Előfizetés

Kósa szemlesütve hallgatta az aktivistát

Gulyás Erika
Publikálás dátuma
2016.03.23. 06:15
A kormány eddig mindent elkövetett a hajléktalanság büntetésének eléréséért FOTÓ: VAJDA JÓZSEF
Kósa Lajos szerint a szabálysértési törvény nem a hajléktalanokat akarja büntetni, csak a fesztiválozó fiatalokat akarja elküldeni a közterületekről. A Város Mindenkié csoport hajléktalan aktivistájának sorsát ugyan mindenki megkönnyezte a tegnapi parlamenti bizottsági ülésen, a kormánypárti képviselők mégsem szavazták meg Szél Bernadett szabályokat enyhítő módosítását. Egy galgahévízi család viszont most megmenekült a kilakoltatástól.

Történelmet írtunk tegnap. Így értékelte Szél Bernadett azt, ami a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságában történt, ahol már másodszor próbálta a Lehet Más a Politika (LMP) frakcióvezető-helyettese elérni a szabálysértési törvény hajléktalanokat büntető részének megváltoztatásáról szóló módosító javaslatának elfogadását. A politikus A Város Mindenkié (AVM) csoport kezdeményezésére karolta fel a kérdést és december 9-e után most is egy hajléktalan hozzászólásával próbálták meggyőzni a bizottság tagjait. Tavaly még nem sikerült ezt elérniük, mert a bizottság elnöke nem engedte szóhoz jutni Sándor Ferencet és most is hosszú vita előzte meg az engedély megadását. Kósa Lajos először be sem akart engedni minden civil aktivistát, majd egy házbizottsági döntés mögé bújva próbálta megakadályozni a felszólalást, végül azt kérte, hogy Szél Bernadett adjon be írásbeli kérést az engedélyért.

Az AVM kamerája mindezt rögzítette, vélhetően ez is közrejátszott abban, hogy végül megadta a szót Lakatosné Jutkának, aki a csoport hajléktalan aktivistájaként egyszerűen elmondta a saját történetét, öt gyermeke elvesztését, agresszív férje rémtetteit, ami az utcára kergette őt. A politikus és ő is úgy látta könnyei között, hogy a jelenlévők mélyen megrendültek. Ezt a pár percet még Kósa Lajos is csak szemlesütve tudta végighallgatni, pedig előtte még azt állította, a szabálysértési törvény közterületen való tartózkodást szabályozó része csak a fesztiválozó fiatalokat akarja korlátok közé szorítani, ha nem tudnak hazamenni. A tragikus sors megismerése sem akadályozta meg azonban, hogy az életvitelszerű közterületi tartózkodás büntetésének megszüntetéséről szóló javaslatot a kormánypárti többség leszavazza.

Az LMP frakcióvezető-helyettese ugyanakkor a Népszavának az ülés után elmondta, hogy a párt képviselőcsoportja - kihasználva a lehetőséget, hogy ilyen esetben korlátozott számban közvetlenül a parlament plenáris ülése elé vihetnek kérdéseket - a szabálysértési törvény módosításáról áprilisban biztosan megszavaztatja az összes képviselőt. A politikus és a hajléktalanokat segítő szervezet aktivistája is abban bízik, előbb-utóbb másként néznek a fedél nélkül maradt emberekre a képviselők is, és a tegnapihoz hasonló botrányos jelenetekre nem lesz már szükség, ha valaki szót kér ebben a kérdésben egy bizottság előtt.

Abban kevésbé bíznak, hogy az Orbán-kormány működése alatt érdemi változást lehet elérni, hiszen ez a kabinet korábban mindent elkövetett a hajléktalanságot büntetésének eléréséért.

Máshol bérelhetnek
2011-ben a NET Zrt.-t, a jelzáloghiteleik törlesztésére képtelen, szociálisan rászoruló hiteladósok lakhatásának hosszú távú biztosítására hozta létre a kormány. Tájékoztatásuk szerint mostanra hozzávetőleg 130 ezer ember lakhatását biztosították. A bérlők kedvezményes bérleti díj fizetése mellett (jelenleg átlag 11 000 Ft/hó) maradhatnak korábbi otthonukban. A társaságnak jogszabályi kötelezettsége, hogy a 6 havi bérleti díj (vagy közös költség) tartozást felhalmozó bérlők határozatlan időre kötött szerződését felmondja. A kilakoltatás elkerülése érdekében, ha a NET Zrt. a bérleti szerződést bérleti díj, vagy közös költség nemfizetés miatt felmondja, akkor minden bérlőnek felajánlja egy 12-36 hónapra szóló határozott idejű új bérleti szerződés megkötésének lehetőségét. Ennek keretében a felhalmozott adósság rendezése és a család fizetőképességének helyreállítása érdekében a cég megbízásából a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Magyar Református Szeretetszolgálat szakképzett szociális munkásai mentori szolgáltatást nyújtanak a fizetési nehézségeikkel küzdő bérlőnek.
A minden segítség ellenére mégis üresen maradó és lakható ingatlanokat pályázati úton bérbe adják, azokat nem adják el. A megpályázható ingatlanok listája minden hónap 15-től megtekinthető a NET Zrt. honlapján és az adott település önkormányzatának hirdetőtábláján.

