Keddig nem nyit ki a brüsszeli repülőtér

Kedd előtt nem nyit ki a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtér - közölték a reptéri hatóságok szombaton - írja az atv.hu.

Az indulási csarnokban kedden végrehajtott robbantás komoly károkat okozott az épületben, amelynek helyreállítása tovább tart a korábban tervezettnél.

A teljes cikket itt olvashatja!

Szerző

Washington: Aszadnak mindenképpen mennie kell

Cáfolta az amerikai külügyminisztérium az orosz külügyminiszter-helyettes arról szóló pénteki állításait, miszerint Washington beleegyezett abba, hogy a szíriai elnök sorsa nem képezheti vita tárgyát - írja az origo.hu.

"Hamis minden arról szóló sugalmazás, hogy megváltozott a Bassár el-Aszad jövőjével kapcsolatos véleményünk" - közölte pénteken az amerikai külügyminisztérium szóvivője. Szergej Rjabkov John Kerry amerikai külügyminiszter szerdai és csütörtöki moszkvai tárgyalásait kommentálva azt hangoztatta: Washington elfogadta Moszkvának azt az alapvető álláspontját, miszerint az Aszad sorsáról való döntés a szíriai konfliktus lezárására irányuló folyamat mostani szakaszában nem szerepelhet a napirenden.

John Kirby hozzátette, nézetük szerint a szíriai elnök minden jogát elvesztette a kormányzásra, és az Obama-kormányzatnak továbbra is az az álláspontja, hogy Aszad nem vezetheti tovább Szíriát.

A teljes cikket itt olvashatja!

Szerző

Trump már a konvenciós csatákra készül

Publikálás dátuma
2016.03.26. 06:35
Fotó: Alex Wong/Getty Images
Miközben Donald Trump nyilvánosan lekicsinyli annak lehetőségét, hogy júliusban, a clevelandi republikánus elnökjelölő konvención harc lesz a jelöltségét, a háttérben nagy erőfeszítéseket tesz, hogy minél több delegátust elkötelezzen maga mellett. Az NBC News értesülései szerint a Trump-kampány azt tervezi, hogy az előválasztások lezárulta és a konvenció közötti majd másfél hónapban a megszerzetteken kívül más delegátusokat is maga mellé készül állítani.

Ben Carson, a már visszalépett elnökaspiráns korábbi kampányfőnöke, Barry Bennett, aki az elnökjelölő konvención folytatandó stratégiát tervezi, az NBC-nek elárulta, naponta rengeteg küldöttel folytatnak tárgyalásokat, azokat a küldötteket célozzák meg, akik egy másik, a versenyből már kiesett elnökaspiráns mellett kötelezték el magukat eredetileg. Bennett két szakaszból álló stratégiát tervez. Az első körben szerinte esély van 50-75 delegátust Trump mellé állítani, s így Trump végezhet az élen az első szavazási fordulóban. Erre akkor kerül a sor, ha a konvencióig a milliárdos nem tudja elérni a bűvös határt: legalább 1237 delegátus támogatása kell a republikánus elnökjelöltség elnyeréséhez. Összesen 323 ilyen küldött van, Marco Rubio és Ben Carson támogatói, illetve Colorado és Észak-Karolina jelölt mellett nem elkötelezett delegátusai. Ha közülük száz kész lenne Trump mellé állni, már nyert ügye lehetne. Ha nem, akkor további küldötteket céloznak meg egy második szakaszban.

Bennett becslései szerint ugyanakkor várhatóan nem lesz szükség erre a bebiztosításra, az előválasztási szezon végére a New York-i milliárdos legalább 1450 küldöttet gyűjthet össze, s már biztos elnökjelöltként érkezhet a konvencióra Cleveland-be. A CNN számításai szerint Trumpnak a még megszerezhető 899 delegátus 55 százalékát kellene maga mögé állítani, Ted Cruznak 86 százalékot, John Kasich számára pedig matematikai lehetetlenség a jelöltség megszerzése.

A júniusig tartó előválasztási maraton keretében ma csak a demokraták tartanak jelölőgyűléseket, Alaszkában, Hawaiin és Washington államban is szavaznak. Mindhárom caucuson Bernie Sanderst tartják esélyesnek, de e három győzelem együtt sem lesz elég arra, hogy behozza Hillary Clintont. A következő nagy államban, Wisconsinban április 9-én Clinton az esélyes. Sanders nagy reménye, hogy New York államban április 19-én meglepetés-győzelmet arathat, Clinton azonban 2001-től 2009-ig volt az állam szenátora, s a felmérések szerint fölényesen vezet. A volt külügyminiszter eddig összesen 1690 delegátust gyűjtött, Sanders 946-ot.

Szerző