Hack: a Fidesz kommunikációval fedi el a valódi gondokat

Akik a jogállamot és a jog uralmát csak elvont idealista elvnek tartják, azoknak észre kellene venniük, hogy a világon kizárólag a jogállami demokráciák sikeresek, és bizonyítják sokadszor megújulási képességüket. A jelenlegi helyzetben a megújulási képesség vész el - értékel a kormányciklus közepén Hack Péter. Az ELTE jogi karának büntető eljárásjogi és büntetés-végrehajtási jogi tanszékvezetője mégsem gondolja, hogy ez már a pokol lenne, még akkor sem, ha ma részt vesz a KARD egyesület "Félidő a Pokolban" című konferenciáján.

- Egy pokoli félidőn vagyunk túl, vagy épp az elé nézünk?

- A mai konferencia címének mindkét eleme kérdéses. Kérdés, hogy félidő-e, vagy a negyedik negyed következik, hiszen a jelenlegi kormányzás nem kettő, hanem hat éve kezdődött. Ha ugyanis minden így alakul, ahogyan eddig, akkor a félidő jóval inkább úgy értendő, hogy további hat év van hátra, és bármennyire is szeretnénk, hogy ne így legyen, ez a valószínűbb, mintsem hogy 2018-ban változás történjen. De azt sem gondolom, hogy ez már a pokol lenne. Valóban nagy problémák vannak a jogállammal, de ettől még nem nevezhetjük pokolnak azt, ami most van. Ráadásul, ha nem következik be fordulat, lehet még rosszabb is a helyzet.

- Jogállami szempontból lehet még rosszabb?

- Igen. Hiszen a jogállam hiánya rövidtávon egyelőre abból a szempontból nem érezteti a hatását, hogy viszonylag jól működik az európai gazdaság, sőt, kijött a 2008 körüli válságból, és ma Magyarország hatalmas uniós forrásokat tud lehívni. Így a gazdaság nincs recesszióban, hanem egy minimális, egy-két százalékos növekedést tud produkálni. Persze az EU-s források egyre inkább kérdésessé válnak, de az idén például ez még nem érezteti a hatását. Ezen felül vannak rendkívüli bevételek, például a földárverésekből, amelyek látszólag egyenesben tudják tartani a költségvetést. Ám az igazán aggasztó tünet az, hogy a beruházási ráta immár évek óta lényegesen alatta marad az amortizációsnak, ami azt jelenti, hogy a megújulás esélyei napról napra csökkennek. Az ország versenyképessége évtizedes mélyponton van. Nagy probléma, hogy 2019-ben elapad az uniós források döntő többsége, gyakorlatilag csak a földalapú támogatások maradnak meg. Ezért a következő tíz év szempontjából létfontosságúak lennének a beruházások. Az EU 28 tagállamának legszegényebb régiói közül négy van Magyarországon. Ha nem jönnek beruházások, akkor ezeken a problémákon nincs is esély változtatni. Márpedig az Orbán-kormánynak 2010 óta az volt a retorikája gazdasági körökben, hogy azért jó a kétharmados parlamenti többség, mert ez stabilitást jelent…

- Ezzel szemben a vállalkozói környezetet, vagy akár az adózást érintő folyamatos, gyors jogszabályváltozások bizonytalan környezetet teremtettek.