Lesütött szemek

Bonyolult emberi sorsok, egyetlen rossz döntés és bárki ide juthat – ezt üzenik a tegnap történtek mindenkinek. Meg azt, hogy sok emberséges és segítőkész vezető és hivatalnok segít, segítene, ameddig a jogszabályok ezt lehetővé teszik. A baj csak az, hogy most olyanok hozzák a törvényeket, akiknek közük sincs a valósághoz. Legfeljebb akkor kerülnek hozzá közel, ha az besétál az Országgyűlés termeibe. Akkor szembe kell nézni vele, vagy legalább lesütni a szemeket.

A törvény ereje

A kormány eddig mindent elkövetett a hajléktalanság büntetésének eléréséért FOTÓ: VAJDA JÓZSEF

A kormány eddig mindent elkövetett a hajléktalanság büntetésének eléréséért FOTÓ: VAJDA JÓZSEF

Az Alkotmánybíróság 2012 novemberében alaptörvény-ellenesnek nyilvánította a hajléktalanok közterületen élésének törvényi tiltását. Következő márciusban azonban a parlament a negyedik alaptörvény-módosítással engedélyt adott arra, hogy törvény vagy önkormányzati rendelet jogellenessé minősíthesse az utcán élést, majd a Fővárosi Közgyűlés 2013. november 14-én fogadta el azt a rendeletet, amelyben kijelölték azokat a területeket, ahol szabálysértésnek minősül a hajléktalanok életvitelszerű közterületi tartózkodása. A Kúria tavaly tavasszal megsemmisítette tíz kerület korlátozó rendeleteit és elvérzett a jog asztalán a fedél nélkülieket egész Kaposvár területéről kitiltó helyi szabály is, de a közterületen élők azóta is folyamatos zaklatásnak, igazoltatásoknak vannak kitéve országszerte. Az AVM felmérése szerint több mint 500 esetben indult szabálysértési eljárás hajléktalan emberek ellen.

A Mezei család még maradhat

Most még nem kell szembesülnie a kilakoltatás szomorú képével a családnak FOTÓ: TÓTH GERGŐ

Most még nem kell szembesülnie a kilakoltatás szomorú képével a családnak FOTÓ: TÓTH GERGŐ

 Miközben a parlamentben zajlott a vita, a hajléktalanság rémétől átmenetileg megszabadult egy család Galgahévízen. Legalább három hónapos haladékot ígért délután a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. (NET Zrt.) egyik munkatársa telefonon Mezei Lászlónak, akinek március 30-án kellett volna elhagyni galgahévízi házát három kiskorú gyermekével és felnőtt lányával. A település polgármestere és a nyilvánosság együtt elérte az engedményt, de nem oldotta meg véglegesen a kilakoltatással fenyegetett család gondjait. A férfi a Népszavának úgy nyilatkozott, nem váltja be fenyegetését és gyermekei miatt nem lesz öngyilkos, de sürgősen ingyenes jogi segítséget kér, mert a lakhatásuk véglegesen csak akkor oldódhat meg, ha volt élettársával jogilag sikerül rendbe tenni a ház tulajdoni viszonyait.

Elmondása szerint saját édesapjától vették meg az ingatlant tíz évvel ezelőtt, ehhez vettek fel hitelt, és akkora volt a bizalom, hogy az ingatlan kizárólagos tulajdonosa az asszony lett. Kapcsolatuk azonban megromlott, a nő 2012-ben elköltözött és azóta Mezei László egyedül neveli közös gyermekeiket. A hiteltartozások miatt a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. csak a volt élettárssal, a tulajdonossal tudott szerződést kötni 2014-ben a ház átvételéről és visszabérléséről, bár a bérleti díjat az apa próbálta fizetni. Most tehát, amikor valamivel több, mint 90 ezer forintos hátralék gyűlt össze, valójában a saját házából kellett volna távoznia. A kérdést véglegesen egész odáig nem is lehet majd rendbe tenni, amíg a tulajdonviszonyok ennyire zavarosak, hiszen az eszközkezelő érvelése sajnos helytálló: a házban most a jog alapján jogtalanul tartózkodnak, mert az államtól visszabérelt lakásba nem fogadhat be bérlőt a tulajdonos. A megegyezést vélhetően nehezíti az is, hogy közben tart a kiskorú gyermekek elhelyezéséről is a per közöttük.

Érdeklődésünkre a NET Zrt. megerősítette, hogy a végrehajtási eljárást szüneteltetik, ameddig nem sikerül a helyzetet tisztázni és megtalálni a lehető legjobb megoldást. Ennek érdekében tart az egyeztetés, hogy jogszerű és emberséges megoldás szülessen, különös tekintettel az ingatlanban lakó gyermekek érdekeire. Válaszukban azt is hangsúlyozták, többlépcsős programot működtetnek annak érdekében, hogy a társaság bérlőinek kilakoltatását el lehessen kerülni.

