A polgári elégedetlenség

Bár a józan ész azt diktálná, hogy a kormány rinocéroszokat alkalmazzon, mégis sárkányok foglalkoztatása mellett döntött. Míg az Istenek a fejükre estek című – mindig újranézhető – filmből közismert, hogy a rinocérosz ösztönösen széttapossa a tűzet, addig a kormánysárkány, ahol parazsat lát, oda lángot okád, mind a hét fejével. Ebből is látható – no meg abból, hogy kedves, jólelkű és szerethető –, hogy Süsü nem kormányzati alkalmazott, amiből nem következik, hogy a kormánysárkány nem Süsü. A kormánysárkány jellemzője: olyan, mint a rinocérosz: érzéketlen, vastag a bőre, különösen a képén. Van benne más állati jó tulajdonság is: homloka kemény, mint a bivalyé. Mellesleg kormányhű, nem gondolkodik, végrehajt.

Minek ez a sok "állatság"? Annak megértéséhez, ahogy hazánk "nagyjai" kezelik a népet. Általában a nép egyszerű gyermeke, ha ráeszmél sokadszorra is átverték, hajlamos arra, hogy cselekvés helyett kelletlenül megrázza magát, ha pipa lóg a szájából, ki nem véve azt, hümmögjön, dörmögjön, esetleg sercintsen egyet, ha pedig fehér kötényben sürgölődik a konyhán, sikkantva összecsapja a tenyerét. A hatalom tudta: addig van nyugta, amíg a parázs bent marad a pipában, a sparthertben. A kutyakorbács mellett ezért mindig éreztette: a jobbágy számíthat urára. Így ment ez évszázadokig. Dózsa népét megvették kétforintos "fradikolbásszal", három-hatvanas kenyérrel, három "T-vel". A hatalom kedvenc szórakozása a törvényhozás. A nép kedvenc szórakozása kijátszani a törvényeket. A hatalom ezt elnézte mindig, mindaddig, ameddig nem a létéről volt szó. Vajon mi változott meg az úr és szolga kapcsolatrendszerében?

A főszereplő! A mai kor hatalmasságai mohók, kapzsik, rövidlátók, érzéketlenek. A hatalomgyakorlás két ősi elvéből – "panem et circenses (populus)" kenyeret és cirkuszt a népnek, "divide et impera" oszd meg és uralkodj – megvalósult minden, kivéve a tisztességes élethez való jog. A kormány keménykedik, lecsap a törvénysértőkre. Kivéve, ha a törvényszegő kebelbarát. A kormányzati cirkusz működik. Akad ellenség. Utálni azt kell, akivel szemben az ország érdekében harcot hirdetett a hatalom. Brüsszel és a menekültek, valamint hazai szekértolóik ellen indított háború hosszú ideje leköti a közvélemény figyelmét. Így a harmadik jobbágyság kiépítése hazánkban zavartalanul folytatódik. Ezt a helyzetet zavarta meg egy kerékpár, amelyet rossz kezekre bíztak.

Napjaink aktuális eseménye: mi történjen az oktatás rendszerével? Ötletek születnek. Akadnak hangos szószólók. Hozzájuk kapcsolódó elégedetlenkedők - megfelelő politikai erő hiányában - abban bíznak, hogy a pedagógus-ellenállás átalakul országos, minden ágazatot és munkavállalót felölelő ellenállássá, bár a szervezők állítják: nem politizálnak. Valóban nem is kérnek sokat: kövesse meg őket a legfőbb, meg sorrendben a harmadik legfőbb közjogi méltóság. Továbbá azt, hogy az általuk kiválasztott kormányzati vezetők üljenek le velük, megtárgyalni követeléseiket. Arra az esetre, ha kéréseik süket fülekre találnak, polgári elégedetlenségi mozgalmat hirdettek: lényege egy órás munkabeszüntetés és utcai demonstráció, amelynek ideje minden héten egy órával megnő mindaddig, ameddig nem érnek el sikert.

A köztársasági elnök nem reagált. Érthető. Fontosabb feladatai vannak. Gondolni kell arra az időre, amikor el kell hagynia a Budai Várnegyedet. Az a hír járja, hivatala megszűnése után a környezetvédelem területén szeretné kamatoztatni tapasztalatait. Igaz, nehéz lesz megválaszolnia azt a kérdést, miért nem tett semmit annak megakadályozására, hogy hazánk kormánya ne tekintse ellenségnek Budapest parkjait. A pedagógusoknak annyit sem válaszolt: jó lenne egy olyan oktatási rendszer, amelyik biztosítja a tanítás szabadságát, a tanuláshoz való szabad hozzáférés jogát. A miniszterelnök viszont gyorsan reagált. Úgy, ahogy várható volt: "én úgy vettem, hogy ez egy tréfa. Olyan viccesen hangzott az egész." Beindultak a kormánysárkányok is. Lerántották a leplet a pedagógusmozgalomról, annak vezetőjéről. Tücsköt, bogarat összehordtak a pedagógustársadalomról. Olajat öntöttek ezzel a pislákoló lángokra.

Igaz, az egyeztetés folyik. Úgy, ahogy azt a hatalom elképzelte és megszervezte. Ezen részt vehetnének a háborgók. Az egyeztetést az az államtitkár vezeti, aki e téren sikeres volt a felsőoktatásban. Sikerének lényege: az intézményi autonómia felszámolása a felsőoktatásban. A miniszterelnök által kinevezett kancellárok átvették a felsőoktatási intézmények irányítását. A miniszter által megbízott tagokkal működő konzisztóriumok mögött a szenátusok másodhegedűssé váltak.

Minden adott ahhoz, hogy megkezdődjön a polgári elégedetlenségi mozgalom. Ezen nem változtat az sem, hogy a mai helyzet kialakulásában – legkevesebb cinkosi szerepben – a pedagógusok jelentős része közreműködött. Nem változtat az sem, hogy a mai rendszer nem tudna működni a pedagógusok aktív részvétele nélkül. A pedagógusok készítik elő, s fogadják el a Nemzeti Pedagógus Kar döntéseit, például az etikai kódexet. A pedagógusok tanúsítanak nagyfokú aktivitást ennek a karnak a keretei között. Sem a minősítési rendszer, sem a tanfelügyelet nem tudna működni, ha nem lennének ezerszám pedagógusok, akik az Oktatási Hivatal utasításai szerint ellátják a szaktanácsadói, szakértői feladatokat. A szakmai dokumentumok elkészítésében nyakig benne vannak a pedagógusok.

Érdemes lenne kipróbálni, milyen sikere lenne annak a polgári elégedetlenségi felhívásnak, amely arra szólítaná fel a pedagógusokat, hogy tartsák távol magukat a Nemzeti Pedagógus Kartól, a Köznevelési Kerekasztaltól, ne vegyenek részt a minősítési rendszer, a tanfelügyelet, az önértékelési feladatok szakmai megalapozásában, működtetésében.

Ez az akció sikere esetén felérne egy balhoroggal!