Fejbekólintóan hideglelős Cziegler Balázs díszlete. A kis színpadon is egy monstrum, otromba, szürke, bunkerszerű cső, elzárva a külvilágtól, ha úgy tetszik, a sötétség megtestesülése. És a sötétség persze átvitt értelemben is értendő, túlsúlyban vannak itt a sötét alakok. Olyanok, akiknek az egyenruhájuk is fekete, arcukon ugyancsak fekete maszkkal, még szájuk-szemük se látszik ki Bianca Imelda Jeremias jelmeztervei szerint. Marconán, rémisztően állnak, vagy tettlegesen ütnek. Rideg pribékek, otromba smasszerek.
Ez egy eldurvult világ, aminek érzékeltetésére már valami modernebbet, zaklatottabban dermesztőbbet érzett szükségesnek Juronics Tamás rendező Puccini zenéjénél, ezért Bartóktól A csodálatos mandarint használta. Kevés annyit mondani, hogy aláfestésként, mert gyakran hangosan, olykor egyenesen üvöltve szól, valósággal megtámad bennünket, bekúszik a fülünkbe, nem hagy minket békén. Különösen a hajsza motívuma, az ijesztő felhevültségével, illik ide, amikor a Mandarin üldözi a prostituált lányt, mert ez az a közeg, ahol az üldözés mindennapos, és ezért a miatta való rettegés nem képzelődés eredménye, nem kontrollálatlan lázálom, hanem tényeken alapul.
Ez egy kafkai világ, amelyben sok minden kiszámíthatatlan és kiismerhetetlen, ezért állandóan mindenki rettegve a háta mögé néz. És nem ritka, hogy van is mit néznie. A rendező, és nyilván a dramaturg, Hárs Anna, meg tán a fordító, Térey János, aki persze íróként is közismert, „áthangszerelték” az ennél jóval szelídebb Gozzit. Némiképp megfosztották mesés jellegétől, kicsit a humorából is levettek azért, hogy egy kemény diktatúra természetrajzát adhassák a segítségével.
Bálint András alakítja Kína császárát, Turandot apját. Egyenruhában. Merev tartással. Kezdetben riasztó eltökéltséggel. Zsarnoki gőggel. Mögé is vetítik pusztító diktatúrák jellegzetes képeit, ha nem fogtuk volna fel eléggé, kiket is testesít meg, akkor érzékeljük kellőképpen. De azért, amit a lánya, Turandot művel, az már neki is sok. Nem szereti, hogy ez a gőgös teremtés, miután undorodik a férfiaktól, három megválaszolhatatlan kérdéssel teszi próbára a legnemesebbeket is, és ezzel el is teszi őket láb alól, mert sikerült törvénybe foglaltatnia, hogy aki nem tud válaszolni, azt ripsz-ropsz lefejezik. Hogy ilyen törvényt elfogadtak, azon ugyan a császár bosszankodik, de tartja magát hozzá, mert van ahol a törvény azért az törvény. Meg nyilván olyan nagyon ez nem üt el a többitől.
Hogy mitől szeret bele a sok szép, gazdag fiatalember a hercegnőbe, arra az előadás nemigen ad választ. Petrik Andrea ugyanis kapásból idegbetegnek játssza, aki még fölényes, meg beképzelt is, és marconaságával inkább férfias, mint nőies. Egy magyarázat azonban mégis lehet, hogy a hatalomba esnek bele, az vonzza őket, eszüket vesztve, mágnesként. Mindenáron közel akarnak kerülni hozzá, be akarnak épülni. Ez azonban a produkcióban nincs eléggé kifejtve, ahogy egyébként több minden nincs, például elég tisztázatlannak gondolom a commedia dell’arte figuráinak a szerepét a produkció rendszerében. A Csankó Zoltán által játszott Pantalone miniszterelnök, a Gazsó György megformálta Tartaglia főkancellár, Brigellaként Rétfalvi Tamás kapitány, Pál András Truffaldino bőrében főeununch. Ki is beszélnek, de be is épültek a hatalomba. Közben azért a vásári játékok nagyszájú figuráiként, mégiscsak a szabadság teremtményei ők.
Érzek némi kimódoltságot az előadásban, azt, hogy olykor valódi játék helyett, sakkfigurákként mozgatottak a szereplők. Ez alól kivétel a Kalaf herceget játszó Szatory Dávid. Ő afféle mai értelmiségi, aki mer és tud is gondolkodni. Igyekszik megérteni a maga helyzetét is, meg azét az országét szintén, ahová belecsöppent. Az is a szabadság egy ismérve, ha valaki képes szenvedélyes szerelemre, és ő képes rá. Érzései és az esze abszolút a helyükön vannak. Ahogy a Schneider Zoltán megformálta Baraké ugyancsak, aki egykor Kalaf főudvarmesterévé vált, most már inkább atyai jó barátként van mellette. De minden talpraesettségükkel sem jutnak sokra, mert ebben a verzióban hiába válaszolja meg Kalaf a három kérdést, hiába nyeri el ezzel a hercegnő kezét, az nem változik meg, mint A makrancos hölgy eredetileg megszelídíthetetlennek tűnő Katája, vagy mint Turandot, akár Puccini operájában. Nem válik kezes báránnyá. Gaztettek árán is az abszolút hatalomra tör, apját sem kímélve, a Martinovics Dorina, Kurta Niké, Martin Márta megformálta nőtársait is még inkább elnyomva. Vagyis az elképzelhetetlenül rossz után jöhet még annál is rosszabb, mondja Juronics Tamás a rendezésével. És tapasztalataink szerint, sajnos ebben egyetérthetünk vele.