Előfizetés

A második fülkeforradalom

Háromigenes népszavazás készül. Valójában arra való, hogy kimondhassuk az eddig torkunkra forrasztott nemeket. A kérdések maguk is fontosak, ám többet jelentenek, mint három rossz törvény módosítását. Nem véletlenül mondják kormánybuktató népszavazásnak, akkor is, ha egyetlen kormánynak sem kell lemondania ilyenkor kudarc esetén. (Mi sem tettük, ki tudja, jól, vagy rosszul döntöttünk?) Csak éppen a szufla mehet ki belőle, ilyet is láttunk már. Hát még egy olyan kormányból, amelyik folytonosan az elsöprő többség felhatalmazására hivatkozik, „fülkeforradalomból” nyeri legitimitását. Hát most itt egy újabb fülke.

Még lehet egy-két dobásuk, hogy elzárják előlünk. Nagyon kínos lenne, de felbukkanhat egy másik Erdősi Lászlóné, aki az Alkotmánybíróságnál tesz panaszt, pár kopasz gyámolítóval az oldalán. Annyira nem lehet szegény az eklézsia, ha a templom kincseit szét is lopták, hogy ne akadhatnának újabb derék, az idős hölgyekkel előzékeny futballdrukkerek és tisztességben megőszült polgármester-feleségek . Ha nem félnének a még nagyobb népharagtól, simán módosíthatnák a népszavazási törvényt is, persze visszamenőleg: mondjuk ezután 15 millió résztvevő kell az érvényességhez. Tessenek jobban buzgólkodni a népszaporulaton, hőbörgés helyett szülni az unokákat, ha jók lesznek, ők majd szavazhatnak. Talán.

Ha nem ilyen önhitt, görcsös, hibáit elismerni képtelen hatalomról volna szó, egyszerűbb lenne, ha rászánnák magukat a „rendezett visszavonulásra”, mint a németek Sztálingrád után. Sokan mondják: ez lesz, még időben változtatnak a legtöbbeket hergelő vasárnapi boltzáron. Inkább azt hiszem, a teljes hátraarc helyett oldalsasszék, a szokásos tánclépések jönnek. Először csak néhány bolt nyithat ki, talán nyáron a balatoniak, később az élelmiszerüzletek, a kalaposok vagy az órások, esetleg azok, akiknek a nevében szerepel például a C, a B és az A betű. Aztán, ahogy a KDNP kilocsogta a vészforgatókönyvét, évente mindenki 12-szer, és így tovább, hogy csökkenjen az össznépi bosszankodás, leszeleteljék az ellenállást.

De ne dőljünk hátra, hogy eszerint lassacskán legalább ez megoldódik. Ezerszer bebizonyosodott: csak az erőből értenek. Még erre is csak akkor kerül sor – már ha kerül -, ha megrémíti őket az aláírások gyors szaporodása. Anélkül soha. Nem Kutuzovok: csak akkor képesek visszavonulni, ha látják a felfegyverzett túlerőt. Macbeth is csak akkor adta fel, amikor azt látta: megindult ellene az egész birnami erdő, úgy, amint a boszorkányok jövendölték a vesztét.

A mi kis piti, vérontásig nem merészkedő, modernné szelídített Macbethjeink minden megtettek, hogy megállítsák az erdőt, ne juthasson a fülkéig. Ahol az „igenekkel” nemet mondhatunk arra is, amit ennek érdekében a jogainkkal műveltek, ahogy meggyalázták intézményeinket. Nemet a népszavazási kísérletek kálváriájára. Arra, hogy már a törvényekkel is szinte ellehetetlenítették a népszavazást, duplára emelték a részvételi küszöböt. Ők aztán igazán félhettek egy második fülkeforradalomtól. De most jöhet a „nem” arra is, hogy bármikor strómanokkal, kamupártok felbérelt embereivel előztessék le a valódi kérdezőket. Hogy egyszer az a szabály csak maga a kezdeményező hozhatja a papírját, máskor viszont az ellenkezője. Hogy világos, pofonegyszerű kérdéseket épp csak a hivatalok ne legyenek képesek értelmezni. Kell a „nem” arra, hogy olyan fegyvert merészeltek használni, amit még senki: a fizikai fenyegetést. Hogy bokszmeccsé züllesztették a demokráciát. Hogy az iroda főnökasszonya ezután eljátszhatta: csak apró malőr történt, de most kört rajzoltat a bűvös blokkoló óra köré, az majd visszatartja a verőlegényeket. Persze, azoknak köztudomásúlag ez a gyenge pontjuk: ha egy határvonalat látnak, soha át nem lépnék. Azonnal megszelídülnek, abbahagyják a lökdösődést, rendezett sorokba fejlődnek, és „Éljen a jogállam!” felkiáltással előre tessékelik, akit eddig kiszorítottak. Utána pedig a Fradi-gárdából testületileg átlépnek a „Társaság a szabadságjogokért” szervezetébe, és az Eötvös Károly Intézet alkotmánytervezetét olvasgatják. Már régen ezt tették volna, csak eddig nem volt körberajzolás. A kihívóan csupasz, csábító blokkolóóra nem intette eléggé távolságra őket. Jóvérű férfiember hogy is tudna ellenállni, ha egyszer nem figyelmeztetik, hol a határ.

