Vicces ember az államtitkár!

Vicces ember az a Völner Pál. Az Igazságügyi Minisztérium államtitkára élcelődött az egyik kereskedelmi televízió híradójában, látva, hogy az MSZP-s politikusok tanulva a korábbiakból, „virrasztást” tartanak a választási hivatal kapujában, azt mondta: a szocializmusban banánért álltak sorba a szocialisták, most népszavazásért.

Völner Pálnak igaza van. Ciki dolog, ha a zöldséges gyakorol kegyet a vevővel, mint tehették ezt abban az előző rendszerben, talán a Völner szülőknek is sorba kellett állniuk azért a nyomorult banánért. Hiába volt pénz a zsebükben, ha nem volt banán a boltban. Én is emlékszem, anno az édesapám panaszkodott, a TÜZÉP telepen órákig állt sort a télire szánt szenünkért, meg a fáért. De a fa volt kevés, nem az erre szánt pénzünk. Voltak osztálytársaim, akiknek már akkoriban volt nyugati farmerja, meg márkás sportcipője, nekem csak Trapperem, meg bakancsom, de nem kellett sorba állnunk meleg ruháért, adományokért.

Völner Pál is tudja, hogy amikor rezsicsökkentő Németh Szilárd csepeli kisúttörőként még a Sej a mi lobogónkat című dalt harsogta, felesleges lett volna rezsicsökkentésen törnie a buksiját, mert a villany és gázszámlát a csepeli melósok is ki tudták fizetni.

Völner Pál biztosan tudja, ma minden karácsonykor sok százaknak kell sorba állniuk egy tál meleg ételért. Sok ezer család kénytelen sorban állni, ha ruhát osztanak valamelyik segélyszervezetnél, s ugyanezt teszik a gyerekeik iskolaszünetben a napi egyszeri meleg ételért.

Mert van a boltban banán, ruhát is kapni, csak pénzük nincs megvenni. Hogy a szociknak sorba kell állniuk már a népszavazásért is? Ez csak hab a vicces Völner Pál kakaóján.

Szerző

Vasárnap -Tóbiás: a Fidesz ne gondolkozzon további jogi csűrcsavaráson

Az MSZP elnök-frakcióvezetője értékelése szerint a párt a magyar népnek nyerte meg a vasárnapi boltzárral kapcsolatos népszavazásért folytatott csatát. Tóbiás József szerdán közölte azt is: ezen a népszavazáson - a földügyi és a bérplafonnal kapcsolatos népszavazással együtt - a Fidesz politikájáról lehet majd véleményt mondani.

Az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a kérdések a Fidesz politikájából fakadnak, ezért a választók a kormánypárt elmúlt évekbeli tevékenységéről mondanak majd véleményt a háromigenes népszavazáson.

A politikus elmondta, másfél éves küzdelmen vannak túl, és bár sokan pr-akciónak gondolták az MSZP kezdeményezését, a szocialisták arra akartak jogot szerezni az ország többségének, hogy véleményt mondjon a saját életét érintő kérdésről.
A Kúria vasárnapi boltzárral kapcsolatos döntését úgy értékelte: van még remény, van még néhány sziget, ahol a jogállam csíráit igyekeznek megőrizni.

Tóbiás József azt kérte a Fidesztől, ne gondolkozzon további jogi csűrcsavaráson, hagyja, hogy a nép elmondja a véleményét róluk és azt tartsák tiszteletben.

A szocialista Nyakó István, akinek vasárnapi boltzár eltörlésével kapcsolatos népszavazási kérdését szerdán hitelesítette a Kúria, azt mondta, egyeztetett a földügyben népszavazást kezdeményező Gőgös Zoltánnal, az MSZP elnökhelyettesével és az állami bérplafonról népszavazási kérdést benyújtó Kész Zoltán független országgyűlési képviselővel, hogy közösen gyűjtik össze a kérdésenként szükséges 200 ezer aláírást. Azt mondta, június 3-ig - amikor Kész Zoltánnak be kell nyújtani az aláírásokat - az összes aláírást összegyűjtik.

Nyakó István elmondta azt is: nem fogják elfelejteni, mi történt február 23-án. Felhívta a rendőrség, az ügyészség és az Alkotmányvédelmi Hatóság figyelmét törvényi kötelezettségeire, vagyis hogy nyomozzanak a Nemzeti Választási Irodánál történtek ügyében.

Azt kérte, hogy a hatóságok adjanak tájékoztatást arról, hol tart a nyomozás.

Arra a felvetésre, hogy lehet-e sikeres a népszavazás, Tóbiás József közölte, ezelőtt másfél évvel senki sem hitt abban, hogy lehet a boltzárról népszavazás. Úgy fogalmazott, nem kishitű, tudja ugyanis, ha megszerezték a jogot a választópolgároknak a népszavazásra, akkor a választópolgárok dönteni is fognak. Beszélt arról is, hogy nem pártpolitikai kérdésekről van szó, így ha valamely párt, civil szervezet segíteni akar az aláírások összegyűjtésében, annak partnerséget ajánlanak.

Szerző

Vasárnap - PM: meg kell tartani a 100 százalékos vasárnapi pótlékot

A Párbeszéd Magyarországért üdvözli a Kúria szerdai döntését és támogatja a vasárnapi boltzár eltörléséről szóló népszavazási kezdeményezést, de csak abban az esetben, ha ez nem jár együtt a kereskedelmi dolgozók vasárnapi pótlékának csökkenésével - közölte a párt szóvivője.

Tordai Bence hangsúlyozta, hogy a hatályos jogszabály kifejezetten a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvényre hivatkozik, amikor meghatározza a kereskedelmi dolgozóknak jelenleg járó 100 százalékos vasárnapi pótlékot. A PM mindenképpen el akarja kerülni, hogy a vasárnapi zárva tartás eltörlése a kereskedelmi dolgozók pótlékának csökkenését is jelentse - emelte ki.

A Kúria szerdán megváltoztatta a Nemzeti Választási Bizottság döntését és hitelesítette Nyakó István vasárnapi boltzárral kapcsolatban benyújtott népszavazási kérdésének aláírásgyűjtő ívét. A kérdés úgy hangzik: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés semmisítse meg a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvényt?".

Szerző