Nyári szünet

A Fidesz az Alkotmánybírósághoz fordul, szerinte az NVVH maga az ÁVH

Felvet néhány kérdést, hogy a valódi ÁVH adott esetben még élő áldozatai mit szólnának ehhez a hasonlathoz.

Magyart támadják, az országnak ártanak

Korlátok

Huth Gergely: A Fidesz tökönszúrta magát

Nem nyerte el a tetszését az Alkotmánybíróság döntése.

Huth Gergely - Korábbi felvétel

Meglepetésre nem okozott meglepetést az Alkotmánybíróság, hű maradt önmagához és „passzivista” döntéseket hozott

Ezúttal úgy halad a karaván, hogy közben még csak nem is ugat a kutya – kommentálta Szentpéteri Nagy Richard, hogy az Alkotmánybíróság elutasította a fideszes beadványokat. Úgy látszik, az alkotmánybírók többsége számára kedvező az, hogy a Fidesz megszabadította őket a döntés lehetőségétől – nyilatkozta Majtényi László.

Az Alkotmánybíróság épülete az I. kerületi Donáti utcában 2026. április 21-én

Fidesz: A lefejezett és megfélemlített Alkotmánybíróság mai határozata az önkény felé vezető további lépések előtt nyitja meg az utat

Tégláról téglára épül az önkény - írta Havasi Bertalan a Népszavának. 

Havasi Bertalan beszél. Szerinte Ferencz Orsolya jelenleg a fideszes közösségük megbecsült tagja

Mindegyik Fidesz-beadványt elutasította az Alkotmánybíróság, Baka András elfoglalhatja Magyarország köztársasági elnöki székét

A testület hatáskör hiányára hivatkozva érdemi vizsgálat nélkül söpörte le fideszesek kérelmét.

Hétfőn az Alkotmánybíróság elé kerül a Tisza-kormány három vitatott közjogi intézkedése

A testület Sulyok Tamás köztársasági elnöki megbízatásának megszüntetését, az alkotmánybírók régi-új korhatárát és a parlamenti képviselőket sújtó tizenkét éves cikluskorlátozást is vizsgálja.

Húzza az időt az Alkotmánybíróság, de még nagy baj lehet abból, ha elkaszálja az Alaptörvény-módosítást Sulyok Tamás elmozdításáról

Szentpéteri Nagy Richard szerint a késlekedés arra utalhat, hogy a testületen belül vita alakult ki. Az alkotmányjogász még mindig nagyobb esélyt ad rá, hogy elutasítják a Fidesz indítványát, de ha mégsem, akkor az új államfő, Baka András sem tud hivatalba lépni. Elemzés.

Képünk illusztráció

Augusztus 17-én tárgyalhatja az Alkotmánybíróság a Fidesz–KDNP utólagos normakontroll-indítványait

Bár a testület augusztus 13-i ülésén már napirendre kerültek az Alaptörvény módosítását támadó fideszes indítványok, az Alkotmánybíróság (AB) nem döntött valamennyi kérdésben. A köztársasági elnöki megbízatás megszűnésével, a képviselői cikluskorláttal és az alkotmánybírói korhatárral kapcsolatos utólagos normakontroll-indítványok az augusztus 17-i teljes ülésen szerepelnek ismét a testület előtt – vette észre a Népszava.

Döntött az Alkotmánybíróság, a kekvák ügyében elutasította a Fidesz kérését

Elnökhelyettesnek pedig megválasztotta azt a Czine Ágnest, akinek a neve három éve érintőlegesen a Schadl–Völner-ügyben került elő.

Czine Ágnes - Korábbi felvétel

Csütörtök

Ma tárgyalja az Alkotmánybíróság a Tisza-kormány Alaptörvény-módosításai elleni fideszes beadványokat

Orbán Viktor pártja több ügyben is utólagos normakontrollt kezdeményezett.

Egy NER-káder bukása

Maga választhatná meg elnökét az Alkotmánybíróság, nem pedig az Országgyűlés

Egy tervezet visszaállítaná a testület költségvetési önállóságának korábbi garanciáit, és ismét a Magyar Közlönyhöz kötné döntéseinek közzétételét.

