Ausztrál Nagydíj;

Videó Alonso borzalmas balesetéről!

A vasárnapi Ausztrál Nagydíjon félelmetes balesetet szenvedő Fernando Alonso elárulta, fogalma sem volt arról, hol landolt autójával azok után, miután nekicsapódott Esteban Gutiérrez versenygépének - írja a f1vilag.hu.

A két versenyző a melbourne-i idénynyitó 17. körében ütközött össze, amikor Alonso a 3-as kanyar előtt megpróbálta támadni mexikói riválisát.

Alonso autója a levegőbe emelkedett, majd saját tengelye körül átfordulva nagy tempóval a bukótérbe vágódott.

„Ilyenkor az ember azt sem tudja, hol van. Csak repül, látja az eget, a földet, aztán megint az eget és a földet – azt sem tudod, hol vagy” – mondta a McLaren versenyzője.

„Amikor földet értem, láttam egy kis helyet, ahol ki tudtam bújni. Gyorsan kimásztam, hogy az otthoniak ne aggódjanak annyira értem.”

Alonsót a baleset után alaposan kivizsgálták a pályakórházban, de szerencsére mindent rendben találtak.

„Látszólag minden rendben. Egy kicsit fáj a térdem, mert sokat pattogtam a cockpitben. De ettől eltekintve minden oké. De majd holnap jobban meg tudom mondani, miután felébredtem.”