A galgahévízi polgármester amellett, hogy most, a válsághelyzetben megkereste az eszközkezelőt, korábban is próbált segíteni a családon segélyekkel. Vanó András lapunknak azonban azt is elmondta, hogy az önkormányzatnak is sok pénzzel tartozik Mezei László, mert többször is kért és kapott visszatérítendő rezsitámogatást, amit nem fizetett vissza. A település jegyzője ugyan elutasította azt a kérését, hogy biztosítsák a ház védelmét, hogy a környéken élők ne hordhassák azt szét, de a polgármester szerint a polgárőrség ezt egyébként is feladatának tekinti, ha pedig a család el akar költözni, ahhoz tudnak kisteherautót adni segítségképpen. Mert – hogy a helyzet még bonyolultabb legyen – a férfi új élettársa állítólag meg tudná oldani máshol a család lakhatását, de ők – érthető módon – ragaszkodnának a családi örökséghez.

Juhász tüntetést szervez Székesfehérváron

Publikálás dátuma
2016.03.23. 06:05
FOTÓ: Népszava
Demonstrációt szervez március 29-ére a Fejér Megyei Kormányhivatal elé Juhász Péter, mivel aznap a székesfehérvári intézményben árvereznek el egy 500 hektáros földterületet, amely annak a hatvanpusztai majorságnak a szomszédságában van, amihez az Együtt alelnökének gyanúja szerint Orbán Viktornak is köze van. A szóban forgó földet jelenleg Mészáros Lőrinc Búzakalász 66 Kft.-je bérli az államtól. 

Az V. kerületi önkormányzati képviselő tegnap Hatvanpusztán, az egykori Habsburg-birtok kapujában emlékeztetett: a legtöbb környező földterület már így is a kormányfő köreinek birtokában van. A majorságot például a miniszterelnök édesapja, id. Orbán Győző CZG Kft.-je vette meg a felcsúti polgármester jóvoltából, "éppen akkor, amikor Orbán apja ezt megvásárolta 10 éves futamidejű hitelre, Mészárol Lőrinc 10 évre kibérelte tőle pont ugyanekkora összegért" - magyarázta Juhász. Felmerült a kérdés, miért is éri meg ez a gázszerelőből lett milliárdosnak. Az alelnök szerint a bérlés Mészáros érdekében áll, "hisz ő maga mondta, hogy meggazdagodását a jó istenen kívül kizárólag Orbán Viktornak köszönheti. Ez pedig nem más, mint maga a korrupció". Hozzátette, továbbra is az érdekli, "Mibű" - ez állt Juhászék tábláin - telik majorságra Orbánéknak, illetve hogyan engedhetik meg maguknak, hogy több ezer hektár földterületet vásároljanak a környéken. A politikus, aki ellen a napokban a Fidesz és az Andy Vajna tulajdonába került TV2 is lejárató akcióba kezdett megköszönte utóbbiak közreműködését abban, hogy több mint hárommillió forint adományt kapott.

A csatornánál eközben újabb munkatársnak lett elege a Vajna és a fideszes körökkel jó viszonyt ápoló Kökény-Szalai Vivien hírigazgató érkezése óta jócskán megváltozott szemléletből: most a Tények egyik alapembere, Kőrösi Gábor adta be felmondását. A szakembernek évtizedes múltja volt a TV2-nél: az esti Tények szerkesztőjeként, a reggeli hírblokk és a Napló munkatársaként is dolgozott. Hétfőn Szabó Tibor is felmondott a Tényeknél, mert nem akart közreműködni az Együtt alelnökének lejáratásában, ezt megelőzően pedig Bihari Ádám riporter jelentette be távozását. Velük együtt nagyjából tucatnyian hagyták el a TV2 hírműsorának stábját, s állítólag azok a dolgozók, akiknek van lehetőségük mozogni a műsorok között, igyekeznek messziről elkerülni a Tényeket, másutt vállalnak feladatot. A felmondások sorozata vélhetően nem ért még véget, ugyanis több munkatárs is a távozást fontolgatja, mert nem akarnak "Kunfalvi Nórává válni". Az ex-célpontos "riportert" Kökény-Szalai hozta a szerkesztőségbe, a 888.hu-nál és a Magyar Időknél is megfordult Kunfalvi készítette a Juhászt lejárató anyagokat, és korábban ő rombolta Pukli István iskolaigazgató renoméját is tendenciózus összeállításaival.

A TV2-höz az egykori kollégák sem akarnak visszamenni, pedig a vezetőség az újrainduló Napló című műsor kapcsán megkereste annak egykori munkatársait is, ám mindenki határozott nemmel válaszolt. "A logónkat pedig elvehetik, műsorunk címét felhasználhatják, de a lelkünk nem eladó és nem megvehető" - írta a Napló egyik alapítója, Vujity Tvrtko a Facebookon.