természetkárosítás;Budakeszi;

2016-03-22 18:21:00

Rejtélyes „természetkárosítás” avagy politikai harc

Feljelentést állított az LMP a budakeszi Álomvölgyben tapasztalt állítólagos természetkárosítás miatt, azonban a város polgármestere tette azt meg elsőként. A védett területen, ahol az LMP szerint luxuslakópark építését tervezik, a természet károsítása egyesek meggazdagodása érdekében áll – írta közleményében a zöld párt. Szakemberek sora cáfolja a kártételt, s valójában nincs is összefüggés a két állítás között.

Az LMP szerint két beruházó már több éve azon ügyeskedik, hogy a Budakeszi Farkashegyi repülőtér mögött megbúvó több mint 30 hektáros területen luxus lakóparkot építsen, és ebben az sem zavarja őket, hogy ez a külterületi gyep számos védett növény- és állatfajnak ad otthont és az EU közösségi jelentőségű Natura 2000 hálózatának részét képezi.

Február végén még arról számoltak be az LMP szakértői, hogy a beruházók az önkormányzattal területrendezési szerződést kívánnak kötni (azért, hogy 200 millió forint fejében változtassák meg a terület besorolását és így engedélyezzék a beépítését). Lapunk úgy tudja, valójában nem is lakópark, hanem néhány hatalmas, elzárt luxusfarm építését szeretnék itt elérni prominens személyek. A képviselő-testület elnapolta a döntést, és hatásvizsgálatot rendelt el.

Az elmúlt napokban a természetjárók ugyanakkor állítólag felmérhetetlen pusztulásról tettek bejelentést: a védett növényfajok, a tavasszal nyíló virágok (fekete kökörcsin, piros változatú kökörcsin, tavaszi hérics) nagy részét kiásták és eltüntették a területről.

Az LMP tájékoztatást kért az illetékes kormányhivataltól, valamint a nemzeti parktól, és ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a természetkárosítás okozóinak kiderítése és felelősségre vonása érdekében - írták.

A Népszava információi szerint az illetékes rendőrségre ilyen feljelentés nem érkezett, ugyanakkor Budakeszi polgármestere arról tájékoztatta lapunkat, hogy a közlemény megjelenése után, az abban foglaltak miatt elsőként, még hétfőn ő maga tett feljelentést a budaörsi rendőrségen. Dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia bízik abban, hogy az LMP-s képviselők bizonyítékaikkal segíteni fogják a nyomozó hatóság munkáját és – tekintettel az ügy súlyára és a nagy közérdeklődésre – azonnal nyilvánosságra hozzák a feljelentésüket, a kapcsolódó bizonyítékaikat és a közleményükben hivatkozott dokumentumokat.

Úgy tudjuk, a hétfői sajtóközlemény kiadását követően tucatnyi szakember érkezett a helyszínre, sokan azóta is járják a környéket. A budakeszi mezőőrök, a kormányhivatal illetékesei, illetve a Duna-Ipoly Nemzeti Park szakértői is átvizsgálták a területet, de nem találták nyomát a növényirtásnak.

A drámai bejelentés valóságtartalmától függetlenül igaz viszont az LMP állítása, hogy az érintett részen a magántulajdonos valóban szeretné elérni a helyi építési szabályzat módosítását – ingatlan-beruházásra. Ennek érdekében több anyagi természetű ajánlatot is tettek a fideszes vezetésű városnak, sőt, érdekeikért magas beosztású országos jobboldali politikusok is igyekeztek közbenjárni a testületnél.

Azt is megtudtuk, hogy az ingatlanfejlesztést területrendezési szerződés keretében a támogató, majd később visszavont - nyílt ülésen meghozott - határozatot a helyi testület LMP-s tagja, Ligetiné Komáromi Gabriella is megszavazta.

„Az ülést vezető polgármesterként én tettem javaslatot az előterjesztés napirendről történő, tárgyalás nélküli levételére, mivel a kérdéskör alaposabb tárgyalásához egy komplex hatástanulmány elkészíttetését tartotta szükségesnek egyhangú döntésével a képviselőtestület” - közölte a polgármester.

Abban azonban biztosak lehetnek a budakesziek, hogy az ingatlanfejlesztő nem tett le terveiről, és minden bizonnyal további nyomásgyakorlásra számíthat a kisváros vezetése. Kérdés, hogy meddig terjedhet ellenállásuk.