- Jelenleg Magyarországnak ez az egyik legégetőbb problémája. Épelméjű befektető - sem hazai, sem külföldi - nem tartja jó ötletnek Magyarországon befektetni. Akármibe fektet ugyanis, a szabályozás egyik napról a másikra teljesen átíródhat, és az esetek jelentős részében nem racionális indokok és célok alapján. A parlament még Navracsics Tibor igazságügyi minisztersége idején elfogadta a jogalkotásról szóló törvényt, amelyben szerepel, hogy minden egyes jogalkotási lépéshez hatástanulmányokat kell készíteni, a törvényjavaslatokat pedig társadalmi egyeztetésre kell bocsátani. De soha, egyetlen egyszer sem élnek vele. Néha úgy játsszák ki a saját szabályaikat, hogy egyéni képviselői indítványok formájában nyújtják be a javaslatokat, de maga a képviselő, aki a nevét adja, azt sem tudja, mi van az előterjesztésben. És teljesen önkényesen azt állítják, hogy a képviselői indítványokhoz nem is kell hatástanulmány, ami nem igaz, hiszen a jogalkotási törvény nem tartalmaz ilyen megkülönböztetést. Sorozatban születnek olyan kormányjavaslatok, amelyekről úgy tűnik, a hétvégi meccsen, szotyizás közben alakították ki. Így teljes iparágakat alakítanak át, akár bizonyos piaci szereplők részvételével és közvetlen érdekében. És ez nem előre látható, tehát még a beruházások ösztönzésében érdekeltek sem mondhatják azt jó szívvel, hogy valaki hozza ide a dollármillióit, mert nem tudni, azon a területen, amelybe befektet, a miniszterelnök valamelyik barátja nem kap-e kedvet üzletelésre, amiért azonnal át is rendezik a piacot és az egész szabályozást.

- Éppen a múlt héten döntött az EU bírósága a kaszinósokat érintő jogszabály-változtatás ügyében.

- Nem vagyok a szerencsejáték-ipar nagy barátja, ha rajtam múlna, egyáltalán nem lenne, de ahogyan azt az egész iparágat leradírozták 72 óra alatt, az elfogadhatatlan. Ugyanez történt a dohányiparban, amely szintén nem a szívem csücske, de hogy alkotmányos jogok sérelmével járt a kormányzati beavatkozás, az egészen biztos.

- A vasárnapi boltzár is olyan piactorzító intézkedés, amely alkotmányos jogokat csorbíthat?

- Abszolút, de említhetjük példaként a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot (Klik) is. Ki modellezte azt, hogyan fog ez működni, hol voltak a hatástanulmányok? Ha készült volna ilyen, azonnal látható lett volna, hogy háromezer iskolát nem lehet egyetlen központból hatékonyan ellenőrizni. Megjegyzem, persze ott is volt egy cél, hogy a legkiválóbb állami iskolákat minél nagyobb arányban egyházi kézbe adják. És tulajdonképpen elérték, amit akartak, a rosszul, rosszabb vidékeken működő intézmények pedig a klikes iskolák lettek. Ezek az átalakítások mind hirtelen tervek alapján, teljesen önkényesen és választói akarat nélkül történnek.

- Ebben a jogbizonytalanságban tudnak-e az úgynevezett demokratikus intézmények kontrollként fellépni a jogalkotással szemben?

- Önmagában az, hogy vannak alkotmányos szabályok, semmit nem érnek, ha nincs, aki kikényszeríti őket. Magyarországon 1949-től ’89-ig is volt egy népköztársasági alkotmány, miközben senkinek nem volt lehetősége arra, hogy számon kérje az abban szereplő szabályok betartását. A rendszerváltás egyik nagy vívmánya volt, hogy létrehozták az Alkotmánybíróságot (Ab), amely aztán rákényszerítette a mindenkori kormányt arra, hogy bizonyos szabályokat betartson. Nem kellett mindig egyetérteni vele, de tiszteletben kellett tartani a döntéseit. Akár a kárpótlási-, akár a Bokros-csomag ügyében hozott határozatait vesszük, csak hogy két különböző kormányt említsek, amelynek a lábára lépett, az Ab azt üzente a lakosságnak, hogy a hatalom nem tehet meg bármit, vannak jogi keretek, amelyek között a kormányok mozoghatnak. Az Ab átalakítása - két lépésben - a hatáskörei elvonását jelentette, s annak az ellehetetlenítését, hogy absztrakt normakontroll keretében komolyan számon kérhető legyen a jogalkotó. Az Ab ma az esetek 90 százalékában már nem tölti be az alkotmányos kontroll szerepét, nem érvényesíti a jogállami elveket, és teljesen önkényesen hoz döntéseket. Az a kellemes meglepetés, a "váratlan fordulat", amikor nagy ritkán az Ab nem úgy dönt, ahogyan az a kormánynak jó. Mindez szoros összefüggésben van azzal, amit civil jogvédő szervezetek kimutattak, hogy a 2010 után jelölt és megválasztott alkotmánybírók milyen mértékben szavaznak együtt a kormánnyal, s így miként győzedelmeskedik a hatalmi akarat az alkotmányosság felett. Ugyanezek a problémák persze megvannak a rendes bírósági rendszerben is, noha a Kúria szerdai, a vasárnapi boltzáras népszavazási kérdéseket érintő döntésével ismét képes volt azt a látszatot kelteni, hogy ott még működik a jogállami kontroll. Ennek nyomán le kellene mondania a Nemzeti Választási Iroda (NVI) és a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) vezetőjének is. Ebben az ügyben ugyanis a Kúria kétszer is nagyon markánsan kimondta, hogy ők nem látják el a feladatukat. Ezeknek az intézményeknek őrködniük kellene a demokratikus folyamatok tisztasága felett, s a feltételeket kellene biztosítaniuk hozzá.

