vízilabda BL;

2016-03-12 06:58:00

Pólós sikerekben bízva

Mindhárom vízilabdacsapatunk pályára lép ma a Bajnokok Ligája 7. fordulójában, ráadásul náluk papíron gyengébb ellenfelekkel találkoznak, ha a két csoport tabellájának állásából indulunk ki. 

Az A jelű hatos egyetlen magyar együttese, az Eger a két ponttal sereghajtó, ezidáig nyeretlen Jadran Herceg Novival találkozik hazai pályán. "Az egyik legjobb montenegrói játékos, Nikola Janovics a belgrádi Európa-bajnokságot követően abbahagyta a vízilabdát, ezzel pedig egy elég komoly méregfogát veszítette el ellenfelünk – vélekedett Dabrowski Norbert, a sárga-kékek vezetőedzője az Eger honlapján. – Az őszi meccsünkön extrát nyújtott az említett pólós, négy gólt is lőtt nekünk. Csak a győzelemben gondolkozhatunk, elvégre is az utolsó helyezett érkezik hozzánk, itthon pedig mindenkit meg szeretnénk verni." A 41 éves szakember hozzátette, kicsit érzi játékosain azt a fajta fáradságot, amit a sorozatos bajnoki mérkőzéseknek tud be, ezért is örül, hogy végre külföldi ellenféllel szemben is szerepelhetnek.

A B csoport harmadik helyén tanyázó Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP szintén a sereghajtóval, a török Galatasaray csapatával találkozik, de fontos pontokat szerezhet otthon, ugyanis a hatos két éllovasa (a Pro Recco és a Dubrovnik) egymás ellen csatázik. Az elmúlt két BL-meccsét megnyerő OSC-Újbuda igazi "hatpontos" összecsapásra készül a szerb Partizan ellen, mivel mindkét együttes hat-hat egységgel áll csoportjában.

Vízilabda BL, 7. forduló

Magyar program

A csoport

Eger-Jadran Herceg Novi, 16.15

Az állás:1. Olympiakosz 12 pont, 2. Eger 11 (57-47), 3.Barceloneta 11 (54-46), 4.Primorje 8, 5. Spandau 3, 6. Jadran HN 2

B csoport

Szolnok-Galatasaray, 18.30

OSC-Partizan, 20.30

Az állás: 1. Pro Recco 15 (81-43), 2. Dubrovnik 15 (63-50), 3. Szolnok 12, 4. OSC 6 (50-47), 5. Partizan 6 (36-63), 6. Galatasaray 0