Előfizetés

Retteghetnek a virágboltosok a NAV-tól

Publikálás dátuma
2016.03.08. 12:55
Illusztráció: Thinkstock
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal(NAV) ellenőrzi a virág-kereskedelmet - közölte a hatóság kedden.

A hivatal arra hívja fel a figyelmet, hogy a virág-kereskedelemben magas az adózási kockázat. Az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer) adatai szerint a Magyarországon értékesített vágott virág több mint nyolcvan százaléka Hollandiából származik, a kivitel hetvenkét százaléka pedig Ausztriába irányul. Az idei vizsgálatok több esetben eltérést tártak fel az ekáer bejelentésekben szereplő és a valós feladók vagy címzettek között - írja közleményében a NAV.

Példaként említik, hogy munkatársaik tranzitszállítmánynak feltüntetett, de Magyarországon kirakodott árura is bukkantak, a revizorok a majdnem két és fél tonna virágkészletet ismét kamionra rakatták, hatósági zárat tettek rá és mindaddig figyelték, amíg a fuvar el nem hagyta az országot.

Egy másik szállítmánynál - amelynek rakománya több mint 11,6 millió forint értékű vágott virág volt - a NAV rendszerei azt mutatták, hogy a címzettnek 12 millió forint adóhátraléka van. A NAV munkatársai a szállítmányt lefoglalták, de árverésre már nem került sor, mert a társaság néhány órán belül egy összegben megfizette tartozását.

Tapasztalatok szerint sok kereskedő olyan székhelyszolgáltatót vesz igénybe, amelynél a bejelentkezett cégek akár több mint nyolcvan százaléka nagy kockázatot jelent az adóbevételekre, vagy már bedőlt társaság. A NAV figyeli ezeknek a vállalkozásoknak a tevékenységét, amit a minimális adófizetés, valamint a közösségi beszerzésekről érkező tagállami adatok és az áfa-bevallások közötti eltérés is indokol - tájékoztatott a NAV.

Buszba zárta az utasokat egy BKV-sofőr

Publikálás dátuma
2016.03.08. 11:27
FOTÓ: Népszava
Több utast is bezárt 20-25 percre egy BKV-sofőr a Farkasréti temetőnél, mert egy bliccelő nő a bakancsával úgy rátaposott az ellenőrnő lábára, hogy eltört a lábujja, és ki kellett hívni a rendőrséget - írja az Index.

Az eset néhány hete a 8-as buszon történt. A portál olvasója úgy emlékezett vissza: "A Farkasréti temetőnél felszállt két ellenőrnő, akit megtámadott egy bliccelő női utas. A dulakodás közben a buszvezető bezárta az ajtókat. A tisztességes utasokat, a bliccelőt, mindenkit bezártak a buszba 20-25 percre, azzal, hogy a rendőrség kiérkezéséig nem hagyhatjuk el a buszt. A Sion lépcső megállóban bezárva vártunk a buszon, közben gondolkodtam, hogy a BKV már börtönként és erőszakszervezetként is funkcionál" - elevenítette fel a történteket az olvasó.

A BKK szerint jogszerű volt, hogy a sofőr vissza akarta tartani a meneküléstől a bliccelőt, aki közfeladatot ellátó személlyel szemben erőszakoskodott.

Az Index megkereste a Magyar Helsinki Bizottság jogi szakértőjét, Tóth Balázst is, aki szerint valóban vissza lehet tartani egy elkövetőt, de ebben az esetben korlátozták a többiek személyi szabadságát is. Tóth úgy véli, hogy a BKK-nak a tanúfogás lehetett a célja, hogy a rendőség felvegye mindenki adatát, így idézhetővé válnának egy tárgyaláshoz, a BKK ugyanis feljelentette az agresszív bliccelőt.