FOTÓ: Tóth Gergő/Nápszava

- Nem sok jót ígér mindez a 2018-19-es választásokra…

- Valóban ezek a szervezetek lesznek azok, amelyek a 2018-as választások tisztasága felett is őrködnek, s elég riasztó a kép a február 23-i események után, hiszen a magyar kriminalisztika történetében kevés olyan bűncselekmény van, amely annyira jól dokumentált, mint az NVI épületében történtek. Ma azonban a demokratikus szabályok felett őrködő szervezetekben és intézményben nem lehet bízni. A miniszterelnök korábban azt mondta, hogy a magyar az egy "futballokos" nemzet - bármit is jelentsen ez. Ám ha a focihoz értésre akart utalni, akkor azt azért a társadalom is felismerheti, hogy az a futballmeccs, ahol az egyik csapat adja a játékosok többségét, a bírókat, sőt, még a közönséget is kényére-kedvére válogatja, tisztességes nem lehet. Ma az Ab, az NVI, az NVB - bármilyen mezbe is bújtak - egy bizonyos csapat játékosaiból áll, s ezt minden nap bizonyítják is. Ezeknek az elvileg demokratikus intézményeknek ma minden tevékenysége arra irányul, hogy a jelenlegi kormánytöbbséget előnyös helyzetbe hozzák. Sok tekintetben ezt a bíróság is megteszi, de még mindig a bíróság az, amely a leginkább tartja magát. Nem is véletlen, hogy kormányoldalról rendszeresen támadják a rendszert, vagy az egyes eljáró bírókat, hiszen nem elégedettek velük.

- Pedig Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke épp a napokban mondta, hogy a magyar bírósági reformok működnek.

- Ez igaz, de nem a 2010 utáni reformok, hanem a ’98-asok, amelyek miatt még előfordulhat, hogy a Kúria néha a kormánnyal szemben dönt, hiszen akkor sikerült olyan módon leválasztani a bírói előmenetelt a politikáról, hogy olyan emberek is döntési pozícióba kerülhettek, akik nem pártkatonák és nem párthoz lojálisak. De sok más ilyen intézményt nem találunk; elég csak a jegybankra gondolni, az Állami Számvevőszékre, vagy arra, hogy mennyire kérdéses az ügyészségnél, hogy azt a funkciót látja-e el, amelyet a magyar alaptörvény rászabna. A vezetőket ugyanis nem úgy választották, hogy konszenzusos, mindenki számára elfogadható, független és pártatlan szakemberek legyenek, hanem elsősorban a kormánypárthoz, vagy még inkább a miniszterelnökhöz lojálisak.

- De miután már mindent elfoglaltak, mi lehet még a cél?

- Szemmel látható, hogy a jelenlegi kormány nem gazdasági vagy szociális problémákat old meg, hanem politikaiakat, miközben a valódi gondokat csak kommunikációval fedi el. Jól látszik például, hogy amit 2010 óta gazdasági kitörési pontként megjelöltek - így a keleti, déli, vagy minden egyéb nyitás -, az teljes kudarc, miközben Magyarország most, 2016-ban legalább annyira függ az európai gazdaságtól, mint mondjuk 2008-ban.

- Akkor miért megy neki a kabinet folyamatosan Brüsszelnek?

