Nikolics Nemanja;Legia Varsó;

2016-03-18 06:55:00

Nikolics: messze még a vége

Folytatta remeklését Lengyelországban a fantasztikus idényt produkáló Nikolics Nemanja. A Legia Varsó magyar válogatott csatára szerda este mesterhármast ért el a Zawisza Bydgoszcz elleni kupaelődöntő első felvonásán (4-0), amivel nagyon közel lőtte csapatát a fináléhoz.

A 28 éves csatár már 30 találatnál jár az idényben, ebből 23-at a bajnokságban szerzett, ahol egyébként az élen áll a a Legia. „Nagyon nagy volt a tét, mert a döntőbe akarunk jutni – mondta Nikolics a Rangadó.hu oldalnak. - Kétmeccses a csata, de nem szerettünk volna várni semmire, már az első mérkőzésen el akartuk dönteni a párharcot. Az volt a legfontosabb, hogy jól kezdjük a találkozót, és próbáljuk minél hamarabb eldönteni. Szerencsére már a hatodik percben sikerült betalálnom, és onnantól kezdve már könnyebb volt minden. Örülök annak, hogy a győzelem mellett három gólt is tudtam szerezni, és most már sokkal közelebb vagyunk a döntőhöz.”

A támadó természetesen örül a mesterhármasának, de elárulta, akkor sem ideges, ha éppen nem sikerül bevennie az ellenfelek kapuját. „Minden gól nagyon fontos számomra, de amikor nem jöttek a találatok, gólpasszokat adtam, és emiatt egyáltalán nem voltam ideges – tette hozzá a magyar támadó. - A fociban nem lehet mindig csak gólokat szerezni, de az biztos, hogy fantasztikus szezont produkálok. Harminc találatnál tartok, és eddig tíz gólpasszt adtam, úgyhogy negyven gólunkban működtem közre. Ha hozzátesszük, hogy ez az első évem a Legiában, akkor azt kell mondanom, hogy fantasztikus idényem van, és messze még a vége...”

A 16-szoros válogatott futballista nagyon bízik benne, hogy a remek teljesítménye elegendő lesz ahhoz, hogy a nyári Európa-bajnokságon a címeres mezben futballozhasson. „Sokat gondolok az Európa-bajnokságra, és próbálok a legjobb formába kerülni a nyárra, hogy segíthessek a válogatottnak” - magyarázta a támadó.