Matematikus ismerősöm csak a számoknak hisz. És neki azt „mondják” a számai, hogy a Nemzeti Otthonteremtési Közösségek nem mások, mint egy államilag jóváhagyott pilótajáték szervezői. Olyan ez, mintha a Fidesz-bankár Tarsoly találta volna ki: fizess be hosszú éveken keresztül egy olyan kasszába, aminek az egyenlegét soha, senki nem fogja látni; senki nem garantálja, hogy valaha is a pénzedhez jutsz, ha becsődöl a közösség. Tarsoly „csak” értéktelen kötvényeket adott a befektetőknek, azt ígérve, olyan magas kamattal fizeti vissza a pénzüket, hogy hű, meg ha. Aki persze kapzsi volt, be is dőlt ennek, aztán a bukta után kiderült, hogy a pénze már valamelyik csatornán „jobb helyekre” csordogált. És mint minden pilótajátékban, az ő bulijában is azok jártak jól, akik legelőbb vették ki a pénzüket.
Mindez annyira nyilvánvaló, hogy még Áder Jánosnak is szemet szúrt, a törvény sok mindenről rendelkezik, csak éppen a garanciákról, az átláthatóságról nem. Első menetben nem is írta alá. Pedig alighanem valamelyik fifikás kormányközeli tanácsadó (gondolni sem merek arra, akinek a neve itt a nyelvemre kívánkozik) lehet a háttérben, aki osztott-szorzott, és megint az emberi mohóságra apellált. A konstrukcióval a szegényebbek járhatnak megint rosszul, ha az unszolásra belépnek, aztán kiderül, hogy mégsem bírják a terheket. Volt pénzed, nincs pénzed. Államé a pénzed...
Amikor kipukkant az amerikai ingatlan lufi, kiderült, hogy akik „fújták” jól jártak vele, aki beleugrott, bukott mindent. Ki tudja, ki lesz az „állam” 2018 után, s ha marad minden a régiben, ki futhat a NOK pénzével és ki a pénze után?