A Kettős Mérce publicistájában egy jós veszett el. Még Lázár János ki sem mondta: „Hajrá, MSZP!”, amikor megírta: „A Fidesz politikusai nyilván ki fognak állni, és a demokráciáról fognak beszélni, meg arról, hogy mindenkinek joga van népszavazni. Nyugodtan röhögjük őket szembe!”

Jó, nevessünk egyet, ránk fér. De mondjunk a három „igen”-nel nemet. Nemcsak a vasárnapi bosszúságra, hanem ezen keresztül arra, hogy folyton dirigáljanak, beleszóljanak, helyettünk döntsenek. Nemcsak a földek elkótyavetyélésére, hanem ezzel együtt minden intézményesített lopásra is. Nemcsak az állami vezetők arcátlan pénzeire, hanem az igazságtalan különbségekre is, sokak megnyomorítására vagy megalázására, az ország szétszakítására.

Ha fülkeforradalom kell, hát legyen. Annyit emlegették, hogy megjött a kedvem hozzá.

Embert barátjáról...

Édesanyám Csurinak becézett, s felnőttként tudtam meg, ez a szürke veréb népies neve. Ha én csuri vagyok, akkor Habony Árpád valóságos páva. Legalább is, ha a madárság és a barátság valóban olyan kapcsolatban áll, mint azt a mondás tartja, hiszen a miniszterelnök a kebelbarátja, Vajna András a cimbije, Tombor Andrásról nem is beszélve.

Gyors számvetést készítettem, kihez fordulhatnék úgy hamarjában, ha más jövedelmem nem volna, de szeretnék egy Porsche terepjárót, Gucci táskát, és szívesen bekukkantanék abba az ibizia lokálba is. (Nagyon tetszett a lány, aki ott illegette magát mellette.) De nem találtam senkit.

Az is megfordult a fejemben, mi volna, ha odaállnék Vajna úr egyik kaszinója kapujába, és türelmesen megvárnám, amíg jön esténként kasszírozni. Gondolom, ezt nem hagyja ki, mert biztosan nem akarja, hogy a személyzet úgy nyúlja le a pénzét, mint a fizetőpincér teszi vendéglátós ismerősömmel. (Az adóhivataltól szerencsére nem kell tartania, őket nem érdekli kaszinói bevétele, el vannak foglalva a vendéglősökkel.) Tombor Andrásról letettem, ő csóró a filmmágushoz képest.

Azt nem tudom, hogy a NAV-nál az én esetemben is a lehető legtermészetesebb jövedelemforrásnak tekintenék-e barátaim kölcsönét, és magyarázna-e Gucci táskát, meg Ibizát. Az is lehet, hogy amíg nem figyeltem oda, a „kölcsön” a Matolcsy-féle unortodox közgazdaságtanban legális bevétellé lépett elő. Különben hogyan hivatkozhatna a legnagyobb természetességgel Lázár, Rogán, Szijjártó magyarázatként családi kölcsönre, ha arról kérdezik: tessék mondani, miből?

Bár a veréb is madár, örülök, hogy nincs olyan barátom, akitől kölcsönt kérjek. Még rám szállna a NAV.

Pinceszint

Egy hír szerint több mint kétmilliárd forint kenőpénzt juttathatott 2006-2007-ben két cégen keresztül a brit Alstom a BKV-nak, hogy ők nyerjék a metrókocsi-tendert. Az ügyben hivatali vesztegetés miatt nyomoz a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda, valamint az angliai Súlyos Csalások Elleni Hivatal (SFO). Nagyon helyes, hogy a magyar hatóságok is ilyen nagy elánnal esnek neki ennek a csúnya ügynek, már ha egyáltalán valóban ez történt. Persze azon már elgondolkodhat az ember, hogy ez a buzgólkodás nem annak szól-é, hogy akkortájt baloldali kormány volt uralmon és a BKV-ért végső soron a szabad demokrata városvezető, Demszky Gábor volt a felelős.

Ha valóban korrupció történt az Alstom kocsik ügyében, akkor derítsék fel, ki, kinek mikor és mennyit adott és irány a tekintetes törvényszék. Az viszont nagyon nem járja, hogy a hazai nyomozóhatóságok az ügyészségig és a legfőbb ügyészig bezárólag csőlátásban szenvednek. Valahogy a mai napig nem tudunk semmit hogyan, és miért döntött Orbán Viktor az amerikai F16-osok helyett a svéd Gripenek mellett, de a magyar hatóságoknak nem akaródzott a vesztegetés gyanújával indított nyomozás mázsányi anyagát kikérni az illetékes külhoni kollégáktól. A már említett letelepedési kötvények ügyében sem érdekli a hatóságokat, hogy ki milyen hasznot húzhat a becslések szerint eddig 80-90 milliárdos extra profitból és van-e összefüggés némely fideszes politikus - netán kormánytag - meggazdagodása és aközött, hogy például Rogán Antal döntötte és döntheti el, melyik offshore hátterű cég kaszálhat az állam helyett ezen a bizniszen.

Talán az sem lenne érdektelen, hogy alig több pénzért miért nem vásárolt a fideszes Tarlós István vezette főváros új metrókocsikat a 3-as metró vonalára, és kinek, milyen érdeke fűződött ahhoz, hogy egy orosz céget bízzanak meg, toldozzák-foldozzák egy kicsit az elaggott ex-szovjet metrókocsikat.

Szomorú, hogy már minden oldalon összetörtek az üvegzsebek. Ideje, hogy átlátszó, de törhetetlen anyagból készítsük el őket. Ha előbb nem, hát 2018-ban.