Németország;őrizetbe vétel;Brüsszeli terror;

2016-03-25 13:57:00

Brüsszeli terror - Németországban került őrizetbe két férfi

Őrizetbe vettek két férfit Németországban a brüsszeli terrortámadásokkal összefüggésben - jelentette pénteken a Der Spiegel című német hírmagazin. Az egyik férfit Düsseldorf térségében vették őrizetbe csütörtök délután. A helyi szalafista szubkultúra tagjaként ismert Samir E.-t a török hatóságok tavaly nyáron feltartóztatták a szíriai határvidéken és visszatoloncolták Amszterdamba, ahonnan az országba érkezett. 

Ugyanazzal a repülőgéppel szállították vissza, mint Khalid el-Bakraouit, az egyik brüsszeli merénylőt. A hatóságok vizsgálják, hogy ismerték-e egymást. A másik férfit Giessen térségében vették őrizetbe szerdán. Telefonján van két gyanús sms, az egyik tartalmazza Khalid El Bakraoui nevét, a másik pedig csupán a vége jelentésű fin francia szóból áll, és három perccel azelőtt keletkezett, hogy el-Bakraoui felrobbantotta magát. A düsseldorfi ügyészség a Rheinische Post című lapnak megerősítette, hogy csütörtökön őrizetbe vettek egy embert, akit egyebek között súlyos állam elleni bűncselekmény előkészítésével gyanúsítanak.