A Húsvét-sziget különös világa

A japán turisták imádják, európai embernek csak vágyálom. A Húsvét-szigeten különös szobrok állnak, amelyek jelentését a mai napig nem tudták megfejteni. Az azonban már kiderült, hogy miért ezt a nevet kapta ez az egzotikus polinéz sziget. Ahol bárki elbújhat a világ elől.

Jacob Roggeveen holland admirális 1722. április 5-én szállt partra a Dél-Amerika partjaitól 4000, a legközelebbi polinéz partoktól pedig 1900 km-re fekvő szigeten. Az ismeretlen területnek nevet kellett adnia, és mivel a felfedezés éppen húsvét vasárnapra esett, logikus volt Roggeveen névadása.

A kapitány a naplójában említést tesz a sziget területén elszórtan található szobrokról, amik előtt a bennszülöttek minden napnyugta alkalmával földre borulnak. Roggeveennek hamarosan el kellett hagynia a szigetet, ahol negyven év múlva két spanyol hajó kötött ki. Ezeket a látogatókat is lenyűgözte a hatalmas szobrok látványa, azt jegyezték fel róluk, hogy mintegy tíz méter magasak, jó néhányuk fejét vörös kőből készült, henger alakú fejdísz koronázza. Pár évvel később Cook kapitány is járt itt, s elődeihez hasonlóan azt jegyezte fel a vidékről, hogy kopár és széljárta. Több száz szoborról tett említést, és feltűnt neki, hogy némelyik felborult. Mivel e hatalmas alkotásokat a földbe ásták, nem tartotta valószínűnek, hogy az erős szél vagy a földrengés dönthette fel azokat, tehát biztosra vette: szándékosan borították fel őket.

Fa nincs, drágaság van

A szakértők szerint a sziget hajdani lélekszáma 15-20 ezer között mozgott, az első európaiak odaérkezésekor már csak négyezren lakták. A nyugati civilizációs kísérletek nyomán jelentkező pusztulás és az ősi kultúra általános válsága következtében a sziget egyébként is zűrzavaros történelmét teljesen elfelejtette a kis létszámú közösség, és ők már csak igen ritkán adhatják tovább hiteles történeteiket és legendáikat.

A távolságnak itt igazán különleges jelentősége van. Akadnak ugyan a Húsvét-szigetnél eldugottabb helyek is a földön, de amikor az ember megpróbál idejutni, rádöbben, mennyire kifejező, hogy: az isten háta mögött. Van heti egy járat Tahitiről, valamint naponta egy Santiago de Chiléből, és február eleje óta már a perui Limából is. A last minute ajánlatokban már 500 dollár körüli jegyeket is kínálgatnak. Az út öt órán át tart, de cserében leszállhatunk a sziget egyetlen repterére, amit az amerikaiak építettek.

A Húsvét-szigeten minden nagyon drága. Chile eleve Dél-Amerika legdrágább országai közé tartozik, de itt minden kétszer-háromszor többe kerül, mint a szárazföldön. A sziget klímája nem trópusi, hanem szubtrópusi. Ennek megfelelően párás meleg van, és – mivel az őslakók az összes fát kipusztították - a látvány nem egy buja, zöld, földi paradicsom, hanem száraz, sárga fűcsomókkal teli kopár vulkanikus kúpok sorozata. Nincsenek pálmafás, fehér homokú strandok, mivel pálmafák is csak azóta vannak, amióta a kipusztítottak helyébe betelepítettek néhányat, és az egész szigeten mindössze egy-két helyen élvezhető az óceán.

