Az elveszett idő nyomában

Szunyogh Szabolcs "Az elveszett idő nyomában" c. írásán (Népszava, 2016. III. 31.) érdemes elgondolkodni. Mostanában európai viszonylatban történelmi "szélcsend" uralkodik és Magyarország is óriási lehetőséghez jutott, hogy az EU segítségével felzárkózhasson a fejlett országokhoz. Bűn volna ezt a lehetőséget nem kihasználni. Szunyogh Szabolcs megemlíti cikkében, hogy a súlyos mohácsi vereség után még 15 év adatott az országnak arra, hogy a tragédiából magához térjen és megvédje területi integritását és állami önállóságát. A győztes Szulejmán szultán Mohács után visszatért hazájába és csak 1541-ben foglalta el Budát, a 150 évig tartó török uralom akkor vette kezdetét. A magyar uralkodó osztályt ezért történelmi felelősség terheli. Ha nem kizárólag a saját kicsinyes érdekeivel törődött volna, nem keveredik belharcokba, talán elkerülhető lett volna a török uralom. Nemzeti függetlenségünket sem önerőnkből, hanem az ország területe háromnegyed részének elvesztése árán nyertük vissza. Ha a két világháború közti a magyar politikai elit okosabban politizál, nem építi nemzetközi kapcsolatait egyoldalúan a területi revízió illúziójára, talán a 2. világháború végén a korábban elcsatolt országrészek egy részét is visszakaphattuk volna. Sztálin hajlandónak mutatkozott erre, de Hitler utolsó csatlósaként nem is álmodhattunk erről. Szunyogh végkövetkeztetése az, hogy ha a mostani ritka kedvező alkalmat nem használjuk fel valódi országépítésre, akkor elképzelhető, hogy újra évszázadokra elsüllyedünk a provincializmus mocsarába. Ha pedig - én teszem hozzá - ez bekövetkezne, nem lehetne sem Gyurcsány, sem Bajnai, sem a demokratikus pártok számlájára írni, hanem csakis kizárólag a Fidesz-KDNP-t, tényleges hatalom híján kisebb mértékben a Jobbikot terhelné a felelősség. És ha van hazaárulás, akkor ez az.