Az alkotmánybíró-jelöltek meghallgatása az Országgyűlés igazságügyi és alkotmányügyi bizottságának ülésén július 27-én

Magyar Péter szerint a Fidesz minden lépésével a hazája és a magyarok ellen tesz

A miniszterelnök azon morfondírozik, hogy a volt kormánypárt hogyan hívhatja magát nemzetinek.

Fideszes jelszó nemzeti színű háttérrel 2026. április 12-én

Sonnevend Pált jelöli alkotmánybírónak a Tisza-frakció

Bujdosó Andrea, a képviselőcsoport vezetője szombaton 13 órakor számolt be a bizottságnak a döntésről.

Sonnevend Pál

Utólagos normakontrollt indítványoz a Fidesz és a KDNP az Alaptörvény 17. módosítása miatt

Többek között a köztársasági elnöki megbízatás megszűnéséről szóló részt kifogásolják.

Illusztráció: Orbán Viktor és Bóka János, a Fidesz  új parlamenti frakcióvezetője sajtótájékoztatót tart a Fidesz-székház előtt július 22-én 
MTI/Hegedüs Róbert

Győr alkotmányjogi panaszt nyújt be a szolidaritási hozzájárulás miatt

Erről egyhangúlag döntött rendkívüli ülésén a közgyűlés.

Pintér Bence - Korábbi felvétel

Reagált Gajdos László kijelentéseire Polt Péter, szerinte a politikai értékítélet és a büntetőjogi felelősség kérdése nem mosható össze

A miniszter egyetlen konkrét ügyet sem nevezett meg – írta az Alkotmánybíróság leköszönő elnöke.

Gajdos László: Mindenki Sulyok Tamásról beszél, de sokkal fontosabb, hogy megszűnt Polt Péter védettsége

A miniszter szerint az Alkotmánybíróság távozó elnökének a vagyonvisszaszerzési hivatal előtt kell számot adnia tetteiről.

Szekeres Imre: A köztársaság csendes leépítése – Esszé a magyar jogállam hanyatlásáról (2010–2026)

A politika természetéből fakadóan a jelenben él. A következő parlamenti ülés, a következő közvélemény-kutatás vagy a következő választás foglalkoztatja. Egy ország alkotmányos története azonban más időléptékben íródik: ott nem hetekben és hónapokban, hanem években, olykor évtizedekben mérjük a változásokat. Mire egy alkotmányos átalakulás következményei teljes egészében láthatóvá válnak, a közélet figyelme rendszerint már új viták felé fordul.

Orbán Viktor parlamenti beszédre készül. 2010 után számos meghatározó törvény nem kormányzati előterjesztésként, hanem egyéni képviselői indítványként került az Országgyűlés elé

Több ügyben is az Alkotmánybírósághoz fordul a Fidesz

Az ellenzéki párt tovább küzd a Tisza „önkénye” ellen. 

Tuzson Bence - Korábbi felvétel

Sulyok Tamás szerint Magyar Péter sérti az alkotmányos rendet

A még pozíciójában lévő államfő közleményt adott ki arról, hogy a miniszterelnök manipulálja a közvéleményt, mert neki autonóm joga az alkotmánybírósági normakontroll kezdeményezése.

Korábbi felvétel

Felemás

Alkotmánybíróság: Nem veszünk részt a társadalmi egyeztetésben

Magyar Péter hétfőn a parlamentben jelentette be, hogy visszavezetik az alkotmánybírókra vonatkozó 70 éves felső korhatárt, így megszűnik Polt Péter alkotmánybírósági elnök megbízatása.

Ezt a négy alkotmánybírót küldené nyugdíjba a Magyar-kormány

Köztük van Polt Péter is.

Megszólalt a Sándor-palota azután, hogy Polt Péter levette az Alkotmánybíróság napirendjéről Sulyok Tamás beadványát

„A köztársasági elnök tudomásul vette az alkotmánybírák döntését” – közölte Sulyok Tamás hivatala. 

Sulyok Tamás köztársasági elnök.

Ez gyors volt, Polt Péter inkább levette az Alkotmánybíróság napirendjéről Sulyok Tamás beadványát

A testület elnöke azt követően hozta meg a döntést, hogy hét alkotmánybíró érintettségre hivatkozva kizáratta magát az ügyből. 

Polt Péter 2026. május 12-én
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang