti látogatása a politikai kapcsolatok ápolásának teljesen megszokott, európai formája - mondta Manfred Weber CSU-s politikus, az Európai Néppárt európai parlamenti (EP-) frakcióvezetője pénteken a Phoenix német országos közszolgálati televízióban.

 Az EP legnagyobb létszámú politikai csoportjának vezetője kiemelte, hogy Horst Seehofer budapesti látogatása "normális", szokványos dolog, ugyanakkor "az üzenet is világos". Manfred Weber hangsúlyozta, hogy Európa lényege a kompromisszum, és a magyar miniszterelnöknek, "Orbán Viktornak szóló üzenet úgy hangzik, hogy ha európai megoldást akarunk (a menekültválságra), akkor neked is el kell mozdulnod, nem ragaszkodhatsz csak a magyar állásponthoz, hanem hozzá kell járulnod a kompromisszumhoz".

Ez "egész konkrétan azt jelenti, hogy részt kell vennie a tehermegosztásban, és nem lehet, hogy erődöt építünk Európából". Ezt az üzenetet "nagyon-nagyon világosan közvetíteni kell Orbán Viktornak, és Horst Seehofer ezt fogja tenni" - mondta Manfred Weber.

Arról, hogy mit vár a hétfői EU-Törökország csúcstalálkozóról, az EP jobbközép irányzatú frakciójának vezetője mindenekelőtt kiemelte, hogy biztosítani kell az EU külső határát. Hozzátette: őszintén meg kell mondani, hogy ez "kemény fellépést" is jelent.

Bátor cselekedet lenne az európai uniós tagországok állam- illetve kormányfőitől az is, ha megállapodnának az ostromlott szíriai Aleppóból menekülő emberek befogadásában - hangsúlyozta Manfred Weber. Elmondta, hogy az aleppói menekülteket előre meghatározott létszámú csoportokban, kontingensekben kellene befogadnia az uniós tagországoknak. Ehhez szükséges, hogy Orbán Viktor is, Robert Fico szlovák miniszterelnök is és a lengyelek is "meghaladják saját magukat és azt mondják, hogy segíteni kell a bajba került embereknek" - mondta a bajor politikus.

A külső határ biztosítása és a segítőkészség összetartozik, mindkettőre szükség van a menekültválság megoldásához - húzta alá. Manfred Weber a Rundfunk Berlin Brandenburg (RBB) regionális közszolgálati műsorszolgáltató társaság Inforadio nevű hírrádiójának is nyilatkozott Horst Seehofer pénteki budapesti látogatásáról. Egyebek között elmondta: az uniós állam-, illetve kormányfők azt kockáztatják, hogy olyan politikai nemzedékként írják bele magukat a történelemkönyvekbe, amely "sok mindent eljátszott abból, amit az elődök felépítettek", ezért komoly és kompromisszumra kész hozzáállással meg kell előzniük a "visszaesést a nemzeti egoizmusok" Európájába. Többek között hozzátette, hogy Horst Seehofer egyeztette Angela Merkel német kancellárral budapesti tárgyalásának témáit.

Szerző