választás;BKIK;meglepetés;

2016-03-11 21:30:00

Meglepetések a kamarai választáson

Meglepetésre Kiss Zoltánt választotta meg tegnap a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) küldöttgyűlése elnöknek.

A gazdasági és szolgáltatási tagozat elnökét, a Meló-Diák iskolaszövetkezet vezetőjét Nagy Elek, az egyik favoritnak tartott jelölt javasolta maga helyett erre a posztra, amire azért kényszerült a a Vegyépszer, a Főtaxi és a BÁV tulajdonosa, mert a korábbi elnökkel, Szatmáry Kristóf fideszes országgyűlési képviselővel szemben ugyan megszerezte a küldöttek többségének támogatását, ám kiderült, nincs budapesti lakcíme, így a kamara alapszabálya értelmében nem volt megválasztható elnöknek.

Szatmáry Kristóf a második körben már nem is jelöltette magát. A volt elnök így sem maradt elnökség nélkül, mert az egykori nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár, a Miniszterelnökség miniszteri biztosa lett a napokban az MKB Egészség- és Önsegélyező Pénztár igazgatóságának elnöke.

Egy kamarai tagtól lapunk úgy értesült: voltak előjelei Szatmáry bukásának, ugyanis láthatóan most nem volt meg a kellő politikai hátszél, amit az is jelez, hogy a BKIK leköszönő elnöke volt az egyedüli induló. Ebben szerepet játszhatott a Szatmáry-család - informátorunk megfogalmazásával - "túlzott törtetése" a kamarában, hiszen a képviselő édesanyja Szatmáry-Jähl Angéla, illetve a korábbi elnök húga is vezető szerepet vállalt a BKIK-ban.

A kamarai választás napján jelent meg a sajtóban az a hír is, hogy a BKIK egyik tagja hűtlen kezelés miatt feljelentést tett a Fővárosi Ügyészségen Szatmáry Kristóf elnök ellen. A feljelentés szerint 2012 óta 4,8 milliárd forintnyi kamarai hozzájárulást nem fizettek be a regisztrált gazdálkodó szervezetek, és az elnök, valamint a BKIK vezetősége nem tett semmilyen lépést ennek behajtására – derül ki az Indexhez eljuttatott feljelentésből.

Eszerint tavaly mintegy 100 ezer tag nem fizette be az 5000 forintos díjat a 244 ezer regisztrált szervezetből, ami 2015-ben 1,2 milliárd forintnyi tartozást jelentett, ami négy évre 4,8 milliárd forintos hiányt okozott. Ez megalapozhatja a hűtlen kezelés gyanúját. Nem csak a BKIK nem ment a pénze után, hanem Szatmáry Kristóf fordult a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz, amely a regisztrációs díjat adók módjára hajthatná be a tartozást, amely a működési szabályzat előírása alapján az elnök feladata lenne, a költségvetés fenntartása végett.

A BKIK közleménye szerint azonban minden alapot nélkülöz az a Szatmáry Kristóf ellen tett feljelentés, amelyet az Indexre hivatkozva több hírportál is leközölt, és amely kimeríti a rágalmazás fogalmát. A BKIK 2014 decemberétől 2015 novemberéig összesen 10 ezer 239 behajtási kérelmet adott át a Nav-lnak 169 millió forint értékben. Azért csak ennyit, mert az adóhatóság fővárosi kirendeltségei - érthető okokból - hetente mindösszesen 450 végrehajtási ügyet képesek kezelni a BKIK számára - közölte a kamara.