tűz;templom;Jézus szíve;

2016-03-28 15:45:00

Megszólalt a kigyulladt Jézus Szíve templom plébánosa

Bár a Budapest XV. kerületében található Jézus Szíve templom épülete a hétfői tűz miatt egyelőre használhatatlan, nem maradnak el a misék, a szertartásokat ugyanis a szemközti közösségi házban tartják majd meg - tájékoztatott a plébános.

Vitai Attila elmondta, hogy a hétfő reggeli tűzben leégett a templom orgonájának két billentyűsora, így teljesen használhatatlanná vált a hangszer, amelynek megjavítása sokba kerül. Hozzátette: az épület kiszellőztetéséért a tűzoltóknak ki kellett verniük az ablakok egy részét, ez szintén komoly károkat okozott. Vitai Attila arról is beszélt, hogy szakemberek kedden takarítják el a romokat és mérik fel a templom állapotát. 

Korábban Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője arról tájékoztatott, hogy kigyulladt a Jézus Szíve templom a Szent Korona útján. A tűz a bejárat feletti karzaton keletkezett, ahol az orgona és berendezési tárgyak kaptak lángra és károsodtak. Az épületben senki sem tartózkodott.