Háttal a tengernek és a világnak

Annak ellenére, hogy földrajzilag és kulturálisan is Polinéziához tartozik, közigazgatásilag a Húsvét-sziget Chile része. Nagyjából úgy, mint a spanyol fennhatóság alatt működő Kanári-szigetek, amelyek valójában Afrikához tartoznak. Több legenda is él a sziget benépesítésével kapcsolatban. Az egyik szerint a távoli múltban egy uralkodó hosszú és fárasztó utazás után ért a szigetre, amelyet Hotu Matua névre keresztelt, és az ő népe kezdte el a szobrok készítését Kr. e. 1000 körül. A hatalmas alkotásokat isteneknek és istenként tisztelt őseiknek ajánlották fel. Vannak, akik úgy vélik a legenda alapján, hogy az első telepesek a majdnem 4000 kilométerre lévő Marquises-szigetekről jöttek ide Kr. u. 500 körül, és egy teljesen új, de polinéz gyökerű kultúrát hoztak létre.

A moaiknak nevezett alkotások többségét vulkanikus kőzetből faragták ki, és az ahunak nevezett lépcsőzetes kőemelvényeken sorakoznak egymás mellett. A moaik a part mentén állnak, és hátat fordítanak a tengernek.

A rendelkezésre álló rendkívül kevés tény közül az egyik az, hogy a kőóriások megépítése és ideszállítása hihetetlen erőfeszítést igényelt, valamint az, hogy az alkotók nem ismerték a vasat.

Az idők folyamán több szobrot restauráltak, s fel is állítottak több leborult moait. Az Ahu Akivi nevet viselő szobor azért különösen fontos, mert ez az egyetlen, amelynek tekintete nem az ország belseje felé irányul. A lávakőzetből készült szobornak korallal és obszidiánnal díszített szemgödre a lenyugvó nap felé, nyugatra néz.

A kezdeti virágzó korszak után törzsi háborúk következtek, a 19. század elején nemcsak a moaik dőltek le, hanem maga a társadalom is elpusztult. Talán ez az oka, hogy a DNS-vizsgálatok semmiféle rokonságot nem mutatnak ki a sziget jelenlegi lakói, Anau Momoko leszármazottjai, és az amerikai kontinens indián lakossága között.

A társadalom felbomlása talán azért következett be, mert felborult az igen kényes egyensúly és ezt a túlnépesedés, a természeti erőforrások kimerülése, a fák kipusztulása idézhette elő. Ha valóban így történt, Rapa Nui tragikus sorsa figyelmeztető példa lehet a mai emberiség számára, amely nem hajlandó tudomásul venni, milyen beláthatatlan következményekkel járhat, ha nem tartjuk tiszteletben a természetet.

Az elszigeteltség élménye

A 165 négyzetkilométeres, nagyjából háromszög alakú sziget nagy része magánkézben lévő legelő, ahol tehenek, birkák és a lovagolni imádó helyiek igényeit kielégítő lovak bóklásznak szinte teljesen szabadon. Mezőgazdaságról nem beszélhetünk. Ide mindent a szárazföldről hoznak. Sokak szerint el kellene szakadnia Chilétől, de az rejtély, hogy ez esetben miképpen élnének meg a helyiek. Ki biztosítaná a szélessávú internetet, a mobilhálózatot, a csapolt sört és a chilei áron forgalmazott benzint.

Különösen az utóbbi hiánya jelentene nagy veszteséget, úgy tűnhet, minden helyi felnőttre jut legalább egy gépjármű. Ha nem is autó, akkor legalább egy robogó vagy quad. Bár a turizmus jól jövedelmez, tömegek nem érkeznek. A jellemzőbb húsvét-szigeti élmény inkább az, hogy az ember leparkolja a bérelt quadját egy rakás kifejezéstelen arcú moai előtt, aztán egyedül üldögélve megnézi a naplementét. A sziget legmagasabb, 511 méteres pontjáról körbenézve tényleg semmit nem látni, csak a Csendes-óceánt. A Húsvét-sziget mellett csak egy-két szikla áll ki a tengerből, így ez a világ kevés olyan pontjai közé tartozik, ahol kézzel fogható és mindent átható az elszigeteltség élménye.