Szíria;kormányerők;IÁ;Palmüra;

2016-03-24 14:15:00

Behatoltak a kormányerők az IÁ által megszállt Palmürába

Behatoltak a szíriai kormányerők csütörtökön az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet által megszállva tartott ókori romvárosba, Palmürába - jelentette a szíriai állami televízió. Ellenzéki források cáfolták a hírt.

Az állami al-Ihbáríja hírcsatorna szerint a hadsereg elérte a város "szívét", és fotókat is közölt a romváros pereméről. A romváros maga nem lakott, a modern település annak közvetlen közelében épült. Rámi Abder-Rahmán, az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, kiterjedt szíriai aktivista hálózattal rendelkező emigráns szervezet igazgatója cáfolta az állami televízió hírét a BBC brit közszolgálati adó arab nyelvű csatornájának nyilatkozva. Abder-Rahmán elmondta, hogy néhány perce beszélt a város szívében tartózkodó aktivistákkal, akik szerint a Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű erők mindössze a városhoz közeli, délnyugati területeket érték el. Hozzátette azonban, hogy bármelyik pillanatban valóban behatolhatnak a városba.