Levonulóban vannak az árhullámok

Levonulóban vannak az árhullámok, egyre kevesebb helyen van érvényben árvízvédelmi készültség - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF).

Pénteken még több mint 1100 kilométeren volt érvényben készültség. Jelenleg országszerte összesen már kevesebb mint 840 kilométeren védekeznek: a Tiszán, a Bodrogon, a Sajón-Taktán, a Zagyván, a Hortobágy-Berettyón és a Hármas-Körösön. Ebből több mint 708 kilométeren a legalacsonyabb, elsőfokú, csaknem 130 kilométeren pedig másodfokú a készültség.

A hatnapos előrejelzés szerint a teljes Duna vízgyűjtőjéből az elkövetkező időszakban (területi átlagban) a Felső-Duna és Inn vízgyűjtőjén 5-27, a Dráva és a Mura vízgyűjtőjén 2-32, a Felső-Tisza vízgyűjtőjén 15-25, Körösök és Maros vízgyűjtőjén 22-26 milliméter körüli csapadékra lehet számítani.

A vízügyi szervezetek az árhullámok levonulását folyamatosan figyelemmel kísérik, egyben a fokozatoknak megfelelő őr- és figyelőszolgálatot látnak el - tették hozzá.

Az utóbbi hetek extrém csapadékos időjárásának következtében 11 vízügyi igazgatóság területén 53 belvízvédelmi szakaszon tartanak belvízvédelmi készültséget. Ebből 21 helyen elsőfokú, 31 szakaszon másodfokú és 1 helyszínen harmadfokon védekeznek.

Jelenleg több mint 78 ezer hektárnyi földterület van víz alatt. A legnagyobb elöntést, 21,7 ezer hektárt az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság területén regisztrálták.

Az Országos Vízjelző Szolgálat előrejelzése alapján a következő hat napban az ország nyugati és középső részén 2-4, a keleti területeken 15-30 milliméter csapadék várható - írta az OVF.

Szerző

Ételosztás romlott hússal?

Visszakértek tíz-, illetve húszezer forintot a 49 ezer forintos közmunkásbérből Orosházán olyan emberektől, akiket kiközvetítettek az Ételosztás Őszinte Szívvel Egyesülethez. Azt is állítják, ott romlott húst főztek a szegényeknek - írja a nol.hu.

Vadászvacsorák, lakodalmak, pártrendezvények húsfőzője Ilyés Gábor, aki egyben a szép nevű Ételosztás Őszinte Szívvel Egyesület elnöke. Az egyesület két egyházi épületben adományboltot üzemeltet, egy gulyáságyúban pedig rendszeresen ételt főzött, és ingyen szétosztotta a szegények között.

Idén február elején három hölgy azzal kereste meg Fetser János MSZP-s önkormányzati képviselőt, hogy közfoglalkoztatási szerződést kötöttek az orosházi önkormányzattal. Kiközvetítették őket dolgozni az Ételosztás Őszinte Szívvel Egyesülethez. Amikor eljött a fizetés ideje, akkor – elmondásuk szerint – Ilyés Gábor azt kérte tőlük, hogy az érettségivel nem rendelkezők a 49 ezer forintos közmunkás munkabérükből 10 ezer, az érettségizettek a teljes minimálbérből 20 ezer forintot adjanak át neki.

Az egyesületnél dolgozók elmondták, hogy az elnök rendszeresen oszt ingyenételt különböző közterületeken a szegényeknek. Ezek az ételek sokszor romlott húsból készülnek, amelyeket Ilyés Gábor különböző adományozóktól szerez be. Vagy már eleve romlottak, vagy a szakszerűtlen tárolás következtében romlanak meg.

A teljes cikket itt olvashatja!

Szerző

Százszámra állítják bíróság elé a menekülőket

Kétszázharmincegy migráns bíróság elé állítását kezdeményezte a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség határzár tiltott átlépése miatt a héten, határzár megrongálásának bűntette miatt két terhelt ellen indult eljárás - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője.

Serfőző Katalin közölte, a vádiratok szerint az elkövetők közül nyolcvanegyen a más által korábban már megrongált kerítésen kialakított résen keresztül léptek be illegálisan Szerbia irányából Magyarország területére, két migráns maga rongálta meg a határzárat, míg százötvenen a kerítés alatt vagy felett másztak át.

Az elkövetők közül - akik mind beismerték a bűncselekmény elkövetését - negyvennyolcan afgán, harminckilencen iráni, harmincketten algériai, huszonnyolcan marokkói, huszonhárman pakisztáni, húszan koszovói, tízen szír, nyolcan tunéziai, heten szomáliai, négyen líbiai, hárman-hárman iraki, indiai, illetve szerb, ketten-ketten egyiptomi, valamint albán, egy pedig palesztin állampolgárnak vallotta magát. Harminckilencen Kelebiánál, huszonketten Ásotthalomnál, nyolcan Mórahalomnál, hatan-hatan Hercegszántónál, valamint Röszkénél, öten Kunbajánál, egy migráns Bácsalmásnál, a többiek, összesen száznegyvenhatan ismeretlen helyen léptek magyar területre.

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség a migrációs válsághelyzet kihirdetése óta 1964 elkövetővel szemben határzár tiltott átlépésének bűntette miatt, míg öt terhelt esetében határzár megrongálásának bűntette miatt kezdeményezett gyorsított eljárást a Szegedi Járásbíróság előtt - tudatta az ügyész.

Szerző