terrorizmus;szomáliai;al-Shabab;

2016-03-09 06:37:00

Cáfolja az al-Shabab a súlyos veszteséget

Elismerte tegnap az al-Shabab terrorszervezet, hogy szombaton amerikai légicsapás érte egyik bázisukat Szomáliában, de szerintük az amerikai adatok túlzottak az áldozatok számáról.

A Pentagon hétfőn jelentette be, hogy drónokkal és harci gépekkel összehangolt támadást hajtottak végre a szomáliai fővárostól, Mogadishutól csaknem 200 kilométerre északra fekvő Raso kiképzőtábor ellen. Jeff Davis, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője közölte, hogy több mint 150 terroristát öltek meg a katonai műveletben. Davis elmondta: a támadást azért hajtották végre, mivel bizonyos információk szerint az al-Shabab azonnali fenyegetést jelentett a Szomáliában állomásozó amerikai egységekre, illetve az Afrikai Unió erőire. Már jó ideje megfigyelés alatt tartották a kiképzőbázist, s a felderítési adatok azt mutatták, hogy nagy hadműveletre készül az al-Shabab. A Pentagon-szóvivő hangsúlyozta, a tábor teljesen megsemmisült, civilek nem estek áldozatul a nagyszabású amerikai légicsapásban.

Az Egyesült Államok csak kis létszámú katonai erőt állomásoztat Szomáliában a CNN szerint: amerikai katonák védik Mogadishu repülőterét és különleges alakulatok is tevékenykednek az Afrika szarván fekvő országban. A Pentagon beszámolójából nem derült ki, hol készült lecsapni a terrorszervezet. Az ABC News meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy egy drónbázist vettek volna célba. A csatorna jelentése szerint a szomáliai hírszerzés segítette az amerikai támadás előkészítését.

Az al-Shabab tegnap cáfolta, hogy több mint 150 embert veszítettek volna. „Biztonsági okokból soha nem gyűjtünk össze száz harcost egy helyen, tudjuk, hogy a légtér tele van ellenséges gépekkel” – közölte a Reuters szerint a terrorcsoport katonai szóvivője.