államfő;Brazília;Dilma Rousseff;Luiz Inácio Lula da Silva;Petrobras;

2016-03-21 06:36:00

Káoszba sodródhat Brazília

Noha már csak pár hónap van hátra az ötkarikás játékok kezdetéig, Brazília nem az olimpiai készülődés, hanem a politikai válság lázában él. Naponta tízezrek vonulnak az utcára, egyesek a hivatalban lévő elnök, Dilma Rousseff lemondatásáért, s elődje, a hajdan oly népszerű politikus, Luiz Inácio „Lula” da Silva rács mögé zárásáért, mások viszont a Dilma-Lula páros fémjelezte mérsékelt baloldali kormányzat védelmében tüntetnek. A közhangulat a Petrobras állami olajtársaság korrupciós botránya nyomán fordult a vezetés ellen. A hatalmas dél-amerikai országot recesszió sújtja, nő az elégedetlenség.

Sztrájkkal fenyeget a Sao Paolo-i vállalkozók szövetsége (FIESP), a nagyiparosok az államfő eltávolításáért folyó küzdelem élére álltak. „Brazília rossz irányba halad” – áll a szövetség kiáltványában, amely Dilma Rousseff államfő elleni alkotmányos vádemelésre hív fel. A Vállalkozók Országos Szövetsége (CNI) kevésbé ellenséges az elnökasszonnyal és kormányzatával szemben, de körükben is mind többen megelégelték, hogy az eddigi mederben haladjanak a dolgok.

Pedig a vállalkozók egykor támogatták a Munkáspártot (PT), amelynek karizmatikus alapítója, a népszerű szakszervezeti vezető, Lula 2003-ban Brazília elnöke lett, s hivatali idejében jelentős szociális programokat indított be, milliókat emelve ki a szegénységből. Da Silva nyolc év után, 2011-ben köszönt le, örökül hagyva a párt és az ország vezetését egykori személyzeti főnökének, Dilma Rousseffnek. Rousseff első hivatali idejében már gyülekeztek a viharfelhők, de végül 2014-ben, szoros versenyben sikerült másodszor is győznie. Második terminusa azonban egyre inkább vesszőfutássá alakul, s ma már kétséges, sikerül-e kitöltenie 2018 végéig tartó megbízatásának idejét. A minap több mint hárommilliós tüntetésen követelték az államfő lemondatását.

Nem csupán a vállalkozói körökben „verte ki a biztosítékot” Dilma legutóbbi, erősen megkérdőjelezhető húzása. Az államfő a múlt heti kormányátalakítás során az egyik legbefolyásosabb hatalmi posztot, a személyzeti főnöki állást ajánlotta fel elődjének, egykori mentorának, Lulának. A korrupciós ügyekben vizsgálódó, egyre népszerűbb bíró, Sergio Moro közzétett egy lehallgatott telefonhívást, amelyen a köztársasági elnök elődjével beszél. A felvétel azt a benyomást kelti, hogy az elnökasszony a kinevezéssel akarja megmenteni elődjét attól, hogy bíróság elé állítsák a Petrobras állami olajtársaság korrupciós ügyeiben való bűnrészesség miatt. Tízezrek vonultak utcára tiltakozásképpen, s néhány órával Lula beiktatása után a legfelsőbb bíróság egyik bírája rögvest felfüggesztette a kinevezést. A volt államfő fellebbez. Az O Globo című lap több jogi szakértőt is megszólaltatott, akik szerint a köztársasági elnök telefonbeszélgetéseinek lehallgatása és nyilvánosságra hozása súlyos jogi aggályokat vethet fel.

Lula da Silva kormányzati pozícióba emelése nyomán a képviselőház elnöke, Eduardo Cunha ismételten benyújtotta a törvényhozásban a javaslatot arról, hogy indítsák meg az alkotmányos vádemelési eljárást Dilma Rousseff ellen. Tavaly már kezdeményezte a házelnök az „impeachment” elindítását, de a folyamat elhalt a parlamenti csatározásokban. Most azonban felgyorsulhatnak a dolgok, s hírek szerint akár már áprilisban megtörténhet a vádemelés. Ezt követően a jelenlegi és a volt elnök támogatói is utcára vonultak, több mint 300 ezren gyűltek össze Dilma és Lula védelmében Sao Paolóban. A volt elnök, akit nemrégiben egy napra őrizetbe is vettek, majd kiengedtek, beszédében riadóztatott: „Nem hagyjuk, hogy újabb puccsot hajtsanak végre Brazíliában, a kormányzat a végsőkig harcol azért, hogy megakadályozza Dilma hivatali idejének megkurtítását” - mondta Lula, aki szerint a 2014-es választás ellenzéki vesztesei most az utcán akarnak revansot venni.

Lula népszerűsége kétségtelenül jelentősen visszaesett azt követően, hogy személyesen is megvádolták a Petrobrasnál folyt kétes ügyletek miatt. Az állami olajtársaság – a világ egyik legnagyobb energiacége – korrupciós ügyeinek felgöngyölítését egy független hivatal végzi, a brazil demokrácia helyreállítása után, 1985-ben elfogadott új alkotmány értelmében létrehozott közügyek minisztériuma. E különleges intézmény, amelynek hatáskörét 1998-ban tovább szélesítették, mintegy párhuzamos ügyészségként működik, s célja épp a kormányzati korrupció feltárása.

