Országgyűlés;állami vagyongazdálkodás;

2016-03-08 13:32:00

Elfogadták az állami vagyongazdálkodás beszámolóját a Házban

Az Országgyűlés gazdasági bizottsága a kormánypárti képviselők többségi, 10 igen szavazatával elfogadta az állam nevében tulajdonosi jogokat gyakorló szervezetek 2014. évi működéséről, az állami vagyon állományának alakulásáról, az állami vagyonnal való gazdálkodás folyamatairól szóló beszámolót keddi ülésén.

A bizottság ülésén Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára elmondta: a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi törvény hatályba lépésével a kormány a költségtakarékos, felelős, átlátható és az értékteremtő vagyonpolitika mellett tette le a voksát.

Az NFM államtitkára kiemelte: lényeges szempont volt az állami vagyonnal való gazdálkodás terén, hogy a vagyonból vagyont elv érvényesüljön, így az állami tulajdonból keletkező bevételeket, akár eladásból, akár a működési költségek csökkentéséből adódó többletbevételről legyen szó, az állam teljes egészében visszaforgatja az államkasszába.