Európai Unió;Brexit;

2016-03-28 11:42:00

Megrendítené az EU biztonságát a Brexit

A Brexit jelentősen csökkentené az Európai Unió biztonságát – írta az amerikai fegyveres erők volt főparancsnoka, egykori CIA-igazgató, David Petraeus a Sunday Telegraph című londoni lapban. 

„Arra biztatom a briteket, hogy gondolják meg kétszer is, mielőtt kivonulnak a nyugati biztonsági rendszer egyik oszlopának számító Európai Unióból” – írta cikkében a volt főparancsnok.

A britek június 23-án tartják a népszavazást arról, tagja maradjon-e az Egyesült Királyság az Európai Uniónak. Petraus cikkében azt írta, semmi kétsége, hogy a Brexit, vagyis a britek kilépése jelentősen megrendítené az EU erejét és ellenállóképességét, méghozzá épp egy olyan pillanatban, amikor a Nyugatot több irányból is támadják. A CIA exigazgatója véleményét azonban nem mindenki osztja: Michael Hayden, egy másik volt CIA-főnök, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) korábbi vezetője a minap úgy nyilatkozott, hogy a kilépés az EU-ból csak „korlátozott hatást” gyakorolna a britek biztonságára.