- Ember az öröm ujjhegyén

Egy ember, aki egész életén át csak a jót írja meg versben, mesében. Nem akar bús, nemzethalált sirató költő lenni. Csokonai, Weöres és Dzsida világlátása vonzza. Az irodalomhoz kötődő legnagyobb élménye Petőfi Sándor költészete. Már nyolcéves korában ráébredt, hogy Petőfi ugyanazokat a szavakat használja, amit Kisújszálláson az édesanyjától, kovácsmester apjától és a parasztoktól hall. Csodálja Weörest, aki idős korára is gyerek maradt, és a magyar nyelv zsenije volt. Mint, ahogy Csukás István is az. Páratlanul használja a magyar nyelvet: virtuózan, szellemesen, színesen, tartalommal telítetten. Kodály Zoltán, Weöres Sándor és Csukás István sokszor dolgoztak együtt.

A mesék felé terelték

Egy napon született Andersennel, amit viccesen-tréfásan Isten ujjának nevezett. Az öröm ujjhegyén című kötetből idézek, amikor arról beszélgettünk, hogy milyen is volt a gyerekkor, az első eszmélés ideje: ”Ha visszagondolok a gyerekkoromra, meg arra a korra, a sok nyűglődésre, sok keserves évre, akkor is jó érzések töltenek el, hiszen a döntő dolgokban szerencsém volt. Ilyen szerencsének érzem azt is, hogy hova születtem. Apám kovácsmester volt, ami azért is érdekes, mert egy nagy udvarban volt a műhely. Mellette állt a barátjának a műhelye, ugyanabban az udvarban. A kedves szomszéd kerékgyártó volt, ő csinálta a kerekeket, apám meg csinálta a vas részeket. Kisújszálláson ez a nagy udvar kaszinó is volt. Mert az emberek akkor is bejártak, ha nem kellett lovat patkolni. Bejártak beszélgetni. Arra emlékszem, a vizesvödörben mindig hűlt a szóda és a bor. Fröccsöztek, miközben nagy vasrostán kukoricát pattogtattak. Élmény volt őket látni és hallgatni: ami a legfontosabb, a gyerekeket nem zavarták el.”

Hamar elkerült otthonról, felvették a békéstarhosi népi kollégiumba, hegedülni tanult, de hamar rájött, hogy az interpretálásnál izgalmasabb az önálló alkotói munka. A kollégium sokat köszönhetett Kodály Zoltánnak. Az ott tanult diákokból tanárok, karnagyok, neves zenészek lettek. De ő más utat választott.

Gyerekként már verseket írt. Pestre kerülve sorra jelentek meg írásai, hamar felkeltette az akkori magyar írók figyelmét. Tizennyolc-húsz évesen a Hungária Kávéházban egy asztalnál ült Réz Pállal, Kormos Istvánnal, Déry Tiborral, Tamási Áronnal.

A híres Ménesi úti kollégium diákjaként először jogi egyetemre jelentkezett, majd bölcsész lett, de nem sokáig. Otthagyta az egyetemet, többet tanult írótársaitól. Legtöbbet Czibor Jánosnak, Réz Pálnak, akivel a mai napig jó barátságban vannak, Kormosnak és Weöresnek köszönhet.

Kormos István, az akkori Ifjúsági Könyvkiadó szerkesztője kérte, hogy írjon meséket. És Csukás fellendíti a magyar meseirodalmat. De nem csak azt. A Fiatal Művészek Klubjának igazgatója is ő lett. A legendás klubról a mai fiatalok még ma is sokat hallanak. Igazgatása alatt képzőművészeti kiállításokat rendeztek, felolvasóesteket, gyerekeknek mikulásünnepséget, és akinek karácsonykor nem volt hová mennie, betérhetett a Fiatal Művészek Klubjába, mert ott mindig akadt egy-két jó barát. Sohasem egyedül döntött a programokról, hanem nagyszerű művészekből szervezett maga köré csapatot.

A "toronyszoba egyetem"

Illés egy Mányoki úti villában élt, a Gellérthegy oldalában, és a hányatott sorsú Czibort – szintén Kisújszálláson született – odavette albérletbe. Czibor fönt a toronyszobában lakott, ami műterem volt a villa tetején, nagy ablakkal, cserépkályhával. Itt verbuválódott össze az érdekes emberekből álló kártyaparti-társaság, tagjai: Abody Béla, Csukás István, Czibor János, Kormos István és Réz Pál. Pókereztek, diskuráltak, új ötleteket beszéltek meg. Csurka István egyik legsikeresebb drámája a Ki lesz a bálanya is erről szól. Csukásnak ez a toronyszoba jelentette az igazi egyetemet. Egyik válogatott verseskötetének címe: Felidézett toronyszoba.

Kormos egy ilyen kártyapartin kérte Csukást, hogy írjon meséket. Így született meg elsőként az Egy szürke kiscsacsi, amiben már szerepelt a híressé vált Mirr-Murr és barátja, Oriza-Triznyák.

