Orbán Viktor;Seehofer;

2016-03-04 14:43:00

Bakival indult Orbán és Seehofer sajtótájékoztatója

Orbán Viktor  Horst Seehofer bajor miniszterelnökkel tárgyalt Budapesten. Közös sajtótájékoztatójukon a magyar kormányfő azt mondta, hogy Magyarország egy erős német kormányban és kancellárban érdekelt. Kisebb baki rondított bele azonban a tájékoztató menetébe, amikor valami probléma történt a tolmácsgéppel, így a bajor kormányfő nem értette, mit mond Orbán. A miniszterelnök hirtelen angolra váltott, majd jött a megmentő Balog Zoltán miniszter, aki odaszaladt Seehoferhez, hogy fordítson neki.

Nem Merkel ellen jöttek össze

Orbán Viktor azzal kezdte a köszöntőjét, hogy elmondta, mit nem csináltak a találkozón. A kormányfő ezt azzal indokolta, hogy még a találkozó kezdete elején voltak olyanok, akik megírták, miről tárgyaltak. Ehhez hozzáfűzte: "nem Angela Merkel ellen gyűltünk össze", "nem azért jöttünk össze, hogy gyengítsük a német kormányt". Szerinte ugyanis Magyarország egy erős német kormányban és kancellárban érdekelt, és nem kíván részt venni a német választási kampányban. "Amit mondunk, azt nem befolyásolja a német belpolitika" - tette hozzá a magyar kormányfő. 

Orbán egy történelmi példával okított a sajtótájékoztatón: szerinte a magyar történelem azt tanította meg hazánknak, hogy az okos magyar mindig Münchenen keresztül megy Berlinbe. Ez jól mutatja, hogy a bajor–magyar kapcsolatoknak mindig is nagy jelentőségük volt - mondta, arra is utalva, hogy első magyar királyunk is egy bajor nőt vett feleségül.

A kormányfő megköszönte Horst Seehofernek, hogy a migránsválságban Bajorország megértéssel, negatív előítéletek nélkül fogadta Magyarország problémáit, és próbálta megérteni mindazt, amit a magyarok tesznek. 

Itt egy kis baki történt a tolmácsgéppel, de az incidens után Orbán úgy folytatta: Németországon belül Bajorországgal kereskedünk a legtöbbet, az export folyamatosan növekszik, Magyarországon ma 2300 bajor cég működik - ismertette Bajorország és Magyarország kapcsolatát az ismét magyarra váltó kormányfő. Orbán hozzátette: a magyar kormánynak négy nagy bajor céggel van stratégiai megállapodása. A találkozón a két miniszterelnök abban egyezett meg, hogy továbbra is fenntartják ezeket a jó kapcsolatokat. 

Horst Seehofer gratulációval kezdte beszédét, dicsérve a magyar gazdaság teljesítményét. Szerinte a párbeszéd mellett nem létezik jó alternatíva az európai politikában. A bajor kormányfő reményét fejezte ki, hogy siker lesz a hétfői török-magyar csúcs, és Merkelnek is sok sikert kívánt a tárgyalásokhoz. Hosszú távú megoldást kell találni a menekültválságra - fogalmazott, majd meghívta Orbánt szülővárosába, Ingolstadtba. 

Nulla az elfogadható szám

Orbán Viktor megerősítette, hogy anyagilag is hajlandóak vagyunk támogatni a törököket, a vízummentességről ugyanakkor kifejtette: a magyar álláspont szerint ezt először az ukránoknak kellene megadni. Hozzátette, hogy semmilyen olyan megállapodást nem támogatunk, amely Magyarországra szállítana át migránsokat Törökországból. "Ha valaki ezt szeretné, persze megteheti, de nekünk csak a nulla az elfogadható szám" - mondta a magyar miniszterelnök.

A kormányfő a hétfői török-EU-csúccsal kapcsolatban előrejelezte, hogy a törökökkel való megegyezés nem pótolja saját határaink megvédését, ami továbbra is szükséges. "Nem adhatjuk fel a törekvésünket, hogy Európa külső határait, ha kell, saját erőből megvédjük" - tette hozzá.

Seehofer sikert kíván Merkelnek

Horst Seehofer a Reuters hírügynükség kérdésére azt mondta: teljes szívéből sikert kíván Angela Merkel kancellárnak a  menekültügy kezeléséhez. A sikerhez ugyanakkor azt is hozzátartozik, hogy a migránsok számát hosszú távon csökkenteni tudják, ezért az EU határait meg kell erősíteni. Amíg ez nem történik meg, addig viszont a bajor kormány támogatja a határok védését biztosító nemzeti döntéseket - tette hozzá. 

Európa sírját ássuk

Az EU-ban két kultúra él egymás mellett: az egyik a szerződések betartásának kultúrája, a másik pedig a szerződések félretolásának kultúrája - válaszolta az ARD kérdésére Orbán Viktor. A magyar kormányfő szerint azonban ez nem csak a menekültválságra igaz. "Ha az Európai Unióban engedjük, hogy tovább terjedjen a szerződések be nem tartásának kultúrája, azzal megássuk Európa sírját" -fogalmazott Orbán, aki szerint azért olyan jó a kapcsolatuk Bajorországgal, mert mindketten be akarják tartani a szerződéseket. 

A kormányfő szerint Seehofer látogatása megerősítette: nincs egyedül a véleményével, miszerint amikor Európa nem tartotta be a szerződéseket, abból mindig nagy baj lett. 

Bírálta az EB-t

Seehofer megerősítette, hogy a jog helyreállítása a legfontosabb feladat, erről fog az Andrássy-egyetemen tartott előadásán is beszélni. A bajor kormányfő azzal folytatta: "soha nem értettem meg, miért nem nyújtottunk már korábban sokkal több segítséget azoknak az országoknak, amelyek Európa külső határait védik" - mondta, majd az Európai Bizottságot kritizálta, mivel csak most márciusban döntenek majd a Görögországnak nyújtandó logisztikai segítségről.