Előfizetés

Nobel-díjasok álltak ki a pilótanő mellett

Három irodalmi tekintély, köztük két Nobel-díjas nyílt levélben állt ki az orosz bíróság elé állított, éhségsztrájkba kezdett ukrán pilótanő, Nadia Szavcsenko szabadon bocsátásáért. 

A tavalyi díjazott fehérorosz Szvetlána Alekszievics, valamint az osztrák Elfriede Jelinek (2004) illetve az Amerikában élő, számtalan irodalmi díjjal elismert litván Tomas Venclova az európai vezetőknek címezték felhívásukat és arra figyelmeztettek, hogy mind Szavcsenko élete, mind Európa hitelessége veszélyben van. Az aláírók szerint az orosz hatóságok csúfot űznek az emberi jogokból, a nemzetközi jogból és saját alkotmányukból egyaránt. Felhívásukat tegnap reggelig 5 ezer támogató aláírással erősítették meg.

A két orosz újságíró halálában való bűnrészességgel vádolt pilótanőt, aki a hírhedt Ajdar önkéntes osztagnál szolgált, hazájában nemzeti hősnek tekintik sokan, nemzetközi szervezetek követelik szabadon bocsátását, de hiába. Miután múlt hét végén 23 éves börtönbüntetést kért a vád, Szavcsenko ételt és vizet egyaránt megtagadó éhségsztrájkba kezdett pénteken. Bírósági meghallgatása március 9-én lesz az oroszországi Donyeckben.

A hétvégén mintegy kétezren tüntettek békésen Kijevben Szavcsenko szabadon bocsátását követelve, majd néhány százan az orosz nagykövetség elé vonultak. Az épületet tojással dobálták meg, ablakait kitörték, orosz zászlókat égettek, egy bábúra pedig azt írták, hogy Putyin gyilkos.

A pilótát tegnap meglátogató ukrán diplomaták szerint állapota vészesen romlik. Orvosai szerint maximum kilenc napot bírhat ki száraz éhségsztrájkkal. Petro Porosenko elnök Brüsszel és Washington segítségét kérte Szavcsenko ügyében.

Félig titkos államháztartási számok

A januári 92,2 milliárdos többlet után februárban 77,4 milliárd forintos hiánnyal gazdálkodott az államháztartás, így a kéthavi egyenleg 14,8 milliárdos pluszt mutat. Arra még soha nem volt példa, hogy februárban pluszban legyen a költségvetés, ezért is meglepő, hogy az NGM évtizedek óta most először nem hajlandó részleteket elárulni - írta a Napi.hu.

"Az államháztartás központi alrendszerének 2016. február végi halmozott többlete 14,8 milliárd forintra teljesült. Ezen belül a központi költségvetés 63,7 milliárd forintos hiánnyal, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 36,3 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 42,2 milliárd forintos szufficittel zártak. A központi alrendszer február havi egyenlege 77,4 milliárd forintos deficitet mutatott" - mindössze ennyit közölt hétfőn a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), szakítva azzal két évtizedes gyakorlattal, hogy a folyamatokat röviden elemzik.

Most ugyanakkor volna ok az öndicséretre, hisz 2001 óta nem volt példa arra, hogy a januári szufficit februárra se olvadjon el. Mint azt korábban megírtuk, 2016 első havában 92,2 milliárdos többlet keletkezett az államháztartásban - köszönhetően a januári magas adóbevételeknek.Az idei meglepetés a februári, szolid deficit - 77,4 milliárd forint - kisebb a januári többletnél, így maradhatott pozitív az egyenleg. Tavaly február végén a hiány már 310,7 milliárd volt, és ez volt a tipikus, hogy februárban elszalad a költségvetés, ezzel szemben áll a mostani 14,8 milliárdos többlet. A háttérben vélhetőleg a vaskosabb (akár 200 milliárd forint értékű) uniós támogatás átutalása is állhat. 2015-ben Brüsszel leállította az uniós támogatások folyósítását, így a magyar kormány 400-500 milliárd forintnyi uniós pénzt előlegezett meg. Nem lehet kizárni, hogy az alacsony februári hiány egyik magyarázata, hogy Brüsszel a támogatások egy részét átutalta.

Eközben a parlament előtt fekszik az államháztartási törvény módosítása, amely lehetővé tenné a kormánynak, hogy határozatokban olyan átcsoportosításokat hajtson végre, ami nem is szerepelt a költségvetésben, így átláthatatlanná téve a valódi költségvetési folyamatokat - írta a Napi.hu