választás;Szigetvári Viktor;választási csalás;

2016-03-26 06:04:00

"Orbán-rezsimet" leváltó választást akar az Együtt

Megszüntetnék a kompenzációs rendszert, a többes ajánlást, lehetővé tennék, hogy a külföldön dolgozó magyarok is voksolhassanak levélben, 199 főről pedig 222 fősre emelné a parlament létszámát az Együtt. Ezeket az elképzeléseket tegnap, a párt által szervezett Újratervezés - arányos és tisztességes választási rendszert! című konferencián ismertette Szigetvári Viktor elnök. 

A politikus szerint az Együtt javaslata már az "Orbán-rezsim elnyomó puccsát leváltó alkotmányos forradalomra" való felkészülés jegyében készült. Az ellenzéki párt tisztességes választásokat akar, ezért szakértőkkel jelöltetné ki a választókerületeket, visszaszorítaná a kamupártokat, olyan szabályok bevezetését javasolják, amelyek biztosítják, hogy valamennyi párt a listán szerzett voksok arányában jusson képviselői helyhez. Szigetvári azzal érvelt, az NVI épületénél történteket választási csalásnak tekintik, ezért a kormánynak számos ponton változtatnia kell. "Aki 2016-ban csalt egy választáson, az 2018-ban is fog" - fogalmazott.

Molnár Zsolt, a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke szintén arányos, azonban alapvetően listás választási rendszer mellett érvelt, amelyből akár teljesen hiányozhatnak is az egyéni képviselők. Kiemelte, az elmúlt időszak alapján a koalíciós kormányzásban több erényt lát mint az "egypárti uralomban". Az MSZP-s politikus elfogadhatónak nevezte a parlamenti küszöb csökkentését, valamint egy második kamara kialakítását.

"A gombhoz varrták a kabátot" - fogalmazott Schiffer András azt érzékeltetve, hogy a választási rendszert a miniszterelnök kétszáz tagú parlamentre vonatkozó választási ígéretéhez igazítva alakították ki. Az LMP társelnöke a vegyes választási rendszert megtartaná, de 135 egyéni és 85 listás helyet biztosítana a Házban, a választókerületek határát szintén független bizottsággal jelöltetné ki és a levélben szavazást nem csak a határon túl élőknek biztosítaná.

Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős fideszes alelnöke egyebek mellett lehetségesnek nevezte, hogy a 2 százalékot el nem érő pártokkal visszafizettetik az állami támogatást. Megjegyezte, saját, ám frakciójával nem egyeztetett álláspontja szerint el lehet gondolkozni azon, hogy a külföldön dolgozók is levélben szavazhassanak.