Csukás István egy csoda ember volt, s az is maradt, aki jön-megy a gyerekek között, és mesél őszintén, vidáman. Nyitottságát, egyszerűségét szeretik a gyerekek.

Talán csak egy bántja, hogy ma már nincsenek olyan kávéházak, kiskocsmák, mint régen: a Sipos, az említett Fiatal Művészek Klubja, ahol összejöttek az írók, költők, festők, szobrászok, színészek, más bolondos emberek, és kevés pénzből ettek, ittak diskuráltak.

De így sem magányos, hiszen rengetegen szeretik, szeretjük. Különösen a gyerekek rajonganak érte, a Mirr-Murr, a kandúr, a Pintyőke cirkusz, a Keménykalap és Krumliorr, Pom-Pom és a Téli tücsök meséinek kitalálójáért. Sohasem kioktatni akar, nem didaktikus, hanem játékos, derűs meséi által az olvasó, a néző rájön arra, hogy a szeretet a legfontosabb.

Azon kevesek egyike, le merem írni, akinek nincs ellensége. Igazi reneszánsz ember. Költészete finom, játékos, egy mélyérzésű ember vallomásai szerelemről, barátságról, a paraszti világról, a szülőkről és a hazájáról. Zelk Zoltán írta hozzá: „S ha már versről beszélek, akkor ideje megmondanom, hogy irigyelnélek új verseidért – ha nem szeretnélek.” Cigány Zoltán pedig így vallott költészetéről: ”Petőfi 1844-es verseit lehet úgy olvasni, oldalról oldalra, mint Csukás István verseskötetét.” Kodály eképpen beszélt róla: ”Ezért fordultam Weöres Sándorékhoz szövegekért, mint akik már több gyűjteményben megmutatták, hogy tudnak a gyerekek nyelvén, selypítés nélkül… A fiatalok közül Csukás István hajlamos ilyenekre.”

Gyereklélekkel kell írni

Kevés író mondhatja el magáról, hogy már életében szobrot, festményt készítenek róla. Teskándon működik a Csukás István Nevelési és Oktatási Gyermekközpont. Az ottani gyerekek szavazták meg sok híresség közül válogatva, hogy az iskola Csukás István nevét viselje. Teskándon mondta a tanulóknak: „Mindenki volt gyerek, ez csodálatos dolog, csak sajnos nagyon sokan elfelejtik.”

Ez a gondolat mélyen igaz. Elfelejtik az emberek a saját gyerekkorukat. A gyerek végtelen kíváncsiságú, végtelen energiával akarja megismerni, meghódítani a világot. Csukás nem felejtette el a gyerekkorát, a falubeli neveket, Bagamérit. Gyereklélekkel kell írni, vallja. Ha ír, újra gyerekké változik, vagyis nyitottabb lesz, kitágul előtte a világ, lehullnak a hétköznapi gondok és megmarad a játékos szellem. A gyerek nézi a felnőttek mechanikus, robotszerű, szürke életét, és kialakítja róla a maga sajátos véleményét, mint ahogy a Keménykalap és krumpliorrban is a felnőttek kicsit bugyuták.

Létezik Csukás István-díj és pályázat is. Szárszón Csukás István Színházba járhat a környék apraja-nagyja.

Sok író ismerősöm van, de kevés író barátom, Csukás István a kevesek közé tartozik. Ha vele beszélek, sosem mérlegelek, az mondom, amit érzek, amit gondolok, mert tudom, csak őszintén érdemes vele beszélni.

Csukás tisztelte, szerette Weöres Sándort, hozzá írott versét idézem:

„ Költők között király, látom koronádat,

reá a Nap rézpénzt, a Hold meg opált rak,

mint a népmesében, tiszta lélek vezet:

s fent az öregisten Érted vekkedezett:

el-elkanyarodtál, s mélybe is, meg föntre,

s ámul széles ország, büszke lehet Csönge!

Én se ülle-fülle verset fújok Rólad,

nemcsak árendása vagy a magyar szónak,

állítom, keményen megnyomva a krétát:

Arany János óta alig íly poétánk,

kinek, ha könyvébe belelapoznának,

elegendő lészen népe a Hazának!

Lehelek, mint ama bölcsőre, meleget,

kívánok napsütést, zsédincét eleget.

S ránk nevetsz, Szaturnusz kalap-pereméhez

pöccintve az ujjad, ifjú Hatvanéves –

S kiknek lábnyomába kívántál állni:

kezét nyújtja Ady, Babits, Kosztolányi.”

Csukás Istvánról írtam egy könyvet, 2009-ben jelent meg, az volt a címe Az öröm ujjhegyén. Ez István egyik versének címe. És ő valóban ott él, az öröm ujjhegyén, játékos szelleme legmagasabb fokán. Csoda ember, boldog születésnapot!