A hivatal véletlenül bukkant a Petrobras szövevényes korrupciós hálózatára. Egy pénzmosásért többször is őrizetbe vett férfi, Alberto Yousseff kezdett „énekelni” a nyomozóknak, s elbeszélése nyomán leleplezték a Petrobras egy volt alkalmazottját, akit Yousseff egy Land Roverrel kenyerezett le. Az első letartóztatásokra 2014-ben került sor, azóta már 86 embert ítéltek el az ügyben, vállalkozókat, olajmérnököket, a Petrobras vezetőit. Brazília legnagyobb építési vállalkozásának vezetője is lebukott: Marcelo Odebrechtet idén márciusban 19 év börtönre ítélték. De a szálak a kormányzat – és az ellenzék - köreibe is elvezettek, tavaly 34 politikus ellen folyt vizsgálat a brazil legfelsőbb bíróság szerint, s nem csupán a kormányzó párt, a PT emberei voltak érintettek.

Dilma Roussef ellen egyébként nem a Petrobras-botrány miatt kezdeményezik az alkotmányos vádemelést, hanem azért, mert a 2014-es választásokat megelőzően állítólag trükközött az adatokkal, s a ténylegesnél kedvezőbbnek tüntette fel a gazdasági helyzetet. De szombaton a Veja magazinnak adott interjúban a Munkáspárt egy volt szenátora, Amaral Delcídio azt állította, hogy Roussefnek tudnia kellett a milliárdos korrupcióról, amelyet Lula koordinált. A szenátor szerint személyesen a volt elnök mozgatta a szálakat, ő tárgyalt a Petrobras vezetőivel és a pártokkal is. Amaral Delcídio egyike volt azoknak, akik ellen a bíróság már vádat emelt a korrupciós ügyben, s vádalkut kötött a hatóságokkal. Dilma Rousseff 2003 és 2010 között tagja volt az állami olajcég igazgatótanácsának. Ő azonnal közölte, hogy bepereli a volt szenátort a vádaskodás miatt.

Rousseff egyébként azzal indokolta, hogy elődjét a miniszterelnöki tisztséggel felérő személyzeti főnöki posztra helyezi, hogy Lula da Silva széleskörű tapasztalatai révén segíthet a nehéz helyzetben lévő gazdaság felélénkítésében. Lula élesen bírálta az elmúlt időszak megszorító intézkedéseit, szerinte megszorítások helyett inkább a közkiadások növelésével kellene az országot kirángatni az 1930-as évek óta legsúlyosabb recesszióból. Állítólag a volt államfő a korábbi jegybankelnök, Henrique Meirelles visszatérését szorgalmazná, ha a gazdasági irányvonal változtatása miatt távozik posztjáról Alexandre Tombini, a poszt jelenlegi betöltője.

A brazil gazdasági adatok a legkevésbé sem biztatóak. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) előrejelzése szerint idén 3,5 százalékkal eshet vissza a gazdaság, s 2015-ben még ennél is súlyosabb, 3,8 százalékos volt a visszaesés. Az infláció tavaly meghaladta a 10,7 százalékot, s ezzel 12 éve a legmagasabbra ugrott. A munkanélküliség 2015-ben 9 százalékos volt, idén szakértők szerint meg is duplázódhat. A brazil valuta, a real tavaly értéke harmadát veszítette el a dollárral szemben. A hatalmas dél-amerikai országot - két másik hitelminősítő, a Standard & Poor és a Fitch után – nemrég a Moody’s is visszaminősítette, méghozzá rögtön két fokozattal. A kaotikus politikai helyzet miatt esélyt sem látnak a gazdasági javulásra, noha a kormányzat a leminősítés nyomán jelezte, hogy kitartanak deficitcsökkentési programjuk mellett. Az elemzők azonban arra számítanak, ha Rousseffnek sikerül is kitöltenie hivatali idejét, költekezésbe fog a 2018-ban esedékes választásokat megelőzően. A Moody’s szerint a következő három évben így akár a GDP 80 százalékára is duzzadhat az adósságállomány.

Autómosó Hadművelet
A 2000-es évek elején, az olajboom közepette alakították ki a Petrobrasnál a nyereség „átcsatornázásának” mechanizmusát. A modell egyszerű volt: építési vállalkozások rendszeresen túlszámlázták az olajcégtől kapott megrendeléseket, a Petrobras emberei pedig ellenőrzés nélkül kifizették a csillagászati összegeket. A pénzből pedig visszacsorgattak az elnéző hivatalnokoknak, s az összeg egy része a politikához is utat talált, a gyanú szerint a pártok kampányait is ezekből a kétes forrásokból finanszírozták. Előfordult, hogy pénz helyett „természetbeni juttatásokkal” vették meg egy-egy politikus jóindulatát, Rolex-órákat, drága borokat, jachtokat ajándékoztak, időnként prostituáltakat is felhajtottak a vezetőknek. Becslések szerint mintegy 5,3 milliárd dollárral rövidítették meg az állami cég kasszáját A Sergio Moro bíró vezette nagy vizsgálatsorozatot Autómosó Hadművelet néven emlegetik, konkrétan azért, mert a korrupciós ügyekben autómosó cégek is tevékenyen részt vettek.