Ünnepi Könyvhét;Vörösmarty tér;

2016-03-25 06:45:00

Mégis lesz könyvhét a Vörösmarty téren

Futótűzként terjedt el a hír, hogy az idén nem engedélyezik az Ünnepi Könyvhét megrendezését a Vörösmarty téren. Közösségi portálokon nagy felháborodás kerekedett ebből. Gyorsan kiadtak azonban egy hivatalos cáfolatot, melynek lényege, hogy ilyesmiről szó se volt. Ennek ellentmondani látszik az, amit Kocsis András Sándor a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete elnöke lapunknak mondott. E szerint a Fővárosi Önkormányzathoz berendelték egy munkatársukat, és ott szóban közölték vele a rossz hírt.

Múlt hét pénteken délelőttre a Fővárosi Önkormányzathoz berendelték a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) munkatársát, aki az Ünnepi Könyvhét előkészítésével foglalkozik, mondta el a Népszavának Kocsis András Sándor elnök. Ott szóban közölték vele, hogy meg akarják tisztítani a Vörösmarty teret, csak a tavaszi és a karácsonyi vásárt akarják ott engedélyezni. Ez hetven nappal a könyvhét megnyitása előtt történt. Azt is mondták, hogy a főváros Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottsága elnapolta a döntést, de az elnök és az alelnök úgy döntött, hogy nem kívánják engedélyezni a rendezvényt. A MKKE munkatársa kérte, hogy ezt adják írásban. A válasz az volt, hogy elég érthetően elmondták, a kolléganő majd közli az illetékesekkel, biztos megjegyezte. Azt is mondták, hogy a bizottság jövő kedden ül össze, hogy végleg döntsön.

Magyarország legnagyobb múltú kulturális eseményét 88. éve tartják május végén, június elején. Egyetlen évben, 1957-ben maradt el, mert az írók szolidaritásból nem kívántak részt venni az ünnepi könyvhéten. 1944-45-ben is megrendezték. Az elmúlt évtizedekben a megnyitó és a fő események helyszíne a Vörösmarty téren volt. Az eseményt egyébként Magyar Örökség-díjjal is kitüntették. Az emberek becsukott szemmel mentek a kedvenc könyvkiadójukhoz, mert van egy nemes tradíció, hogy melyik, hol található a téren - emlékeztetett Kocsis András Sándor. Szerinte egy ilyen rendezvény esetében fölöttébb fontosak a tradíciók, és ezek közé tartozik a helyszín is. Ezúttal azonban a Nemzeti Múzeum kertjét javasolták. De tud róla, hogy a kormány tavaly novemberben döntött arról, felújítják a múzeum kertjét. Heteken belül kiírják a pályázatot, nagy valószínűséggel még az idén elkezdődnek a munkálatok. Ez annyit jelent, ha ezúttal még tarthatnának is ott könyvhetet, jövőre biztosan nem. Nem beszélve arról, hogy az érinthetetlen zöld terület miatt is, a helyet alkalmatlannak tartják a rendezvényre. Ami nem érthető, hogy kinek árt a Vörösmarty téren, inkább büszkének kellene rá lenni - vélte.

Tarlós István főpolgármesternek tegnap reggel 9 órakor a MKKE elküldte a levelét. Mire Varga Zsolt főtanácsadó telefonált, hogy kedden 11 órakor a főpolgármester, aki addig alaposan tájékozódni kíván arról, hogy mi történhetett, találkozik Kocsis András Sándorral. Annak alapján, amit a MKKE elnöke elmondott, különösnek tűnik az a közlemény, amit a Főpolgármesteri Hivatal tegnap délután eljuttatott az MTI-hez. Eszerint az Ünnepi Könyvhét Vörösmarty téri helyszínét Tarlós István főpolgármester, Láng Zsolt, a főváros Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottságának elnöke és Kocsis Máté alelnök is támogatja. A sajtóban megjelentekkel ellentétben a Vörösmarty téren nem lesz parkoló, és az említett bizottság már korábban döntött arról, hogy a téren rendezik meg a könyvhetet. Hozzátették, hogy a Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság március 8-i ülésén arról döntött, hogy a Vörösmarty tér Harmincad utca felőli részére adható közterület-használati engedély parkolás céljára A közterület-használatra kiadott terület a Vörösmarty téren megrendezendő események megtartását és a tényleges rendezvényi terület nagyságát nem érinti, így a könyvhét által igényelt területet sem - írták. "Egyidejűleg azonban szeretnénk kijelenteni, hogy a rangos kulturális rendezvénnyel tett kivétel nem jelenti azt, hogy a főváros közterületi állapotának rendezését szolgáló koncepció érvényesítéséről a főváros a jövőben lemondana" - áll a közleményben.

A Főpolgármesteri Hivatal arra reagált, hogy a Magyar Narancs, a 444.hu és a 24.hu portálokon olyan hírek jelentek meg, amelyek szerint az illetékes bizottság olyan döntést hozott, amellyel a könyvhét rendezvényt "kidobta", "száműzte", "kifúrta" a Vörösmarty térről, áll az MTI-ben.

Az ilyesmi veszélyes lehet...
Mondhatnánk, hogy nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. Gyanakodhatnánk arra, hogy a hirtelen kitört felháborodás miatt az illetékesek gyorsan visszakoztak. Gondolhatták, temérdek mostanában a balhé, annyit nem ér ez az egész, hogy megint sokak, köztük nyilván a magyar értelmiség jó részének a felháborodását előidézzék. De ha netán semmi nem történt ez ügyben, és minden ment volna a maga útján, akkor is jellemző közállapotainkra és a politikai hangulatra, hogy egy ilyen esetleges negatív döntés rögtön hihetővé vált, és pillanatok alatt szétterjedt a közösségi portálokon. Volt, aki gunyorosan azt javasolta, hogy először ne legyen a Vörösmarty téren a könyvhét, majd könyvhét se legyen, és utána már könyv se. Egy hölgy pedig azt írta, ha nem lesz könyvhét a Vörösmarty téren, ő akkor is kimegy oda könyvekkel, és esetleg sátrat is visz magával. Na, az ilyesmi veszélyes! Hátha mások is így gondolják. Abból még tömeg kerekedhet. És hátha még egy mikrofon és pódium is kerül valahonnan. Azon pedig esetleg valaki nem átall még mondani is valamit. Az ilyesmit pedig vannak, akik fölsőbb régiókban nem szeretik. Ez már-már polgári engedetlenség. Abból pedig már kijut más területeken is. Még a végén egyesülnek. Abból viszont, azért egyre inkább úgy tűnik, lehet némi baj. Jobb az ilyet megelőzni!