Bírálják a Seselj-ítéletet

Fellebbezhet a Vojislav Seselj szerb radikális vezér felmentő ítélete ellen Serge Brammertz, a hágai Nemzetközi Törvényszék (ICTY) főügyésze. Bejelentette azt is, az ügyészség elemezni kívánja, követett-e el hibákat a bírói tanács munkája során. 

Mint mondta, harminc nap van a fellebbezés benyújtására, „de egészen biztos, hogy már korábban meghozzuk a döntésünket” - fejtette ki Brammertz a bécsi Presse napilapnak. A főügyész azonban úgy foglalt állást, nem igazak azok az állítások, amelyek szerint az ítéletet rosszul készítették volna elő. A Vajdaság Ma közlése szerint ugyanakkor rámutatott arra is, hogy a bírói tanács bírái sem voltak egységesek az ítélet meghozatalakor, hiszen az olasz bíró, Flavia Lattanzi mindvégig azon a véleményen volt: bizonyítottak a Seselj által elkövetett bűncselekmények, s indokolt a büntetés, ami homlokegyenest az ellenkezője annak, amit a másik két bíró állított. Brammertz arra is rámutatott, hogy a másik két bíró álláspontja merőben eltér attól, ahogyan ma a horvátországi és boszniai háborúkra tekintünk.

"Aggályaim támadnak, amikor a bírók úgy vélik, hogy Seselj harcosai csak segítettek az embereknek és nem követtek el bűncselekményt, s amikor azt állítják, hogy nem űzték el a lakosságot, és nem történt sem előre kitervelt, sem módszeres támadás a civilek ellen. Az egészen egyszerűen nem felel meg az igazságnak, hogy az embereket humanitárius okokból zsúfolták autóbuszokba", magyarázta Brammertz, aki a bírók azon állítását is élesen bírálta, miszerint Seselj a gyűlöletbeszédet, vagyis a bűncselekményekre való felbujtást csak azért alkalmazta, hogy motiválja az embereit. "Ha abból indulunk ki, hogy nem volt semmiféle konfliktus és hogy a bűncselekmények nem is voltak azok, akkor természetesen nagyon nehéz valakit felelősként elítélni. Elemezni fogjuk, hogy vajon a bírói tanács nem követett-e el jelentős hibát", hangsúlyozta a főügyész, aki elvetette azt a vádat, miszerint az ügyészség szerbellenes lenne, mondván, a Seselj elleni perben a kezdetektől fogva számos probléma volt.

Szerző

Tömegsír Palmürában

Tömegsírt fedezett fel a szíriai hadsereg Palmürában, azt követően, hogy a városból sikerült kiszorítani az Iszlám Állam (IS) fegyvereseit.

Összesen negyven holttestre bukkantak a város északkeleti részén – adta hírül a helyi média. A halottak között sok a nő és a gyermek. Néhányukat lefejezték, másokat agyonlőttek. A halottak egy része katona, illetve kormánypárti tisztviselő volt, s 24 a polgári személyek száma. A londoni székhelyű Szíria megfigyelőközpont szerint az Iszlám Állam számos embert gyilkolt meg Palmürában, akiket aztán a város peremére szállítottak. A tömegsírban talált holttesteket egy helyi kórházban vizsgálják.

Bassár el-Aszad szíriai elnök kormányerői egy héttel korábban foglalták vissza a várost. Az IS tavaly novemberben vette át az irányítást Palmüra felett, ahol számos antik értéket semmisítettek meg.