oktatás;polgári engedetlenség;Márvány utca;

2016-03-30 12:30:00

Tiltakozás - Bezárták a tanterembe egy iskola diákjait

Bezárták a diákokat a fővárosi Márvány utcai gimnázium egyik tantermébe, hogy ne mehessenek az iskola elé tiltakozni március 30-án, a polgári engedetlenség napján - jelentette egy olvasónk. 

Ahogy lapunk is beszámolt róla, ma reggel 8 és 9 között országszerte beszüntették a tanítást az oktatásért tiltakozó tanárok. A megmozdulást még a március 15-i tüntetésen hirdette meg a tanári tiltakozások egyik vezéralakja, Pukli István, akinek iskolája, a Teleki Blanka Gimnázium előtt már reggel 8 óra előtt több százan gyülekeztek, a Márvány utcai gimnáziumban azonban nem engedték demonstrálni a diákokat.

Egy olvasónk azzal jelentkezett az intézmény elől, hogy a diákok az ablakon keresztül jelezték az utcán tiltakozó társaiknak, a szülőknek és civileknek, hogy egészen egyszerűen nem engedték őket demonstrálni, sőt bezárva tartották a fiatalokat a tanteremben, még a folyosóra is tilos volt kimenni.

Politikusok a tiltakozók között

Forrás: Facebook/VDSZ Szakszervezet

Forrás: Facebook/VDSZ Szakszervezet

Eközben a Radnóti Miklós utcában megtelt az iskola előtti terület, ott is több százan lehettek. A szülők, a diákok és a tanárok együtt énekeltek, például a Tavaszi szél című dalt. A közteret ott nemcsak civil szimpatizánsok töltötték meg, de ott volt Juhász Péter, az Együtt alelnöke, együtt tüntetett a pedagógusokkal Beke Károly, az MSZP elnökségi tagja, sőt Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció alelnöke is. A politikusok együtt énekeltek az iskola népével, az akció végén pedig a diákok köszönetet mondtak a velük, illetve tanáraikkal szimpatizálóknak, a szolidáris tömegnek.

Kockás kokárda a Ház ablakán

Kunhalmi Ágnes reggel 8 órakor az MSZP parlamenti frakcióirodájának ablakán függesztett ki kockás kokárdát. A szocialisták budapesti elnöke a Házat szerette volna szolidarításhoz öltöztetni, ám azt egyelőre nem tudni, hogyan fogadta az akciót Kövér László fideszes országgyűlési elnök.

Lásd még: Leállt az oktatás egy órára - Százak tiltakoztak az iskolák előtt (fotók)