Fotó;vers;platánok;

2016-04-05 08:24:00

"Ez itt az én hazám..." - Kiáltás a platánokért

Harcos Katalin: Kiáltás a platánokért

Ó, jaj, minden földre sújtott ágért!

Ó jaj, a fákért, százszor és ezerszer!

Ó, jaj, minden hontalan madárért!

Ó jaj, ki döntése pusztított ez egyszer!?

Árnyas fák alatt a Hild-udvaron

hajdan mennyit üldögéltem csendben.

Áttört a napfény a smaragd lombokon,

s kusza mintákat rajzolt az ölemben.

Fent cserfes madarak dicsérték a létet,

lent levélsusogás andalított kéjjel…

noteszemben hosszan sorok gyülekeztek,

víg versek születtek, mámoros mesékkel.

Most a falak között honol a halott csend.

Csonka tőkék, mint fák bús sebei, sírnak.

Dúlt magányban, üresen ásít már a kert,

nyoma sincs életnek. Madarak sem hívnak.

Fakó fény fázósan bóklászik köröttem,

a smaragdcsillogás réges-rég tovatűnt.

Nincs kert, nincs pad, nincs, mi felderítsen.

Lelkem kiszárad, az élet messze került.

Ó, jaj, minden földre sújtott ágért!

Ó jaj, a fákért, százszor és ezerszer!

Ó, jaj, minden hontalan madárért!

Ó jaj, ki döntése pusztított ez egyszer!?