Kíváncsi lennék, vajon mit szólt Ferenc pápa a róla készült filmhez. Az biztos, hogy látnia kellett, hiszen miért épp a Vatikán első emberének ne lennének személyiségi jogai, ha egy mozi akar róla mesélni. És kíváncsi lennék arra is, hogy amikor a szerzők mondjuk beavatták-e a munka fázisaiba, Ferenc pápa kivételes intelligenciája és érzékenysége vajon mennyiben játszott közre, hogy ez a film kikerülte a hittérítői buzgalom csapdáját? Hogy inkább egy kissé szürke lett, semhogy elfogult jelleget öltsön. És egyszerűen csak egy tisztességes, játékfilmesített életrajz legyen, nem túl meglepő információkkal.
Nem kell ahhoz vallásosnak lenni, hogy valakiben felébredjen a kíváncsiság a Ferenc pápa – Buenos Airestől a Vatikánig című spanyol-argentin-olasz játékfilm iránt. Pontosabban Ferenc pápa iránt, aki a világ egyik legbefolyásosabb embereként a szerénység, az egyszerűség, a társadalom kitaszítottjaival vállalt szolidaritás példaképe. Bármily furcsa, a Szentszék fejéről szóló film attól érdekes, ha érdekes, hogy egyáltalán nem nevezhető vallásosnak vagy hitbélileg elfogultnak. Ettől rokonszenves, bár mintha az argentin alkotógárda kissé túlsiette volna nagy fiát még életében a vászonra vinni. Nem a jezsuita tanok, nem a katolikus vallás tanításainak beszivárogtatását használja a film díszítőelemként, figyelme központi tárgyának az embert tekinti. Azt a különleges személyiséget, aki egyházi hatalomként az igaz keresztyéni nézetek szerint él, beszél és cselekszik példaértékűen. A film érdeme, hogy emberközpontú, mint választott hősének tevékenysége.
Az már más kérdés, hogy kit milyen öröm és milyen csalódás ér az életrajz láttán. Beda Docampo Feijóo rendező sallangtalanul idézi meg a kamaszkor és a felnőttkor egy-egy mozzanatát, de nem feltétlenül sikerül egy igazi, izgalmas ívet felrajzolnia, tán az elbeszélésmód töredezettsége miatt. Mozaikosan szerkesztett történetében egymáshoz nem zökkenőmentesen illeszkedő jeleneteket ragad ki, időben kissé hektikusan hol előre, hol hátra táncol velük. Valójában nem igazán néz a mélyére annak, mitől lesz Jorge atya a világ rokonszenvét kiérdemlő Ferenc pápa.
Az alkotás nem nevezhető hitbélileg elfogultnak FORRÁS: CIRKO GEJZIR
A Buenos Aires-i ifjúság képei tele vannak színnel, kedvességgel, egy fiatal fiú világra csodálkozásával. A kép mégsem áll szervesen össze az ötgyermekes családról, az anyai szigorról, a fiú első tapasztalatairól a társadalmi igazságtalanságokról. Amelyek pedig meghatározóak lesznek mindvégig az életében. Színes életképek sorjáznak, de nem adják ki annak az izgalmas nézeteivel meghökkentő későbbi Jorge atyának a fiatalkori személyiségét, aki iránt pedig a film felkelti az érdeklődést. Látjuk azt a nagyon rokonszenves, kedves mosolyú fiatal fiút, aki a Szent Ferencről szóló könyvet szorongatja a kezében, de nem meri leszólítani a rokoni esküvő egy szépséges résztvevőjét. Aztán mégis látjuk őket táncolni neki feledten, de a lányról – vagy a lányokról - aztán soha többé nem esik szó, s a nagy fordulatról is csak annyi, hogy Jorge kijelenti, mégsem orvos akar lenni, hanem pap.
A felnőttkort, a papi szolgálatot ugyanígy életképszerű felvillanások idézik fel, és megint csak hiányzik a játékfilmhez szükséges ragasztóanyag, amitől drámai ívet kapna a történet és egy személyiség kibontakozása. Egy nem mindennapi barátság színezi az előmenetelben egyre feljebb kerülő Jorge atya életét. Egy spanyol újságírónő, Ana magánéleti konfliktusát, férj nélküli terhességét fűzik a szerzők a pápai életrajzba úgy, hogy a kibontakozó barátságukkal illusztrálják Jorge atya nyitottságát, egyszerűségét, jólelkűségét. Anáról nem sokat tudunk meg, rá főként azért van szükség, hogy az ő sorsával illusztrálja a film a leendő Szentatya negatív véleményét az abortuszról. Ana apa nélkül megszüli a gyermekét, hogy a későbbi Ferenc pápa keresztelhesse meg. Naiv és illusztratív szál, viszont mint újságíró, beszélgetéseikben sok mindent kimondathat a későbbi pápával a hatalom visszaéléseiről, a korrupcióról, az emberi élet szentségéről, az egymásért vállalt szolidaritásról.
Visszafogott a film a látványosságokban, Buenos Aires-ben éppen úgy, mint Rómában. A témában kevésbé informált néző ugyan nem mindig tudja követni, a mozaikos szerkesztés miatt, hogy hol is tartunk éppen, de a lényeg követhető. Egyszerű felvételek idézik meg a két egymás utáni pápaválasztást, ahogy Bergoglio bíborosból Ferenc pápa lesz, s a dús egyházi pompa helyett az egyszerűség költözik a Vatikánba. Végül néhány eredeti felvételen a film behozza a valóságos pápát, aki zömökebb, pocakosabb és jóságosabb arcú, mint az őt rokonszenvesen, de visszafogottan alakító magas, karcsú argentin Dario Grandinetti. (Aki remek alakítást nyújtott a zseniális Eszeveszett mesék című, tavalyi Oscar-jelölt argentin filmben.)
(Ferenc pápa – Buenos Airestől a Vatikánig ***)