Köddé vált milliárdok

Megértem Orbán Viktort, hogy március 15-én a Múzeum-kertben lengyel és hazai bértapsoncokkal ünepelteti majd magát. Pedig tanulásgos lett volna, ha március 9-én, lakájai, stórmanjai társaságában elballagott volna az Országházból a nem túl messzi Roosevelt térre (ideiglenesen Széchenyi tér), ahol a Quaestor károsultak tüntettek. Hiába várt volna a miniszterelnök az övéi körében megszokott vastapsra, ájult csodálatra.

Éppen egy éve, hogy nyilvánosságot kapott az elmúlt évtizedek legnagyobb szélhámossága. A Fidesz és kormány köztelinek tartott Quaestor bróker cég 210 milliárd forinttal nem tud elszámolni azóta sem és sem az ügyészség, sem a rendőrség, sem a felszámolók nem tudnak, vagy nem akarnak számot adni arról, hol az az irdatlan összeg, ki mennyit, hogyan, hová tett el 32 ezer ember megtakarításából, illetve mekkora vagyon lelhető föl. Hát erre emlékeztek, emlékeztettek a Quaestorosok.

A miniszterelnök és köre által lenézett "kisemberek" torokszorító történeteket meséltek magukról és sorstársaikról. Tönkrement életek, egzisztenciák, betegségek, öngyilkosságok szegélyezik ezt az egy évet, amióta a Quaestor károsultak többsége hiába várja, hogy valaki kártalanítsa őket.

Lehet, hogy Orbán és Habony Árpád marketing guru hülyének nézi ezeket a szerintük egyszerű embereket, akiket folyamatosan bolonddá lehet tenni és a végtelenségig lehet hitegetni. Hát nem. Ezek a mindenükből kiforgatott emberek üzentek is a pökhendi hatalomnak. Petőfi Sándor Dicsőséges nagyurak című versével, hangfelvételről Mácsai Pál előadásában. Talán érdemes lenne egy percet rászánni és így március idusa előtt elgondolkodni ezen az üzeneten - ha még képes erre a nehéz feladatra valaki a címzettek közül.

Orbán Viktor megnyilatkozásai arról árulkodnak, hogy a felcsúti oskola egykori diákja a magyar és történelem óra helyett is a faluszéli libalegelőn kergette a bőrt, ezért is sikeredett roppant hiányosra a műveltsége. De ha már az irodalomról és Petőfiről szó esett, egy másik Petőfi verset ajánlok a figyelmébe. A címe "A nép nevében". Kezdje az elején: "Még kér a nép..."

Szerző
Bihari Tamás

A migráns kártya

Fogalmam sincs, a NATO európai erőinek főparancsnoka vajon jól látja-e a menekülthullám kiváltó okait. A szóban forgó amerikai tábornok szerint Oroszország a szíriai civil célpontok bombázásával tudatosan kényszerít tömegeket lakhelyük elhagyására, hogy a migrációs nyomás révén Európát destabilizálja. Orbán Viktor a Kossuth rádiónak adott interjújában mindenesetre Putyin fogadatlan prókátoraként viselkedett, hiszen képtelenségnek nevezte az említett felvetést. Bárhogyan is van, az orosz államfő és a magyar kormányfő közös vonása, hogy mindketten a menekültválság haszonélvezői.

Nem értek egyet a Die Zeit kommentárjával. Orbán Viktor csöppet sem akar megszabadulni a migránsoktól. Ellenkezőleg! Politikai túlélésének előfeltétele a menekülthullám erősödése. Egyrészt az Európai Unió kohéziójának gyengülésével párhuzamosan elhalkulnak a magyarországi jogállamiság helyzetével kapcsolatban megfogalmazott brüsszeli kritikák. Az uniós bürokraták mégoly erőtlen tiltakozásai mégiscsak jelentettek némi visszatartó erőt. Nem véletlen, hogy az Orbán nevével fémjelzett rezsim éppen most, a kontinensen uralkodó káosz közepette szánta rá magát a Magyar Nemzeti Bank trezorjaiban őrzött közvagyon elherdálásának legalizálására. A vasárnapi zárva tartás ügyében tartandó referendum nyílt erőszakkal történő megakadályozását jelenleg nyomozók vizsgálják. Ha kiderül, hogy a Fidesznek köze van utóbbi jogtipráshoz, mindenesetre különös szövetségnek lehetünk tanúi a vasárnapi boltzár eszement ötletét a törvényhozáson átnyomó szentfazekak és a kérdés felülvizsgálatát a Btk-ba ütköző módszerrel megakadályozó kopaszok között.

