HÖK;Gólyatábori erőszak;Galántai Tamás;

Napköziben dolgozott az eltiltott HÖK-ös

Egy szigetszentmiklósi általános iskolában dolgozott napközis nevelőként Galántai Tamás, az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar (TÓK) Hallgatói Önkormányzatának korábbi elnöke, akit fegyelmi eljárás után eltiltással büntettek - írta az Index. 

Az állás betöltéséhez tanár szakos diploma lett volna szükséges, a Klik sajtóosztálya azonban a képesítés meglétét firtató kérdésre azt állította, hogy a napközis nevelő az intézményvezetőt a diplomájának meglétéről megtévesztette. Az eltiltott hököst még az iskola honlapján is feltüntették, ám az Index érdeklődése után leszedték, majd múlt pénteken kirúgták. A volt HÖK-elnököt azután vonták felelősségre, hogy kiderült: tudott arról, hogy egy 2014-es gólyatáborban nemi erőszakot elkövető K. Sándor Szilárdot egyszer már elítélték nemi erőszak miatt, és kompromittáló képekkel megzsarolt egy diáklányt.