Szélforgó a földben

Második alkalommal rendeztek Tatabányán Monodráma és Stúdiószínházi Fesztivált. A valóban hiánypótló és komoly érdeklődést kiváltó sorozaton, mások mellett izgalmas határon túli és független produkciók is szerepeltek. Négy nap alatt nyolc előadást láthatott a tegnap zárult fesztivál közönsége.

A tatabányai teátrum vezetői joggal gondolták, hogy célszerű koncentráltan, egy csokorba gyűjtve bemutatni monodrámákat és stúdiószínházi előadásokat. Korábban évekig volt ezeknek a műfajoknak önálló seregszemléje, ezt a hagyományt élesztette fel tavaly Crespo Rodrigo igazgató és néhány munkatársa. Az előadásokat is maguk válogatják, bevállalva ennek felelősségét, illetve kockázatait. Nem túl szerencsés, hogy a fesztivál idén részben egybeesik a kortárs drámákat felvonultató debreceni Deszka Fesztivállal, illetve több fontos pesti premierrel. De ez elsősorban a szakmai érdeklődőket érinti, a tatabányaiak, illetve a térségből érkezők érezhetően magukénak érzik már ezt az eseménysorozatot. Több előadásra a párnás lépcsőhelyek is jó előre elfogytak.

Kitűnni a zenekarból

A fesztivál nyitóprodukciója Patrick Süskind monodrámája A nagybőgő volt Klem Viktor előadásában. A produkció a Jurányí Inkubátorház repertoárján szerepel. Sokak számára emlékezetes Darvas Iván korábbi alakítása. Nem lehet feledni Darvas káprázatos előadását, a darabot a Pesti Színház játszotta. Darvas az elején tojást sütött, a hagyma és a rántotta illatát a nézőtéren is jó lehetett érezni. Klem Viktor nem süt tojást, jobbára egy fotelben üldögél, persze azért a megírt akciókat eljátssza. A nagybőgő az elfojtott vágyakról, a megkötött kompromisszumainkról szól, arról, hogy sokszor háttérbe toljuk igazi egyéniségünket, és bedarál minket a nagy rendszer. Egy zenekar pláne ilyen gépezet, nem lehet igazán kitűnni. Fegyelmezettnek kell lenni, teljesíteni kell, a vágyak, az álmok, a saját akarat pedig mit sem számítanak. Klem kicsit távol tartja magától a figurát, olykor technikával pótolja az önazonosságot. Emellett még jól is játszik a nagybőgőn. Attól tartok néhány év múlva több fájdalommal, nagyobb drámai hatással játszaná el ezt a szerepet. Persze szégyellnivalója azért most sincs, mert alapvetően megoldja ezt az egyáltalán nem könnyű feladatot.

Könny és nevetés között

Az első két napon még egy monodráma szerepelt a programban, mégpedig Jens Raschke Alszanak a halak? című kortárs szövege. Az előadásban a tízéves Jettét a Színház-és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatója Prohászka Fanni alakítja, a szintén egyetemista Szilágyi Bálint rendezésében. A történet szerint Jette hat éves öccsét, Emilt gyászolja és meglátogatja őt a temetőben. Az előadás a halálról, a gyászról szól, arról, miként tudjuk elengedni a másikat, egyáltalán meg lehet-e ezt tenni, főként, ha egy gyereket vesztünk el. Jette egy szélforgóval érkezik a temetőben. Beleszúrja a földbe és mesél. Elsősorban a szerző, Jens Raschke érdeme, hogy a darab a fájdalmas téma ellenére tele van játékossággal, abszurd humorral. De egyensúlyt tart a drámaisággal és a tragikummal is. A könny és a nevetés között hullámzik. Egy gyerek szemszögéből fogalmazza meg a gyászt, a halállal való kénytelen szembenézést. Ám ezt úgy teszi, hogy mi felnőttek is számtalan tanulságot levonhatunk belőle. Prohászka Fanni nevét pedig jól tesszük, ha megtanuljuk, valószínűleg sokat halljuk még, tehetségét, szakmai érettségét és empátiáját már most is jól kamatoztatta.

Sokkoló elhallgatás

Az első két nap kamaraszínházi előadásainak témáját az elhallgatott hazugságok kötik össze. A titkok, amelyekről ha kiderül, mindent felborítanak és szétvernek, elpusztítanak. Tennessee Williams Macska a forró bádogtetőn című darabját Zsótér Sándor rendezte a kecskeméti Katona József Színház színészeivel, sőt Ambrus Máriával közösen ő is fordította. Zsótérék a szereplők eredeti nevüket megtartják, sőt sokszor játszanak is ezekkel, de a helyszíneket és a történéseket áthelyezik a mai valóságba, ezzel megkavarják az egészet. A mai magyar utalások groteszk párbeszédbe kerülnek az eredeti figurákkal. A lényeg azonban a nyers játékmód. Zsótérnál nincs kecmec. Bár a karakterszereplők egyéni, elrajzolt megjelenítése ellensúlyozza kissé a súlyos drámát. A hazugságaikat kétségbeesve egy darabig elhallgató család tagjai fokozatosan szembesülnek saját gyávaságukkal, gyarlóságukkal, gonoszságukkal, azzal, miként állnak hozzá a kirekesztéshez és a megbélyegzéshez. Színészileg a házaspárt alakító Trokán Nóra és Szemenyei János viszi a prímet. De fontos feladat jut Nagy Viktornak, Csombor Teréznek, Bognár Gyöngyvérnek és Kertész Katának, kisebb szerepben láthatjuk Szokolai Pétert és Kovács Gyulát.

Zenés betétek

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Andrzej Saramonowicz Tesztoszteron című darabját hozta el a MOST Fesztiválra. A színlap szerint vígjátékot látunk zenés betétekkel. Kerestem a rendezőt is a színlapon, de nem találtam, kiderült, hogy egy lengyel hölggyel próbált a csak férfiakból álló hét tagú szereplőgárda, de közös elhatározásból nem sokkal a bemutató előtt rendezőt váltottak, de igazából a színészek összmunkájából állt össze az előadás végső koncepciója és arculata. Hét férfi jön össze egy elmaradt esküvő után. És itt is - akárcsak Tennessee Williams darabjában - titkok és hazugságok lepleződnek le, de korántsem annyira nyersen és tragikusan, mint Zsótér rendezésében, hanem olykor harsányan, kacagtatóan, szórakoztatóan. A hét színész – Kiss Attila, Balázs Attila, Bandi András Zsolt, Kocsárdi Levente, Asztalos Géza, Molnár Bence és Molnos András Csaba – olykor a végsőkig elmennek, és ha kicsi szusszanásra vágynak, akkor zenélni kezdenek. Vagyis jöhetnek a dalbetétek, minden karakterhez jár egy dal, a csapat nyugodtan alakíthatna egy színészzenekart. A MOST Fesztivál szervezői, akár ebben a minőségben is számíthatnának rájuk, remek kiegészítő program lenne.