Kifizetődő a menekülthullám fenyegetése Orbán Viktor számára más szempontból is. Tudniillik a nemzet megmentőjének szerepében tetszelegve minden belföldi kritikusát egyszerűen bevándorláspártinak titulálhatja. Ezt a billogot sütötte rá azokra a tüntetőkre, akik az évértékelőnek nevezett önfényezéssel egy időben tiltakoztak politikája ellen. Egyik mamelukja a minap a nemzet elégedetlen napszámosait hasonlította a migránsokhoz, mondván, a közoktatás szétverése ellen protestáló tanárok is pajzsként tartják a gyerekeket maguk elé. Nyilván a bevándorlás pártján állnak „a bűnös város”, Salgótarján bátor lakói, akik az időközi polgármester-választáson a házelnök burkolt fenyegetése ellenére sem kértek a kormánypártok jelöltjéből. A demokratikus ellenzék pártjairól, a lassacskán éledező szakszervezetekről, a korrupcióellenes civil szervezetekről nem is beszélve.

Mit tehet ebben a helyzetben a migránskártyát kijátszó Orbán Viktor ellenzéke? Mindenekelőtt nem szabad engedni, hogy a hazai közbeszédet eluralja a bevándorlás témája, sokkal égetőbb problémákat is háttérbe szorítva. Napirenden kell tartani a társadalmi ellátórendszerek katasztrofális állapotát, a kabinet szociális érzéketlenségét, mohó klientúrájának arcpirító vagyonosodását. 2008-ban az úgynevezett „szociális népszavazás” nagyban hozzájárult „a nemzet miniszterelnökének” későbbi földcsuszamlásszerű győzelméhez. Nem hagyhatjuk, hogy a demagóg kvótaellenes referendum most elfeledtesse az állampolgárokkal a rezsim hat év alatt elkövetett bűneit.

Diplomáciai nőgyűlölet

A lármát igyekszem kerülni, hangfogóval szólnék inkább. Néztem, hallottam Orbán Viktor péntek reggeli szentbeszédében, hogy „nem csinálunk Európát Magyarországon”. Szóltak erről már gúnyolódó kommentárokban, jogosan, mégis kis hamisítással. Úgy állították be, mintha a miniszterelnöknek általában az európai gondolat ellen volnának kifogásai. Nem értek egyet azzal, hogy mi az ő módszereiket kövessük. Ők hamisítanak, félremagyaráznak, nem volna jó, ha ezt másolnánk. Orbán, ha jól értettem Kölnre célzott, az elvadult emigránsoknak német földön és másutt elkövetett merényleteire, ő állítólag ezt igyekszik elkerülni.

De ha szemügyre veszem a Fidesz tájékán ismételgetett téziseket, a konok és következetes Unió ellenességet, a kissé kifordított magyarázat Orbán kijelentéséről mégis csak tartalmaz igazságot. A kormányfő szavainak tisztességes értelmezése nem az Uniót pécézte ki, hanem a kölni jelenség bűnös voltát. De mert a mondat a Kossuth rádióban hangzott el, azon a hullámhosszon, amelyet az országban mindenütt bárki foghat, ellenben például a Klubrádióval, amelyet viszont nem, kétségtelenül kiderül Orbán ravasz szándéka. Beleverni az egyoldalúan tájékoztatottak fejébe, ilyen ez „az Európa”, a szűkebb látókörűeket így lehet befolyásolni.

Miközben ezen töprengtem, megakadt a szemem az egyik nyugati napilap jelentésén, amely arról szólt, hogy Orbán Viktor világában két hölgy neve feketelistán szerepel. Egy európaié és egy amerikaié. Angela Merkelről és Hillary Clintonról van szó. Kezdjük az utóbbival, egyszerűbb. Tengerentúli demokrata, az ilyen nevű párt elnökjelöltje, és a Fidesz értelmezés, a sajátos magyar illiberális szemlélet fertőzöttnek, megveszekedett ellenfélnek tekinti. Magyarázatra nem szorul itt semmi. Az árnyalatokat mellőző, dogmákban gondolkodó merev fölfogás, ellenségként kezeli, hogyan is lehetne várni Orbántól, hogy másként tekintsen rá. Mivé fajulhat még ez, ha az USA ősszel netán ezt a hölgyet választaná elnökének?

