Bundesliga;Dárdai Pál;Hertha BSC;

2016-04-02 07:54:00

Kosármeccsel hangoltak Dárdaiék

Két hetes szünet után folytatódik a labdarúgó Bundesliga, amelyből már mindössze hét forduló maradt hátra. Az már most biztos, hogy ha a Hertha kikapna idegenben, a Mönchengladbach ellen, üldözője, a Schalke pedig győzne Ingolstadtban, Dárdai Pál együttese akkor is maradna a harmadik helyen. A magyar tréner mindenesetre nem éppen mindennapi edzéssel készítette fel gárdáját a vasárnapi megmérettetésre.

Csütörtökön a taktikai elemek magoltatása helyett egy tornacsarnokban kosárlabdáztak a berliniek. Nem volt azért vérremenő csata, maga Dárdai is elismerte, hogy nem nevezné magát e sportág nagy ismerőjének. Azt azonban felismerte, hogy néhányan a parketten is remekül felismerték magukat. „Jens Hegeler például remekül feltalálta magát” – fejtette ki a magyar tréner. Vélhetően az amerikai Anthony Brooks sem okozott volna csalódást, ő azonban nem mutathatta be ebbéli képességeit, s ami még nagyobb baj, a Gladbach ellen sem játszhat sérülés miatt. Mivel az együttes középhátvédjéről van szó, nem is kell ecsetelni milyen súlyos veszteség ez Dárdaiék számára.

Elvileg Sebastian Langkamp pótolja majd, de a csapatkapitány, Fabian Lustenberger is szóba jöhet, aki azonban az utolsó két bajnokin nem lépett pályára. Dárdai úgy vélte, nincs szükség plusz motivációra a Mönchengladbach ellen, s mindenki pontosan tudja, mi a dolga. Amennyiben ugyanis a berliniek nyerni tudnának idegenben, már kilenc ponttal előznék meg a Gladbachot, s egyre reálisabb célkitűzés lenne a Bajnokok Ligája indulást biztosító harmadik hely megkaparintása.

Nagyon nehéz dolguk lesz a berlinieknek a Borussia Park Stadionban, mivel utolsó négy tétmeccsüket elveszítették André Schubert együttese ellen, legutóbb, ősszel, Berlinben pedig súlyos, 4-1-es vereségbe futottak bele.

A Bundesliga két magyarja is nagyon nehéz meccsre számíthat. Az utóbbi időben sokat bírált Huszti Szabolcs (a Frankfurter Rundschau két hete csalódásként aposztrofálta) együttesével, az Eintracht Frankfurttal a Bayern München otthonában lép pályára, Kleinheisler László csapata, a szintén a kiesés ellen harcoló Werder Bremen pedig a második helyezett Dortmund stadionjában vendégszerepel.

Bundesliga, 28. forduló
Szombat
Bayern München-Frankfurt (Tv: Eurosport 2, 15.30), Darmstadt-VfB Stuttgart, HSV Hannover-Hamburger SV, Ingolstadt-Schalke 04, Mainz-Augsburg, Borussia Dortmund-Werder Bremen (Tv: Eurosport 2, 18.30).
Vasárnap
Mönchengladbach-Hertha BSC (Tv: Eurosport 2, 15.30), Hoffenheim-Köln (Tv: Eurosport 2, 17.30). 
Az élcsoport. 1. Bayern M. 69, 2. Dortmund 64, 3. Hertha 48.