Tarolt a magyar mozikban is a Saul fia

Publikálás dátuma
2016.03.08. 14:37
Andy Vajna és Nemes Jeles László az Oscar-gála előtt Hollywoodban. FOTÓ: Getty Images
Átlépte a kétszázezres nézőszámot Nemes Jeles László Saul fia című Oscar-díjas alkotása a magyar mozikban - közölte a filmet forgalmazó Mozinet kedden.

Mint írták, az Oscar-díjjal kitüntetett film tavaly júniusi premierje óta országszerte folyamatosan műsoron van. A holokausztdráma február végén nyerte meg a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat Los Angelesben. A film az első olyan magyar alkotás, amely 1982 óta megkapta az amerikai filmakadémia elismerését, 34 évvel ezelőtt Szabó István Mephisto című műve nyert. 

Az alkotás számos rangos elismerés mellett elnyerte a Golden Globe-díjat, a cannes-i filmfesztivál nagydíját, valamint az amerikai filmkritikusok elismerését is. Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója az MTI-nek korábban felidézte: 2013-ban a Coming out, 2014-ben a Megdönteni Hajnal Tímeát című magyar filmeket látták több mint 100 ezren a mozikban és a Swing is megközelítette a 100 ezer nézőt. Az elmúlt év egyik sikerfilmje, a Liza, a rókatündér több mint 126 ezer nézőnél tart, míg az Argo 2.-t 110 ezernél is többen nézték meg.

Szerző
Témák
Saul fia

Lezárják a Lánchidat a Quaestor-károsultak

Publikálás dátuma
2016.03.08. 13:44

Szakaszosan és időszakosan lezárják a fővárosban a Lánchidat szerdán 11-től 13 óráig demonstráció miatt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a rendőrség honlapján.

 Az V. kerületi Széchenyi István téren, a Lánchíd pesti hídfőjénél a Quaestor-károsultak közössége tart flashmobot, majd demonstrációt parlamenti képviselők részvételével szerdán, a Quaestor bedőlésének első évfordulóján.