eltűnés;Sápi Attila;

2016-04-08 11:40:00

Sápi Attila eltűnése - Már politikai szálon is nyomoznak

Sápi Attila, az év elején eltűnt zuglói MSZP-s önkormányzati képviselő korábbi politikai és üzleti kapcsolatait veszik górcső alá a nyomozók ezekben a hetekben, mert eddig eredménytelenül keresték a férfit, akinek az adatok szerint nem voltak haragosai – értesült a Magyar Nemzet.

A lap rendőrségi forrásból megtudta, semmilyen értékelhető információ nincs Sápi Attiláról, így nem sikerült megtudni sem azt, hogy esetleg külföldre ment, sem azt, hogy életét vesztette vagy bűncselekmény áldozatává vált volna – mint ahogy a nyomozók kizárni sem tudták egyik lehetőséget sem. A rendőrök aprólékos munkával keresik az eltűnés vélhető okait, így például átvilágították Sápi időközben felszámolt, magánnyomozással is foglalkozó cégét, amely 100 millió forintos köztartozást hagyott hátra.

Az egykori cég ügyfélkörét is egyenként végigvizsgálják, nincs-e köztük olyan megbízó vagy éppen megbízás, ami kiválthatta például Sápi Attila eltűnését. Ahogy azt elmondták: – Egy éven belül kell valamilyen nyomra bukkanni. Ennyi idő alatt – ha külföldre ment vagy vitték – akkor is kell valamilyen információnak keletkezni, ha életben van. Addig is az üzleti és politikai kapcsolatait kell górcső alá venni. Sziszifuszi munka, mivel az eltűntnek látszólag nem voltak haragosai.

Sápit egy hónapja több bizottságból is visszahívták, de arról a helyi pártok sem tudnak, hogy eltűnésének bármi köze is lenne alig egyéves képviselői munkájához.

A teljes cikket itt olvashatja.