- Ezt az ellentmondást nehéz felfogni. Mert miközben gazdaságilag jobban függünk az EU-tól, az európai kapcsolataink rosszabbak, mint az elmúlt 25 évben bármikor. Tehát praktikusan a lengyelekkel karöltve válunk páriákká Európában. Nyilván Orbán Viktor arra számít, hogy az unióban az euroszkeptikusok kerülnek majd többségbe, s akkor az az álláspont, amelyet ő képvisel, meghatározóvá válik. De ez hazárdjáték, mert egyáltalán nem biztos, hogy így lesz. A kormányfő uniókritikájának vannak igazságelemei, hiszen Brüsszel sok tekintetben nem azt teszi, amiről a megállapodásban szó volt; folyamatosan veszi át a nemzeti kompetenciákat a tagállami törvényhozásoktól, és ezzel messzebbre viszi a döntést az emberektől. Abszurd, de Orbán tulajdonképpen európai szinten az ellen a politika ellen harcol, amelyet nemzeti szinten folytat. Európai szinten azt mondja, nem jó, ha Brüsszelben központosul minden, miközben itthon mindent központosít. Miközben közeledik Trianon századik évfordulója, kísért a múlt, hiszen ma Európán belül Magyarországnak ugyanolyan hátrányos a pozíciója és a megítélése, mint akkor volt. Csak okos megállapodásokkal juthatunk előre, amelyeket viszont nem lehet elérni ezzel a kocsmai színvonalú politizálással. Mindez nemcsak a folyamatosan lebegtetett kétlépcsős Európa veszélye miatt fontos, hanem mert Magyarországnak gazdasági értelemben felbecsülhetetlen kárt okozhat az európai szövetségesek elfordulása.

- Éppen ezek, az uniós forráskifizetésben már mutatkozó gazdasági károk, amik rákényszeríthetik a kormányt egy még "pokolibb" üzemmódra a következő félidőben?

- Ez jogos félelem. Ráadásul eltelt úgy hat év, hogy mindig említettek valamilyen kitörési pontot, ám a jövő szempontjából egyik sem az. De természetes is, hogy nem tudunk kitörni, hiszen az alapkérdésekben, mint az oktatásügy is, katasztrofális a helyzet; a teljes oktatáspolitika dilettánsok kezébe került. Állandóan arról beszél a kormány, hogy nemzetközi szinten versenyképessé kell válni, miközben folyamatosan vonják ki a pénzeket, és az oktatásra, felsőoktatásra ma a GDP arányában kevesebbet fordítanak, mint 2010 előtt, holott akkor sem volt rózsás a helyzet. Itt a kör bezárul. Ha nincs beruházás, nem lesz munkahely, abból nem lesz az államnak bevétele, így még kevesebb marad oktatásra, egészségügyre, szociális ellátásra, még többen lesznek szegények. Akik a jogállamot és a jog uralmát csak elvont idealista elvnek tartják, azoknak észre kellene venniük, hogy a világon kizárólag a jogállami demokráciák sikeresek, és bizonyítják sokadszor megújulási képességüket. A jelenlegi helyzetben a megújulási képesség vész el.

- Elég ijesztő jóslat. Mi jelenthet kitörést?

- Épp azért beszélek a negatív lehetőségről, hogy felmérjük, mennyire nagy a tét. Önmagát csapja be, aki azt mondja, hogy ez el fog menni így még 15-20 évig, és a kormányoldal majd egyik ellenségről a másikra szállva - IMF, Brüsszel, rezsi, vagy épp a bevándorlók - megvív sorban minden csatát. Nem így lesz. Lecsúszhatunk, s évtizedek kellenek majd a helyreállításhoz. A kérdés az, hogy mikor jut el a társadalomban egy kritikus tömeg annak felismeréséhez, hogy változtatni kell. Ennek vannak jelei akár épp az oktatásügyben, vagy a népszavazási ügyekben. Nagy kérdés, mennyire aktivizálja magát ezekben a társadalom. Ha ugyanis milliók képesek fellépni a változás mellett, akkor a változás létrejön. Jelenleg persze mindenki aggódik, hogy nem látni, ki fogja vezetni ezt, de ha megvan a kritikus tömeg, akkor meglesznek azok is, akik a változás élére képesek állni.