Törökország;Erdogan;

2016-03-29 11:03:00

Elszigeteli magát az államfő

Törökország bekérette a külügyminisztériumba a német nagykövetet, Martin Erdmannt. Az ok: az északnémet tartomány televízióban, az NDR-ben egy szatirikus műsort közöltek a török elnökről. Mint a Des Spiegel írta, nem „barátságos meghívásról” volt szó, hanem egy formális beidézésről.

A szatíra mindössze kétperces volt. Az „Extra 3” című programban egy dalt adtak elő a török elnökről, amelynek már a címe sokatmondó volt: „Erdowi, Erdowo, Erdogan”. Ezt később az ARD is műsorára tűzte. „Nagylábon él a Boszporusz ura” – hangzott egyebek mellett a szöveg. A dalban a török sajtószabadság elleni legutóbbi támadásokat is pellengérre állították. „Az újságíró, aki valamit ír, holnap a börtönben találja magát”.

Ankara egyre hevesebben reagál minden az elnök személyét érintő megnyilvánulásra. A török kormány meglehetősen rossz néven vette, hogy külföldi diplomaták is megjelentek a két kormányt bíráló újságíró, Can Dündar és Erdem Gül perének nyitónapján. A német Ertdmannon kívül a brit főkonzul, Leigh Turner is a helyszínen volt. A török elnök egyértelmű támadást intézett a hétvégén a brit diplomatával szemben. „Ha ez a személy továbbra is el akarja látni diplomáciai szolgálatát, azt csak a mi vendégszeretetünknek köszönheti” – idézte Erdogant az Anadolu hírügynökség. Tudner a Twitteren kifejtette: Ankarának magának kell eldöntenie, milyen ország kíván lenni. Erdogan erre azt közölte, a brit diplomata ezzel átlépett egy határt, ilyen megnyilatkozásokat nem tűrhetnek el.

Dündar és Gül azért került bíróság elé, mert arról számoltak be, hogy a török titkosszolgálat fegyvereket szállított az Iszlám államnak (IS). Ezért kémkedés és államtitok kiszivárogtatása a vád velük szemben. Erdogan szerint Törökország hírnevének ártottak, ezért személyesen is feljelentést tett ellenük. A vádlottakat életfogytiglani börtönbüntetéssel sújthatják.

Erddogan már szombaton is dühkitöréssel kommentálta a diplomaták megjelenését a per nyitónapján. „Ez nem az önök országa. Törökország a miénk” – jelentette ki akkor fenyegetően. A bírósági eljárás zárt kapuk mögött zajlik.

A török elnök ezen a héten Washingtonba látogat. A török küldöttség mindenképpen azt kívánta elérni, hogy létrejöhessen a bilaterális csúcstalálkozó Obama és Erdogan között. Amerikai részről azonban közölték, hogy Obama nem kívánja fogadni a török államfőt. A török-amerikai viszony meglehetősen feszültté vált a két hagyományos szövetséges között amiatt, mert tavaly júliusban Ankara felmondta a békemegállapodást a kurdokkal, s támadni kezdte a Kurd Munkáspárt (PKK) állásait.

A konfliktus oka az, hogy az amerikaiak támogatják a kurd egységeket a dzsihadista IS elleni konfliktusban. Különösen a szíriai milícia, az YPG fontos szereplő az Iszlám Állammal szembeni harcban, a szervezetre azonban szintén ellenségként tekint a török kormány. Az YPG-nek jelentős területeket sikerült visszafoglalnia az IS-től az ország északi részén. Erdogan hétfőn azt közölte, hogy a török hadsereg a PKK elleni manőver megkezdése óta a Kurd Munkáspárt legalább 5000 fegyveresével végzett.

A török államfő is részt vesz a nukleáris biztonságról szóló konferencián, amelyet az amerikai főcárosban rendeznek meg. A konferencia során Obama elnök csak egyetlen bilaterális találkozót tervez: Hszi Csin-ping kínai elnököt látja vendégül – közölte egy amerikai kormányzati illetékes. Előzőleg a török lapok nem zárták ki a lehetőségét annak, hogy Erdogant is fogadja az amerikai elnök.