A mosoly országa

Azzal már régóta tisztában vagyunk, hogy olyan országban élünk, ahol minden a legnagyobb rendben van. Ahol csupa öröm éri a lakosokat és amelyről példát vehet az összes szövetségese, valamint ellensége is. Már legalábbis, ha a hatalom bármely képviselőjét halljuk. Időlegesen persze lehetnek apró problémák, de gyorsan elháríthatók, s különben is, ezek jelzik, mennyire emberi a rendszer. Röviden: ez a mosoly országa.

Ha pedig a kancelláriaminiszterre figyelünk - s csütörtökönként ez a média házi feladata -, akkor már majdnem el is hisszük, hogy így van. Lázár János mindig mindenre megfelel, nem lehet zavarba hozni, s az általa festett összkép derűs és pozitív. Legutóbb azonban kiderült, hogy még erre is rá tud tenni egy lapáttal. Szó szerint azt mondta ugyanis: minden miniszter vidám kell hogy legyen, amíg a miniszterelnököt látja. Mellesleg arra a kérdésre reagált így, hogy vajon Balog miniszterrel sikerült-e egyeztetni az intézmények megszüntetése körüli ellentéteket, avagy az emberi erőforrások legfőbb letéteményese szomorú marad-e.

A miniszter kedélyállapotára vonatkozó egyszerű megnyugtatásnál többet érdemel ez a kijelentés. Először is azért, minthogy a kormány összes tagjának előírja a megfelelő viselkedésmódot. Nem feltételes, hanem felszólító módban. Másodszor, mivel azt is tartalmazza, hogy addig kell vidámnak lenniük, amíg a miniszterelnököt látják. Amikor már nem látják, akár búskomorság is úrrá lehet rajtuk. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy Lázár miniszter szerint ilyesmi aligha fordulhat elő, hiszen itt egy örökös miniszterelnökről van szó, aki egész életét feltette arra, hogy népét vidámnak lássa. Elsőül is népe kiválasztott szolgáit, a minisztereket. Végül azt se felejtsük el, hogy midőn ezt elmondta, Lázár János maga sem bírta megállni, hogy a szokottnál szélesebb mosollyal és vele hatásszünettel hívja fel a figyelmet örök érvényű kijelentésére.

Akkor persze már túl volt egy másik emlékezetes közlésén, ami a pedagógusok szerdai tiltakozó akciójával volt kapcsolatos. Bejelentette ugyanis, hogy "más kormányok a tegnapi nap után kinevetnék a tiltakozókat, a mi kormányunk azonban komolyan veszi". S hogy mennyire komolyan, azt több tételben is igazolta. Elismerte ugyan, hogy az oktatásügyben vannak érzékelhető problémák, de azt ajánlotta, hogy ezekről a jelenlegi keretekben tárgyaljanak. Például a köznevelési kerekasztalon, amelyet a hatalom telerakott híveivel, akik bátran helyeselnek a kormány valamennyi megnyilvánulására. Valamint késznek mutatkozott, hogy külön-külön találkozzék mind a 140 ezer pedagógussal, "ha ez lesz a feladata", tudván, hogy nem lesz, viszont ezzel is bevitt egy kis vidámságot - gúnyt, iróniát, cinizmust - a probléma megvitatásába.

De a mosolygásnak ezzel még nem lett vége. Egy nappal Lázár miniszter után az általa is emlegetett Balog miniszter jött elő a farbával. Bejelentette ugyanis, hogy rájöttek, miképpen lehet fából vaskarikát csinálni. A megszűnő, de meg mégsem szűnő Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) helyébe mintegy hatvan kis Klik lép majd. Ezek önálló jogi személyiséggel, s önálló költségvetéssel rendelkeznének, közvetlen kapcsolatban lennének az iskolaigazgatókkal, akiknek ily módon erősítenék az önállóságát.

Bár előre semmilyen - jó vagy rossz - kezdeményezést nem illik elparentálni, azért ez a megoldás méltó a mosoly országához. Ahhoz a rendszerhez, amely bármilyen probléma vagy gond ürügyén először is visszafelé mutogat. Annak ellenére, hogy az ellenzék nem sok vizüket zavarja - nem is nagyon kíváncsiak rájuk -, azért a Fidesz illetékes hivatala azonnal megkontrázza véleményüket. Mégpedig elvi alapon. Ennek kezdete mindig az, hogy "az a baloldal...". Ha az oktatásról van szó, akkor azok kritizálnak most, akik kormányzásuk alatt több száz iskolát zártak be, utcára tettek több ezer pedagógust és elvettek tőlük egy havi bért. Ha a gazdaságról, akkor azok, akik majdnem csődbe vitték az országot. Hogy a baloldali "rémuralom" óta már csaknem hat év telt el és sok területen csak rosszabb lett a helyzet, az már nem érdekli őket.

A lényeg ugyanis az, hogy mindenki legyen vidám. A miniszterek és a kormánypárti képviselők, valamint a hívők azért, mert rendszerük megingathatatlan. Különösen, ha a miniszterelnököt látják. A többiek meg azért, mert a helyzetük ugyan rossz és a hatalmat nem is érdeklik, viszont csőstül hallgathatják-olvashatják a kincstári blődségeket. Amelyek ugyan jobbá nem teszik sem az országot, sem a kormányzást, viszont legalább megmutatják, micsoda szellemi nagyságok vannak uralkodó pozícióban. Fő törekvésük, hogy a kedves vezető elégedett legyen. Velük.

Ezért teremtették meg a mosoly országát. Ami ugyan sokszor röhejes, de a benne élők inkább tragikomikusnak érzik.