Merkel;Hollande;

2016-04-07 10:32:00

Hollande elnök vendége lesz Angela Merkel

Francois Hollande francia elnök ma Angela Merkelt fogadja kormányközi konzultációkra az észak-franciaországi Metzbe. A megbeszéléseken a két ország több minisztere is részt vesz. A találkozót egyfajta „hídépítésnek” is tartják a két állam között, miután Hollande elnök elhatárolódott a német kancellár által képviselt nyitott menekültpolitikától.

A francia elnök ugyanakkor cáfolta azt az állítást, amely szerint válságba került volna az Európai Unió francia-német motorja. Utalt arra, hogy az Európai Unió csúcstalálkozóin mindkét állam ugyanazt a véleményt képviselte, „amely végül a Törökországgal való megállapodást is lehetővé tette” – emelte ki a német Bild napilapban. „Tény az, hogy Európa csak abban az esetben fejlődhet, ha Franciaország és Németország ugyanolyan ütemben halad előre” – emelte ki Hollande.