6.oldal;Schengen;Törökország;EU-csúcs;Elmar Brok;

2016-03-19 07:24:00

EU-csúcs - Brok: befellegzene Schengen

Frankfurter Allgemeine Zeitung

Az egyik legtekintélyesebb német külpolitikus ellenzi a Törökországgal kötendő egyezményt, mert szerinte az csak még több menekültet szabadítana rá Európára. Ennek ellenére Elmar Brok, az EP külügyi bizottságának elnöke azt mondta: meg kell állapodni, mert az alternatíva az lenne, hogy Európát ismét szögesdrótokkal osszák meg. A kibontakozás érdekében biztosra veszi, hogy a törökök megkapják a vízummentességet, bár ahhoz még számos más feltételnek is eleget kellene tenniük. Az Ankarát ért emberi jogi kifogások a legsúlyosabbak, de nem lát a térségben más olyan politikai tényezőt, amellyel tárgyalni lehetne. Ha az Unió túl magasra teszi a mércét, azzal nem segít a menekülteknek. Még több lenne a pengés kerítés a földrészen, befellegezne Schengennek, annak minden következményével együtt. Mint mondta, a közös, európai politika már kezdi éreztetni hatását, a kvótát illetően pedig azzal érvelt: hogy meg kell magyarázni a kelet-európaiaknak, hogy az áradat csak még nagyobb lesz, ha nem születik meg az európai megoldás. Tárgyalni kell azokkal, akik nem működnek együtt, fenyegetőzéssel nem lehet elérni semmit, ám ha az érintett országok nem csatlakoznak a többiekhez, akkor számolniuk kell azzal, hogy számukra is elvész a határok nélkül kontinens minden előnye.