Saját hadseregét építi Putyin

Publikálás dátuma
2016.04.06. 12:03
Fotó: Robert Cianflone/Getty Images
Vlagyimir Putyin orosz elnök közös egységet kíván alakítani a rendőrség és a belügyminisztérium egységeiből: az újonnan létrehozandó nemzeti gárda közvetlenül alá tartozna. A gárda feladata a terrorizmus és a szervezett bűnözés lesz. Vezetésével Viktor Szolotovot bízták meg, aki eddig a belügyminisztérium csapatait irányította,

Szakértők úgy vélik, a nemzeti gárda létrehozása összefüggésben áll a romló gazdasági mutatókkal, valamint a közelgő parlamenti választással. „Erősíteni kell a belbiztonsági erőket, fel kell készíteni őket a legrosszabbra” – értékelt egy moszkvai kutatóintézet vezetője, Konsztantyin Kalasev. Az orosz elnök már februárban is arról beszélt, hogy „külföldi erők alá akarják ásni” a szeptemberi parlamenti választást.

Mark Galeotti, a regionális biztonság szakértője blogjában azt írta, amennyiben valaki saját hadseregét építi fel, annak egyedüli oka a különféle megmozdulásoktól való félelem lehet. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője ugyan visszautasította ezeket az állításokat, de azt azért elismerte, hogy az új fegyveres erő feladatai közé a nem engedélyezett tüntetések feloszlatása is tartozik majd. A vitatott, 2011 decemberében megrendezett választás, illetve Putyin 2012 májusi, elnökké történt újraválasztása után is tüntetések törtek ki az országban.

Szerző
Témák
Putyin hadsereg

Több tízezren tüntettek Dél-Amerikában

Több tízezren tüntettek Peruban, öt nappal az elnökválasztás megrendezése előtt, a voksolás favoritjának számító Keiko Fujimori ellen. 

Több polgári kezdeményezés hívott fel a demonstrációra 24 évvel azután, hogy apja, Alberto Fujimori, aki 1990-2000 között volt hazája államfője, elrendelte a törvényhozás feloszlatását. Keiko Fujimorit azzal vádolják, hogy apja örökébe akar lépni. Becslések szerint mintegy 20 ezer és 50 ezer közötti lehetett a megmozdulás résztvevőinek száma.

A jobboldali populista jelölt mindenesetre nyíltan elhatárolódott apja antidemokratikus kezdeményezéseitől. Vasárnap a kamerák előtt írt alá egy dokumentumot, amelyben a demokratikus intézmények megőrzése és az emberi jogok érvényesülése mellett tett hitet. Alberto Fujimori jelenleg 25 éves börtönbüntetését tölti az emberi jogok megsértése, illetve korrupció miatt.

Keiko Fujimori a legesélyesebb jelölt az április 10-én esedékes parlamenti választáson. Várhatóan több mint 40 százalékot szerez ugyan, ez azonban még nem lesz elegendő az abszolút többséghez. A második helyért a jobboldali liberális pénzügyi szakértő, Pedro Pablo Kuczynski és a baloldali jelölt, Veronika Mendoza küzd.

Szerző

Megölték az al-Kaida vezetőjét

Az al-Kaida terrorszervezet megerősítette, hogy meghalt egyik vezetője egy amerikai légicsapás során Szíriában. Abu Firasz al-Szurit vasárnap ölték meg – derül ki a dzsihatisták interneten közzétett nyilatkozatából. 

A Reuters még hétfőn közölte amerikai forrásokra hivatkozva al-Szuri halálhírét. Fiával együtt halt meg. Az al-Kaida szíriai szárnya, az an-Nuszra Front tagja volt.

Firasz, eredeti nevén Radvan Nammusz, sokáig Oszama bin Laden egyik munkatársa volt, Afganisztánban harcolt. Sok követője volt, beszédeit az interneten is közzétették. Az an-Nuszra Front alapítói közé tartozott, illetve a szervezet súra tanácsának, politikai döntéshozatali testületének volt magas rangú tisztviselője.

Szakértők úgy látják, megölése nagy csapás az al-Kaida szíriai szárnyára. Szíriában ugyan fegyverszünet van érvényben, ám ez nem vonatkozik sem az an-Nuszra Frontra, sem az Iszlám Államra (IS).

 

Szerző