birkózás;Korpási Bálint;Eb-bronzérem;

Korpási Bálint: közel volt az arany

A kötöttfogásúak 71 kilogrammos kategóriájában szereplő Korpási Bálint vasárnap bronzérmet szerzett a rigai birkózó Európa-bajnokságon, ezzel a magyar csapat négy harmadik hellyel zárta a kontinenstornát. A bakui Európa Játékokon ezüstérmet szerző sportoló, a családi ünneplés közepette nyilatkozott a Népszavának az Eb-ről és az előtte álló feladatokról.

- Sike András szövetségi kapitány érmet várt öntől az Eb előtt. A harmadik hely után azonban ön és a kapitány is csalódott volt. Sike azt mondta: ha az örmény Varsam Boranjan ellen bejut a döntőbe, akkor nagy valószínűség szerint meg is nyeri. Min múlott a fináléba jutás?

- Egyetértek Sike Andrással. Nagy esélyem lett volna a döntőben. Ha Varsam Boranjant legyőzőm, akkor Aleksandar Maksimoviccsal küzdöttem volna az aranyéremért. A szerb birkózó ellen a legutóbbi két mérkőzésemet nyertem, szóval nagy esélyt szalasztottam el. Úgy érzem, a döntőbe jutás azon múlt, hogy az örmény jóval könnyebb ágról érkezett, így pihentebb volt.

- A bronzcsata előtt úgy fogalmazott: ez lesz a legkönnyebb összecsapása, s végül valóban simán, technikai tussal diadalmaskodott. Miért számított könnyed összecsapásra?

- Nagyon nehéz négy mérkőzésen voltam túl, míg a román Tomi Claudiu Hinoveanu könnyebb ágról érkezett. Egyértelműen tudtam, jobb vagyok nála.

- Már derűsebben látja a harmadik helyét?

- A családom nagy ünnepséget rendezett a tiszteletemre. Mindenkivel koccintottam, így már szebben csillog a bronz.

- Mivel fogadták otthon?

- Hétfőn érkeztem haza. Anyukám behűtött egy pezsgőt, s elkészítette a kedvenc ételeimet. Házi csirkéből készült húsleves és kakaspörkölt fogadott, desszertnek pedig egy isteni túrótorta. Természetesen, a pálinka sem maradhatott ki.

Így látták a kapitányok
Gulyás István: „Az az igazság, hogy soha nem gondoltam volna, hogy két éremmel hiányérzetem lehet majd egy világversenyen, de most egyértelműen az van, mert Barka Emesének is el kellett volna mennie a dobogóig”
Sike András: „Egyértelműen elégedett vagyok ezzel az eredménnyel, úgy is, hogy kis szerencsével akár még szebb is lehetett volna a vége”
Ritter Árpád: „Többet vártam ennél, azt hittem jobbak vagyunk már, de van még időnk dolgozni a hibákon”

- Áprilisban olimpiai kvalifikációs tornát rendeznek. A 71 kilogramm nem ötkarikás súly. Elképzelhető, hogy súlycsoportot vált, s láthatjuk Rióban?

- Nem. A 75 kilogrammhoz a 170 centimmel kicsi vagyok, ráadásul ebbe a súlycsoportba 82 kg-ból fogynak bele, s sok az a plusz hét kiló. A mérlegelés pedig nincs jól megoldva, hiszen nem a mérkőzés előtt állapítják meg a súlyunkat, hanem előző nap, így este és másnap reggel még vissza tudjuk szedni a kilókat. A másik olimpiai súly a 66 kg, oda viszont majd tíz kilogrammot kellene fogynom, ráadásul ebben a súlycsoportban versenyez az olimpiai ezüstérmes Lőrincz Tamás. A 75 kg-ban pedig a világ- és Európa-bajnok Bácsi Péter és a friss Eb-bronzérmes Szabó László található. Azt viszont nem tudom, hogy kettőjüknél, hogy lesz felosztva a kvalifikációs viadal.

- A jövő hónapban esedékes tornán nem láthatjuk önt. Gondolom, sok pihenésre azért nem számíthat?

- Nem. Nyár után ismét kaptam egy hét pihenőt, ezt szeretném minél jobban kiélvezni. Hétfőn pedig már ismét edzés. Majd két hét tatai edzőtábor következik, májusban pedig országos bajnokság.

Az Eb érmesei
Sastin Marianna (63 kilogrammban)
Galambos Ramóna (55 kg)
Korpási Bálint (71 kg)
Szabó László (75 kg)