A másik eset cifrább kissé, alaposabb mérlegelést igényel. Egyszerűsített megítélés szerint Merkel és Orbán egy és ugyanazon európai pártszövetség tagja, az Európai Néppárté, amely a kontinens kereszténydemokrata alakulatait tömöríti. Két német, illetve egy német és egy bajor párt is viseli a nevet, a müncheni precízen nem is kereszténydemokrata, keresztényszocialista. Az is alaposabb különbségtételt kívánna, hogy mindkettő konzervatív meggyőződésűnek vallja magát, de túlságosan egyszerűsítő ez a megközelítés is. A régihez ragaszkodásnak is több válfaja van, mintsem valamennyit egy kalap alá vehetnénk. A konzervatív szemlélet, amúgy általában kétségtelenül demokrata. Ki vonhatná kétségbe például a brit Winston Churchill rendíthetetlen demokratizmusát, azt a harci készenlétét, amely egyaránt kérlelhetetlen ellenfelévé tette őt a nácizmusnak és a sztálinizmusnak. Az Orbán által illiberálisnak minősített meghatározás, jelezni akarná a két konzervativizmus alapvető különbségét. A Fidesz úgynevezett „tiszta” konzervativizmusa kétségtelenné teszi kacérkodását, közvetve rokoni érzelmeit a szélsőjobboldallal, amit még kétségtelenebbé tett a lengyel PIS hatalmi fölbukkanása. Orbán e mozgalomban egyértelmű és közeli politikai rokonra lelt, olyan „testvériség” talált egymásra, amelyet gúnyos megközelítésben aligha túlzás akár az „elvtársiasság” jelzővel is illetni. Az a kétségtelenül demagóg populista szemlélet, amely annak idején egyáltalán nem rejtetten, nyíltan is benne volt a Jobbikot megelőző Csurka vezette pártban.

Napjainkban tovább kuszálja a bonyolultságot a tengerentúlon ágáló Trump megjelenése, méghozzá a klasszikus értelemben vett Köztársasági Párt kebelében. Ilyen szélsőséges szárnya korábban is volt a pártnak, mégis torzítás volna Trumpot a Fehér Házban korábban jelen volt Eisenhower elnök vagy Ronald Reagan irányzatával azonosítani. A mai zavarodottságra misem jellemzőbb, mint a francia Republikánusok esete. Pillanatnyilag még megválasztott és aktív pártelnökük Nicolas Sarkozy (ha szerencséje van, 2017-ben is Elysée jelölt lehet) akit a Le Monde a minap teljes joggal Trump szurkolójának, nyíltan is rokonlelkének minősített. Miközben ugyanennek a francia jobboldali pártnak nem csupán kandidátusa, kedvező esetben új államfője is lehet Alain Juppé, a joggal mérsékelt konzervatívnak tekintett politikus, aki ha győzne, Angela Merkel Szajna-parti megfelelője lehetne.

Orbán ezzel a szélsőjobboldalisággal kacérkodó, és oldalán a lengyel Kaczynskival, az ágáló visegrádi négyest, így Közép-Európa egy részét a NATO egészével és kivált az Európai Unió demokratikus többségének ellenpólusává tette. A visegrádiak között van még egy tartalékuk, a szlovák Fico, aki valaha egy ideig tagadhatatlanul kommunista párttag is volt, de sajátos módon a szüntelenül „bolsizó” Orbánt ezt egyáltalán nem zavarja. Hajlandó megfeledkezni erről, hiszen Fico eszmevilága hovatovább a varsói Kaczynskiével lesz azonosítható. Ha ez a magát visegrádinak nevező csoport konokul kitart mai elkülönülése és nacionalista irányvonala mellett, cudar napok, nyílt konfrontációk várhatnak az Unióra. Alighanem túlzás volna gyorsan elviselhetetlen szakadásra gondolni, de térségünket kínosan elszigetelheti. Rossz esetben, amit egyesek már pedzegetnek, akár még anyagi hátránnyal is járhat.

Szerző